Újra Budapesten a világhírű japán dobosok

Yamato
Vágólapra másolva!
A japán dobosok már többször felléptek Magyarországon, és koncertjeik mindig nagy sikert arattak. Leginkább ennek köszönhető, hogy november elején újra Budapesten lépnek fel.
Vágólapra másolva!

A Yamato előadása a japán kultúra legemblematikusabb hangszerét, a taikót (japán dob) és annak mítoszát, kulturális jelentőségét ötvözi egy modern show látványelemeivel. A modern taiko dobolás a 20. század közepén alakult ki, amikor a különböző japán dobfajtákból egységes kamarazene szólamait alakította ki Oguchi Daihachi. A század végére oly mértékű népszerűségre tett szert a műfaj, hogy Japánszerte

több mint ötezer ilyen zenekar alakult.

25 év alatt több mint 3 ezer koncertet adtak Forrás: Facebook.com / Yamato The drummers of Japan

A Yamato csoport 1993-as megalakulása óta a világ minden táján bemutatta már produkcióját, az elmúlt 25 évben több mint 3000 fellépésük volt. Két év után közkívánatra újra Magyarországra jönnek, 2018. november 3-án és 4-én négy koncertet adnak a Budapesti Kongresszusi Központban.