Zamárdiban énekel majd nyár végén Jason Derulo

Minnesota Vikings v Detroit Lions GettyImageRank2 Jason Derulo
Jason Derulo
Vágólapra másolva!
Az eddig bejelentett illusztris fellépősor - John Newman, Bastille, Dimitri Vegas and Like Mike, Anne-Marie és Jonas Blue - mellé a STRAND Fesztivál szervezői bejelentették, hogy augusztus 22-én szintén Zamárdiban lép majd színpadra napjaink egyik legnépszerűbb pop, R&B előadója, Jason Derulo.
Vágólapra másolva!

Az amerikai énekes-dalszerző és táncos 5 éves kora óta szerepel színpadon, 8 éves korában írta meg első dalait, majd tanulmányait a Dillard Művészeti Gimnázium után a New York-i Amerikai Zene és Dráma Akadémián végezte. Derulo 16 évesen már olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Puff Daddy vagy Pitbull. Első lemeze 2010-ben jelent meg, ezt követően elképesztő gyorsasággal tört a sláger listák élére, és vált az egyik legnépszerűbb pop, R&B előadóvá világszerte. Jason Derulo most ismét Magyarországra látogat, és 2019. augusztus 22-én lép fel a STRAND Fesztiválon.

Jason Derulo Forrás: AFP/2017 Getty Images/Gregory Shamus

A 7. STRAND Fesztivál augusztus 20-án nyitja meg kapuit a fesztiválozók számára, és a Balaton legnagyobb tüzijáték showja mellett, John Newman fellépésével, majd a Necc Party DJ párosával ünneplik az államalapítás évfordulóját. Az azt követő napokban - augusztus 21-24 között - hazai és világsztárok követik majd egymást a színpadon:

fellép a Bastille, Dimitri Vegas and Like Mike, Anne-Marie és Jonas Blue is.

A magyarok közül a Halott Pénz, a Quimby, ByeAlex és a Slepp, Majka és Rúzsa Magdi koncertjeit élvezhetjük már biztosan a Balaton partján.

A foci-vb himnuszának előadója Magyarországra jön, magyar szavakat tanul

Visszatér Magyarországra Jason Derulo, aki ezúttal nem fesztiválos fellépéssel, hanem önálló koncerttel jön. A Haitiről származó előadó még csak 28 éves, de már 10 év van mögötte a szakmában. Célja a folyamatos fejlődés, és a lehetőség szerinti szerénynek maradás. Rövid telefonbeszélgetésünk alapján utóbbiról el lehet mondani, hogy egyelőre sikerül is neki.