Meghalt Wanda Wilkomirska lengyel hegedővirtuóz

Wanda Wilkomirska
Vágólapra másolva!
89 éves korában meghalt Wanda Wilkomirska lengyel hegedűvirtuóz, aki egykor nagy kedvence volt a kommunista rezsimnek, később mégis disszidált hazájából.
Vágólapra másolva!

89 éves korában meghalt Wanda Wilkomirska hegedűművész, akinek halálhírét a nyugalomba vonult lengyel művészek otthonának igazgatója, Anna Solnicka-Heller jelentette be. Közlése szerint Wilkomirska kedden halt meg. A művésznő Alfred Wilkomirski hegedűművész lánya volt, és két féltestvérével játszott a Wilkomirski trióban, később pedig

a Varsói Filharmonikus Zenekar szólistája lett.

Wanda Wilkomirska 1982-ben disszidált Lengyelországból Forrás: Wikimedia Commons/scanned from Dzieje Muzyki Polskiej

Pályafutása alatt olyan karmesterekkel játszott együtt, mint Leonard Bernstein és Zubin Mehta. Óriási volt a repertoárja, de különösen sokat foglalkozott a kortárs lengyel zenével, többek között Tadeusz Baird és Krzysztof Penderecki műveit interpretálta.

Wilkomirska 1952-ben

férjhez ment a lengyel kommunista párt egyik tisztségviselőjéhez,

Mieczyislaw Rakowski újságíróhoz, de már a hetvenes évektől támogatta a másként gondolkodókat. 1977-ben vált el Rakowskitól, aki a nyolcvanas évek végén kormányfő is lett. Miután bevezették a szükségállapotot Lengyelországban, Wilkomirska 1982-ben egy külföldi koncertjén jelentette be, hogy nem tér haza. Németországban és Ausztráliában élt, konzervatóriumokban és zenei akadémiákon oktatott, és továbbra is koncertezett. Számos nemzetközi díjjal ismerték el művészetét. Két fia közül az egyik szintén Ausztráliában telepedett le.