Már tart a 12 órás versmaraton Budapesten

Szocreál, Szocialista realista építkezés Budapest XIII József Attila tér.
Vágólapra másolva!
A költészet napja alkalmából április 11-én minden évben színes programokkal várják az irodalom iránt érdeklődőket országszerte. Idén is lesznek felolvasóestek, előadások, és néhány kávézóban ismét lehet verssel fizetni a kávéért. 
Vágólapra másolva!

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta ünnepeljünk, József Attila születésnapján. Kevesen tudják, hogy Márai Sándor is április 11-én született, 5 évvel József Attila előtt. A költészet napja alkalmából idén is országszerte számos színes programmal készülnek a színházak, kultúrterek, kávézók.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet verssel fizetni a kávéért

egy budaörsi, egy szekszárdi, egy debreceni és egy szombathelyi kávézóban. Budapesten 9:45-től egészen este 10-ig tart majd a 2018-as Versmaraton, ahol

több mint 50 kortárs költő 12 órán át olvassa fel saját költeményeit

Az év versei 2018 antológiából az Akvárium Klubban. A felolvasást idén is beszélgetések szakítják meg, ahol meg is lehet ismerni a kortárs szerzőket.

Arany János kézírását nézhetik meg az érdeklődők

a Petőfi Irodalmi Múzeumban, délután Áchim Erzsébet zongoraművész és Hirtling István színművész, később pedig Szabó T. Anna költő és Oláh Kálmán zongoraművész közös estje lesz.

A szintén budapesti Írók Boltjában

a Fiatal Írók Szövetsége tart felolvasóestet délután 5 órától.

Bödecs László, Csombor Rita, Drexler Ákos és Kemény Gabriella fog felolvasni.

A Magvető Caféban is ingyenes programmal várják az érdeklődőket. A Szép versek antológia 1963 óta minden évben megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Azóta ez a kötet számít a magyar költészet első számú pillanatfelvételének.

Az előző év legszebb, legkülönlegesebb, legemlékezetesebb verseiből készült előadásokat

mutatják be ezen az estén a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Nagy László 40 éve halt meg, idén a költészet napján rá és szerelmére, Szécsi Margitra emlékeznek a Várkert Bazárban. Az irodalmi esten

beszélgetéssel és felolvasószínházzal idézzik meg Nagy László halhatatlan életművét.