Az adóhatóságot hagyta ott a világhírért és a színpadért
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Hobbi DJ-ből lett világsztár a berlini Alle Farben. Művészetet tanult volna az egyetemen, de nem vették fel. Próbálkozott a cukrászattal, végül az adóhivatalt kellett otthagynia - nem fért már bele a zenei karrier mellett. Ma már tudni, hogy jól döntött: egyik sláger jön a másik után, és röpke idő alatt a nagy fesztiválok headlinerei között találta magát. A Szigeten az A38 színpadán döngetett. Mi pedig még előtte beszélgettünk vele.
A fényképeken fel sem tűnt, de ha jól látom, van valami vágás vagy seb az arcodon. Ez valami meredek buliból maradt?
Érdekes, hogy ez eddig nem nagyon tűnt fel senkinek. Szó sincs buliról! Mondjuk úgy, hogy gyerekkori emlék. Az óvodában játszottunk, elestem és megvágtam magam. Nem nagy sztori. (Nevet.)
Isten őrizz, hogy a saját élményeimről szóljon ez az interjú, de az a helyzet, hogy egy edzőteremben találkoztam először a neveddel, amikor leshazamoztam egy számot, ami éppen szólt és azt te remixelted - méghozzá négy éve. Ez a Hundreds "Our Past" c. dala volt. Ma is fontosak még a remixek?
Az idővel változott. Annak idején, amikor belevágtam ebbe az egészbe nagyon fontos volt, hogy inspirálódjak és tanuljak. Rengeteg mindent elsajátítottam a remixelésből, hiszen láthattam azt, hogy mások hogyan dolgoznak és hogyan gondolkodnak.
Akár még ötleteket is elleshettél a saját munkáidhoz?
Nem is annyira az ötletekre gondolok, hanem inkább technikai ismeretekre. Például arra, hogyan érdemes használni a különböző filtereket és egyéb apróságokat. Összességében megismerhettem egy új megközelítést is. Szóval a remixelés számomra egy nagyon fontos tanulási folyamat volt. Eleinte nem ritkán futottam bele olyan megoldásokba a különböző számokban, amelyeknél felkiáltottam magamban, hogy
"Wow, ez milyen jó ötlet, ezt így is lehet?!"
De azért élvezed még a remixelést?
Persze! Nyilván már nem ugyanaz, mint eleinte volt. Most már nem tanulási folyamat, csak tiszta élvezet.
Jól sejtem, hogy nem egy zenész családból származol?
Valamennyire azért igen. A bátyám például pont muzsikus. Az apám is zenélgetett, de csak hobbiból. Nem ezen volt a fókusz, ez igaz. Nálunk a családban általánosságban nagy figyelmet fordítottak a művészetekre. Mindannyian imádják a festményeket például, de annyira, hogy még én is festészettel próbálkoztam eleinte.
Hogy jött aztán mégis a zene?
Az a helyzet, hogy hegedűn játszottam. De csak egy rövid ideig. Nagyon kemény volt - nem is jött be annyira. A szüleimnek köszönhetően megismertem még a hatvanas évek zenéjét és a jazzt is,
szóval nem idegen számomra Jimi Hendrix és a többiek. Sőt, kifejezetten bírom őket!
Aztán a bátyámnak köszönhetően megismertem a Depeche Mode-ot és a Cure-t. Imádtam! Nem sokkal később, nagyjából 14-15 éves koromban kezdtem el egyre erőteljesebben a zene felé orientálódni. Az biztos, hogy 15 évesen már komolyan gyűjtöttem a különböző lemezeket. Innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy kipróbáljam a DJ-zést. Aztán megismertem egy filmzenei producert, ő vezetett be a zeneszerzés rejtelmeibe. Vagy inkább azt mondanám, hogy ő mutatta meg az alapokat. Az első saját - mondjuk úgy - munkám egy Csajkovszkij-remix volt. Szóval tőle nagyon sokat tanultam. A zenei karrieremben őt határoznám meg, mint az egyik legfontosabb embert.
És mikor volt az, amikor elhitted, hogy ez már nem csak egy hobbi az életedben?
2008-ban volt.
Ó, hogy van egy adott évszám?
Hogyne lenne! Hiszen ez pontosan egy évvel az után történt, hogy elegem lett az addigi munkámból, és rájöttem, hogy már nem fog beleférni az életembe. Az adóhatóságnál dolgoztam, nem mondanám, hogy életem legszórakoztatóbb időszaka volt. Aztán szépen lassan oda jutottam, hogy már tényleg nem fért bele a mindennapjaimba az addigi munkám. Ott is hagytam. Soha más munkám nem volt korábban, ezért emlékszem ilyen pontosan arra, amikor az véget ért.
Melyik számodnál érezted azt, hogy na ez most tényleg egy sláger, ami nagyot kéne, hogy szóljon?
Ugye a legelső dalom, amelyikre már azt mondhattam, hogy márpedig ez egy sláger, az a She Moves volt. Életemben nem gondoltam volna, hogy ekkorát szól majd. Igaz, hogy akkor már évek óta DJ-ztem, de inkább az undergroundban mozogtam, és főleg a fesztiválszezonban, a rádióknak fogalmuk sem volt rólam. Számomra azonban az első igazi sláger, amelyiknél valóban olyan érzésem volt, hogy most valami nagy dolog született az a Please Tell Rosie volt.
Annál nyugodtam meg, hogy oké, valamit elkaptam, nem egy egyszámos előadóként tűnök el a süllyesztőben.
Szerintem onnan kezdtek el igazán komolyabban venni a zenei életben is. Ha valakit megkértem arra, hogy részt venne-e egy dalban közreműködőként, akkor attól a ponttól már jóval könnyebben ment. Nagyon jó érzés volt. És a karrierem legfontosabb lépcsőfoka.
Sokat változott a zenéd az említett slágerek óta?
Folyamatosan változik a zeném, és elég nagy szerencsém van amiatt, hogy pont én is egy olyan csapásra találtam rá, ami éppen nagyon megy, és amit nagyon szeretnek az emberek. Jó időben kerültem a jó helyre.
Mi jön most?
Nemrég tettem egy kis kitérőt a country irányába, de az csak egy kíváncsi kalandozás volt, nem hinném, hogy sokáig foglalkoznék még vele. Jópofa dolog volt és érdekes, de nem vagyok jó benne, nem hinném, hogy az én zeném. Jó volt kipróbálni valami újat is. Mellette persze foglalkoztam az új albumommal is, ami tulajdonképpen már készen van. Pontosabban készen kellene lennem vele. (Nevet.) Eredetileg tavasszal akartam kijönni vele, azóta meg folyamatos csúszásban vagyok. Nyár végét határoztam meg magamnak, mint végső határidőt. Aztán remélem, tudom majd tartani.