Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Először jár Magyarországon. Miért mondott igent erre a felkérésre?
Őszintén szólva már nagyon szerettem volna eljönni Magyarországra. Vártam a lehetőséget, hogy egyszer itt is felléphessek. Örülök, hogy a nemzetközileg nagy figyelemmel kísért Plácido Domingo Calssics most megteremtetette ennek a lehetőségét. A zenekarommal, a Bajofondoval, és a művészekkel, akiknek én vagyok a producere, már számos környező országban jártam. Koncerteztünk Szlovákiában, Csehországban, és Lengyelországban is.
Mindig arra gondoltam, hogy innen már csak egy ugrás Magyarország – az volt az álmom, hogy egyszer itt is színpadra állhassak.
Izgalmas országnak tartom, és most nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.
Miért tartja izgalmas országnak Magyarországot?
Sokat olvastam az ország kultúrájáról, történelméről, számomra nagyon vonzó és érdekes, hogy Magyarország mennyire különbözik a többi országtól.
Egészen egyedülálló, semmilyen más országhoz nem hasonlítható.
Budapest például az egyik legnagyszerűbb példa arra, hogy a különböző kultúrák mennyire harmonikusan tudnak vegyülni, egyesülni. És még arról nem is beszéltem, hogy mennyire gyönyörű a főváros és a vidék is.
A közönség mit hallhat majd a pécsi koncerten?
Néhány filmzenei betétet játsszunk majd el, de lesznek olyan dalok is, amelyek szintén azokban a filmekben voltak hallhatók, amelyeknek a zenéjét én írtam. Magam is éneklek majd és különböző hangszereken zenélek – gitáron, vagy a különleges ronroco-n. Saját dalokat is előadok majd, amelyek nem filmzenék, de nagyon fontosak számomra. Meg kell mondanom, nagyon izgulok, hogy milyen élmény lesz majd a Pannon Filharmonikusokkal együtt fellépni – Csányi Valéria vezényletével, és az estnek Gallusz Nikolett a vendége.
Több filmzenéért Oscar-díjat, Golden Globe-díjat kapott, például a Túl a barátságon és a Bábel című filmekért, de az Úton, és a 21 gramm című filmeknek is ön szerezte a zenéjét. Mi a módszere? Hogyan komponál? Korábban készítettem interjút Michel Legrand-nal, aki azt mondta, nagyon sokszor megnézi a filmet némán, és aztán írja meg a zenéjét.
Először is el szeretném mondani, hogy nem kizárólag filmzene írónak tartom magam. Számtalan egyéb művészi tevékenységet is végzek. Játszom zenekarban, és producerként más tehetséges zenészeket is támogatok, de balettzenéket is írok, sőt, videojátékokhoz is komponálok zenéket.
Nem vagyok akadémikus filmzeneíró. Teljesen másként komponálok a filmekhez zenét, mint mások – természetesen nagyon tisztelve a nagy filmzeneszerzőket. Általában a többi művész úgy dolgozik, hogy a filmet lefogatják, többé-kevésbé megvágják és a zeneszerző vagy némán kapja meg, vagy a rendező úgynevezett „temp” zenéket használ már a vágás során, amelyek a munka során segítik a film hangulatának és ritmusának megtalálását. A vágóval közösen kitalálják, hogy hol legyen zene, és az milyen hangulatú legyen. Aztán a zeneszerző azt megkapja, azzal a kéréssel, hogy valami ilyen érzelmű zenét írjon azokra a bizonyos részekre. Nos, én teljesen másként dolgozom.
Én a forgatókönyvből írom a zenét, amely már többnyire készen is van, mire a rendező leforgatta volna a filmet.
Először elolvasom a forgatókönyvet, megbeszélem a rendezővel a film egyes jeleneteinek hangulatát, aztán leülök, és megkomponálom.
De így írta az Oscar-díjas zenéit is?
