Michael Jackson: a boldogtalan király

Vágólapra másolva!
A szórakoztatóipar sokszoros rekordere Michael Jackson. 1982-es Thriller című lemezéből adták el a legtöbbet a világon. A Bad World Tour 123 koncertjére 4,4 millióan váltottak jegyet. A Super Bowl szünetében el szoktak kapcsolni, akik nézik, de 1993 januárjában azok is odakapcsoltak, akiket nem érdekel az amerikai foci: 133,4 millió tévénéző volt kíváncsi Michael Jackson fellépésére. A másik oldalon meg ott vannak a gyerekmolesztálási vádak, a furcsa házasságai, az évek során groteszk módon elváltozó arca és a rejtélyes halála. A csodabogarakkal amúgy is bőven ellátott showbusiness egyik legfurcsább egyénisége volt, sokak ellenszenvét váltotta ki, és sok rajongója máig is ragaszkodik hozzá.
Vágólapra másolva!

Karrierjét elősegítendő kezdetben maga Michael Jackson is terjesztett magáról bizarr pletykákat, és a mások által kitalált történetekre is rájátszott. Később teljesen kicsúszott a kezéből, hogy a médiában milyen kép alakul ki róla. Mindenképpen az egyik rekordere annak, hogy mennyi információ terjedt el róla, és utólag már kibogozhatatlan, hogy miben volt igazság, miben nem. Meglepő mennyiségű könyvet írtak Michael Jacksonról, és a sok tényfeltáró szerző sem tudta kinyomozni, pontosan hogyan is zajlott az élete. Ami viszont mindenki számára hozzáférhető információ, az az életműve.

Akármilyen lelki problémái is voltak egyébként, egy valamiben ritka karakán módon gondolkodott egész pályája során: kapjon valamit a közönség a pénzéért.

Állandó harcban állt projektjei pénzügyi felelőseivel, akik azzal támadták, hogy pocsék üzletember, csak a gyerekkori álmait akarja megvalósítani. Lehet, hogy így volt. Például ezért hozta létre videoklipjeivel a műfaj legjelentősebb alkotásait (amelyek egyben a legnagyobb költségvetésűek is). De az is lehet, hogy ő volt igazi üzletember, aki következetesen jó minőséget nyújtott, ezért emberek tízmillióinak a bizalmát és szeretetét nyerte el, és még amikor úgynevezett „leszálló ágban” volt, akkor is igen eredményes volt üzletileg. Ha nem is az a csapból is folyó szupersztár, de tisztes sikereket elérő, öregedő zenész lehetne ma is, ha nem roppan össze testileg és lelkileg. Túl nagy volt rajta a nyomás, az is csoda, hogy addig bírta, ameddig. Bebizonyította a pályája során, hogy akkor is lehet óriási pénzeket keresni, ha nem spórolunk semmivel, legyen szó lemezről, videokilpről, koncertről. Arra is maradt még több mint félmilliárd dollárja, hogy jótékonykodjon, élete során 39 különböző segélyszervezetet támogatott.

Egy félreeső kisvárosban egy darukezelőnek kilenc gyereke született, a népes család híven követte a Jehova tanúi szekta útmutatásait. Mivel a darukezelő lelkes amatőr zenész volt, és ezt a szekta nem tiltotta, családi zenekart hozott létre a gyerekeiből.

A Jackson 5 sikeres lett, a csapatból kiragyogó Michael pedig önálló lemezekre is kapott szerződésajánlatot.

Azt játszották-énekelték, amit a kiadó szerzői divatosnak gondoltak a hatvanas-hetvenes években. Kemény trauma volt Michael életében a családjától elszakadni, ami elkerülhetetlen volt. Apján túlnőtt a menedzseri feladat. Anyja mélyen erkölcstelennek ítélte fia tevékenységét: dalszövegeit, színpadi viselkedését. Testvérei szaktudása pedig nem volt az övéhez mérhető. Pedig még akkor is velük lépett fel, amikor már az ő slágereire jött be a közönség.

