Itt a vége: kirúgták a színészeit vállfával verő Kerényi Miklós Gábort

Kerényi Miklós állítja, fenyegetik azokat, akik kiállnak mellette
Vágólapra másolva!
Eljött Kerényi Miklós Gábor 2017 őszén kirobbant zaklatási botrányának egyik utolsó momentuma. Az Operettszínház rendkívüli felmondással kirúgta egykori igazgatóját, későbbi művészeti vezetőjét. 
Vágólapra másolva!

Az Operettszínház rendkívüli felmondással megvált egykori igazgatójától, művészeti vezetőjétől, rendezőjétől, Kerényi Miklós Gábortól. Tavaly robbant ki a botrány, amelyben a Kero néven is ismert rendezőt többen zaklatással, hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. Úgy néz ki, a mostani

kirúgás pontot tett az ügy végére.

A Blikk információi szerint az amúgy nyugdíjazása előtt álló Kerényi kirúgásának egyik fő oka az volt, hogy a rendező az utóbbi időben több olyan nyilatkozatot is tett, amik rossz fényben tüntették fel az Operettszínházat. Kerényi valóban több interjút is adott az elmúlt hetekben, és még a közösségi média felületein is hosszan fejtegette véleményét a botrányról, amelyet lényegében csak magának köszönhet. Kerényit egyébként már korábban felmentette az Operettszínház a munkavégzés alól, de azóta is folyamatosan kapta a fizetését.

A Kerényi Miklós Gábor Forrás: Mokka

A rendező körül ősszel kirobbant botrány részleteit olyan művészek hozták nyilvánosságra, akiket Kerényi meglehetősen sajátos „pedagógiai-rendezői” módszerével próbált munkára bírni. Az első történet egykori táncosától, Maros Ákostól érkezett, aki elmondta, hogy Kerényi, 23 évvel ezelőtt, az Operettszínház igazgatójaként a Szegedi Szabadtéri Játékokon

bezárta egy szobába, ráparancsolt, hogy tolja le a nadrágját, majd elfenekelte egy vállfával.

Kerényi első nyilatkozataiban, utólag ezt az esetet „közös megegyezés alapján történő valaminek” nevezte, pedig a valóságban Maros Ákos csupán leszidásra számított, ehelyett teljesen mást kapott. Az Operettszínház már az első vádak után belső vizsgálatot indított, amivel – az akkori információk szerint – nem tudtak feltárni szexuális visszaéléseket. Kero nem sokkal a botrány kirobbanása után ugyan nagyon homályosan bocsánatot kért, de a nyilatkozatban nyilván semmilyen konkrétum nem volt. Leginkább a művészetre hivatkozva magyarázta meg a nyilvánosságra került, amúgy

nagyon nehezen magyarázható eseteket.

Idén több hónap telt el hallgatással, Kerényi darabjai továbbra is műsoron voltak az Operettszínházban, végül Kerényi a csendet az utóbbi hetekben törte meg interjúival, posztjaival, amivel igazából maga alatt kezdte vágni a fát. Többek között olyat is mondott, hogy a színházban kirúgással fenyegetik azokat, akik kiállnak mellette. Az ilyen nyilatkozatai miatt a darabjai szép lassan lekerültek, végül az utolsó, a Rómeó és Júlia is, amiért nagyon szeretett volna küzdeni. Ennek az útnak a végén pedig a csütörtökön kiderült kirúgás van, ami a színház hivatalos közleménye szerint április 13-án történt meg.