Lopott gitárokkal tömte tele furgonját az énekes

Cameron Heacock, az American Head Charge énekese
Vágólapra másolva!
Egy lopott furgonba gyömöszölt tucatnál is több gitárt és egy motorkerékpárt is az amerikai American Head Charge nevű metalzenekar énekese. Pechére a rendőrség leállította, igazoltatta, aztán az intézkedés közben kiderült, hogy nem tud elszámolni a halomnyi gitárral. Sem. 
Vágólapra másolva!

Az American Head Charge nevű metalbanda énekese, Cameron Heacock egy lopott kisbusszal közlekedett, mikor egy járőrkocsi megállította és igazoltatta. A rövid igazoltatás utáni vizsgálódásnál több – az énekes erkölcsére nézve – kellemetlen dolog derült ki. Többek között az, hogy n

em tud elszámolni a furgon rakterében felhalmozott 13 vadonatúj gitárral.

Cameron Heacock Az American Head Charge énekese Forrás: Santa Ana Police Department

A gitárok mellett még egy motorkerékpár is bekerült a furgonba, az is lopott volt, ahogy a holmit szállító kisbusz is az volt. A gitárok közül kilencről kiderült, hogy a néhány kilométerrel arrébb lévő hangszeráruházból valók. Heacock azóta őrizetben van, és még a napokban várható a tárgyalása - írja az NME.

Az American Head Charge 1997-ben alakult, és egy kétéves szünet után, 2011 óta újra zenélnek. Legutóbbi albumuk 2016-ban jelent meg Tango Umbrella címmel.