The Wiz (1978) Forrás: AFP

Sydney Lumet, annyi legendás film rendezője 1978-ban elkészítette az Óz, a nagy varázsló musicalváltozatát. Jóféle fekete zenékkel, kiváló fekete énekesekkel. A Madárijesztő Michael Jackson volt, a „music supervisor” Quincy Jones. Őt kérdezte meg, hogy tudna-e neki egy producert (márhogy nem befektetőt, hanem zenei rendezőt) ajánlani, mert van egy csomó saját ötlete, amiből szerinte érdemes lenne lemezt csinálni.

Itt vagyok például én – válaszolta Quincy Jones, aki már akkor is egy élő legenda volt. Alapvetően jazz-zenész, trombitás és zeneszerző, de számos produkció zenei vezetője, például Frank Sinatra fontos munkatársa. Nyilván láthatott valamit a húszéves fiúban, hogy szánt rá időt.

Quincy Jones idén tavasszal volt 85 éves, ennek alkalmából adott egy hosszú interjút, amiben az összes neves popzenészről, akivel dolgozott azt állítja, hogy semmit nem értek a jazz-zenészekhez képest. Meg hogy ő soha életében semmit sem csinált csak a pénz miatt. Három legendás albumot hoztak össze Michael Jacksonnal. Mindegy, hogy most mit nyilatkozik Quincy Jones, nyilván inspirálta őt a már húszas évei első felében is nagyon határozott zenei elképzelésekkel rendelkező Michael Jackson, és szépen is keresett neki köszönhetően. Rod Temperton fontos szerepet kapott mint zeneszerző és kértek egy számot Paul McCartney-tól és Stevie Wondertől is. Az Off The Wall még nem olyan egyedi hangzású, nem szakad el a diszkós-funkos megoldásoktól. Viszont hétszeres platinalemez lett.

Jellemző Michael Jacksonra, hogy nem dobott össze egy albumot a következő évben is. Mindig tele volt ötletekkel a feje, diktafonra rögzítette ezeket. Döbbenetes mennyiségben keletkeztek egész életében ilyen felvételek, ahol dúdolgat, szájdobol, elénekli a hangszerek szólamait is. Szövegeket improvizál, ha nem jut eszébe semmi, oda halandzsázik.

Ezekből a hangos jegyzetekből aztán házi demofelvételeket készített, ezeket vették kezelésbe mindig gondosan kiválogatott szerzőtársai.

Párhuzamosan folyt a munka számos dalon, azt fejlesztették, ami izgalmas hatást keltett. Michael Jackson pályafutása alatt szinte teljesen megírt dalok százait dobta ki, mert kiszorították őket az erősebbek. Minden albumáról négy-öt szám felkúszott a slágerlisták teteje környékére, és a maradéknak, a nem megaslágereknek is keletkeztek hívei, volt mit szeretni rajtuk.

Forrás: AFP

1982-ben készült el a Thiller című album, a címadó sláger főleg Rod Temperton műve, de voltak olyan számok is, amelyek esetében Michael Jackson már önállóan dolgozott. Quincy Jones és Michael Jackson is feketeöves volt abban, hogy a stúdiózenészek és a hangmérnökök agyára menjen: nagyon jó, csak még legyen egy kicsit...

Temérdek munkával elkészült egy lemeznyi anyag, amivel Quincy Jones és Michael Jackson is elégedetlenek voltak, csak különböző okokból.

Quincy Jones túl eklektikusnak tartotta. Michael Jackson pedig úgy érezte, hogy nem tudja megvalósítani, amit belül érez, nem tud elszakadni a kellemesen lötyögős slágerzenétől. Sokszori újrakeverések után két szám esetében nem tudtak megegyezni, úgyhogy Quincy Jones feladta, kapitulált. Michael Jackson egyedül fejezte be az Eddie van Halen keményrockos gitározásával feltuningolt Beat It-et, és a sok hangszerelési ravaszságot tartalmazó, erotikusan túlfűtött Billie Jean-t. Quincy Jones próbálta felkészíteni az érzelmileg már akkor is labilis fiatal kollégát, hogy az önfejűségének meglesz az ára, ezt a kísérletezgető lemezt nem fogják annyira venni, mint az előzőt.

