Videón a házfalakon táncoló társulat budapesti produkciója

Vágólapra másolva!
Az 2017-es CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál egyik résztvevője volt az amerikai Bandaloop társulat, amely különleges produkciót adott elő egy irodaház üvegfalán. A társulat akkor forgatott kisfilmje már látható.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Bandaloop társulat már szerte a világban elkápráztatta nézőit a forradalmi és lélegzetállító produkcióival. Pedig nem csinálnak mást, csak táncolnak.

Ám nem a megszokott vízszintes felületen, hanem függőlegesen.

Forrás: CAFe Budapest

Lényegében 90 fokkal megdöntik a „színpadot", amely általában egy hatalmas épület vagy egy természeti képződmény. Ezzel a "lépéssel" hozzák létre a tánc új perspektíváját.

Forrás: CAFe Budapest

A tavalyi, budapesti előadásuk helyszínéül egy Kálvin téri irodaépületet választottak. Ugyanis így kívánták bevonni a produkcióba a járókelőket. Ezt a produkciót idézi meg a most közönség elé került kisfilmjük. Hamarosan, egészen pontosan június első heteiben egyébként bejelentik a 2018-as CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál első neveit, fellépőit is.