Igen, minden filmhez így szereztem a zenét. Egyébként a Túl a barátságon az egyik legjobb példa erre. A összes zenét és a dalokat is megírtam, mielőtt egyetlen kockát forgattak volna. A rendező meghallgatta, nagyon tetszett neki, és lényegében egyfajta narratívaként használta a forgatás alatt. Sokat segített a már kész zene a film elkészítésében, forgatásában és összeállításában. Ugyanez volt a 21 gramm című filmnél is. Lényegében teljesen megírtam az egész film zenéjét, mire elkezdték a forgatást. Alejandro González Inarritu, a rendező pedig a forgatás alatt is használta a zenét. A kórházjelenetnél például bejátszották a zenét, és úgy vették fel a jelenetet. A színészek a játékuk közben hallották, hogy milyen zene lesz majd alatta.
Régen jellemző volt a filmzenékre, hogy dallamosak voltak, jellegzetesek, lehetett dúdolni, vagy ha meghallotta az ember, azonnal asszociált a filmre. Sokat tudnék sorolni, de az egyik legismertebb a Volt egyszer egy vadnyugat. Ma mintha ebből kevesebb lenne. Ön melyik típusú filmzenét kedveli jobban, a dallamos vagy az absztrakt zenét?
Mind a kettőt, és mind a kettőre szükség is van. Az absztrakt zenére is, amely hangsúlyozza a jelenetet, de nincs benne melódia, és imádom a hatalmas dallamokat is. Amit pedig a legjobban szeretek, az a csend. A szünet. Nagyon sokszor használom a csendet a filmjeimben. A faltól-falig zenét viszont nem kedvelem. Amikor a film elejétől a végéig zenét hallunk. Én soha nem használnám ezt. A tér, az űr nagyon fontos a filmekben. A csendek. Az egyik Inarritu-filmben például csak a 23. percben szólal meg először zene. Egyszer valaki azt mondta nekem – és most szó szerint idézek: imádom a negatív tereket a filmjeidben. Vagyis a csendeket. Alapjában véve azt hiszem, hogy a filmzene nagyon kényes dolog, ugyanis nagyon könnyű vele elrontani például egy drámai pillanatot – és giccsessé, melodramatikussá változtatni. Akárcsak egy szappanoperában. Máshogy fogalmazok: a zene manipulálhat. Művészi megközelítésben ez tilos. Nem szeretek a filmzenéimmel manipulálni, és azt sem szeretem, ha engem akarnak manipulálni a filmzene által. Ne a zene mondja meg nekem, hogy mit érezzek, hogy féljek-e vagy elérzékenyüljek egy-egy jelenetet nézve. A filmzenével viszont segíteni lehet a film pillanatait, fantasztikus értékeket lehet létrehozni.
Mi a filmzeneszerző számára a fontosabb? Az, amikor a néző a film végén azt mondja: ez nagyon jó volt, vagy az, ha azt mondja, hogy a film zenéje volt felejthetetlen?
Egy jó filmben minden jó – a rendezés, a színészek játéka, a zene és a vágás is. Néha – azt hiszem – a zene és a film együtt fontos. Van, amikor azt mondják a nézők, hogy nagyon jó a film, és csodálatos a zenéje. És olyan is van, amikor a zenéről egy szó sem esik, viszont a film zseniális. De higgye el, ez is nagyon jó, mert akkor a zene szinte észrevehetetlen, nem szakítja szét a filmet, amely anélkül is fantasztikus, hogy a zene emlékezetes maradna. Nyilvánvalóan örülök, ha megjegyzik a filmzenét, amit írok, ismerik, dúdolják az emberek. Mint például a Túl a barátságon zenéjét. De az a cél, hogy minden együtt működjön egy filmben – és egyáltalán nem biztos, hogy azt a zenét megjegyzik majd az emberek. Nagyon sokszor egy filmen belül van dallamos és absztrakt zene is. Mint például a Bábel című filmben.
Mit gondolt, amikor 2015-en a Time magazin az Egyesült Államok 25 legbefolyásosabb spanyol ajkú személyisége között említette?
Megtisztelő volt számomra. Különösen azért volt jó érzés, mert érvényesülni tudott az Egyesült Államokban a kultúrám. Én Argentínából érkeztem oda, és hihetetlenül nagy lehetőség, hogy az Egyesült Államokban dolgozhatok. Megtudhattam, hogy milyen hatással lehetek másokra, hogy a különböző kultúrák hogyan hatnak egymásra.