A Thriller minden idők legtöbb példányban eladott lemeze.

Per pillanat megelőzi az Eagles bestof albuma, de a letöltések korában már mindenféle átszámítási módszerekkel igyekeznek folyamatossá tenni a rangsorolást, ez erősen vitatható. Ami biztos, hogy a megjelenése utáni években a boltokban, a maga fizikai valójában olyan elképesztő mennyiséget vásároltak meg a Thriller-ből, amit még magának Michael Jacksonnak sem sikerült megközelítenie később más albumaival.

1981-ben elindult a csak zenei műsorokat sugárzó MTV, ahol sokat játszották Michael Jackson kiemelkedő minőségű videoklipjeit. Az amúgy mozifilmeket rendező John Landis majdnem 14 perces komplett zombifilmet készített, amelyben szinte mellesleg elhangzik a Thiller című szám is. Az 1987-es Bad című album címadó dalához pedig maga Martin Scorsese rendezett 18 perces videoklipet. Öt évig kitartott a Thriller sikere, ekkor bombázta meg a közönséget egy újabb adag slágerrel Michael Jackson. Jól előkészített világkörüli turnéra indult, a rá jellemző módon a színpadi show-val kapcsolatban sem spórolt.

Tizenhat hónap alatt 123 koncertet adott összesen 4,4 millió néző előtt. Újabb rekord a nézőszámon kívül: ez volt a popzene történetének legjövedelmezőbb koncertturnéja.

Abban is csúcstartó Michael Jackson, hogy ő kapta a legtöbb pénzt mint reklámarc, amikor a Pepsivel volt szerződésben. A nyolcvanas évek Michael Jackson évtizede volt, huszonévesen minden sikerült neki, mindent elért, és bár már jelen voltak az életében azok a problémák, amik súlya alatt később összeroppant, ekkor még kibírta a testi és lelki megpróbáltatásokat.

Az 1991-es Dangerous már nem Quincy Jones-szal készült, hanem Teddy Riley és Bill Bottrell lettek az új alkotótársak. Michael Jackson továbbra is lendületben volt, több dal is sláger lett a lemezről. John Landis megint nagyszerű videoklipet alkotott, önálló művet a Black or White ürügyén. A Super Bowl, az amerikai foci bajnokságának, az NFL-nek a döntője a legnézettebb tévéműsor az Egyesült Államokban. Minden évben valaki minikoncertet ad a szünetben. 1993 januárjában a szünetnek nagyobb nézettsége volt, mint a meccsnek, Michael Jackson 12 perces fellépésére 133,4 millió tévénéző volt kíváncsi. Nem sokkal ezután kilencven perces

interjút adott Oprah Winfrey-nek, a legnépszerűbb talkshow házigazdájának: 90 millióan nézték, ahogy Michael Jackson válaszol a kényes kérdésekre is.

Hogy bizony nem kapott elég szeretetet gyerekkorában, sőt a Jackson 5 miatt nem is volt igazi gyerekkora. Kiderült, hogy a „pop királya” egy szorongó, magányos, depressziós ember, aki gyakran sírva fakad. Elmondta azt is, hogy egy bőrbetegség miatt van erősen sminkelve, egyáltalán nem szeretne fehér emberré változni, ahogy ezt terjesztik róla.

A Dangerous World Tour hatvankilenc koncert (és 3,5 millió eladott jegy) után félbeszakadt, mert Michael Jackson testileg és lelkileg is összeomlott.

Innentől kezdve a vele kapcsolatos információk két kategóriába sorolhatók. Egyrészt a zenészről szólnak, akinek hatalmas sikerei megismétlésére már nem volt esélye (mert ilyesmi csak egyszer van az életben), de igyekezett továbbra is színvonalas produkciókkal előállni. Másrészt a fokozatosan emberi ronccsá váló Michael Jacksonról, akinek szenvedéseit könyörtelenül kiaknázta a bulvármédia. Egy ember kétségbeesve próbált megkapaszkodni valamiben, de valószínűleg későn ismerte fel, hogy mekkora bajban van.

Kattintás után olvasson arról, hogyan alakult a továbbiakban Michael Jackson tragikus sorsa!