Az ülőhelyekről is felálltak táncolni a budapesti Gorillaz-koncerten

Gorillaz Koncert, Papp László Budapest Sportaréna, 2017. november 13.
Gorillaz koncert Budapest Sportaréna
Vágólapra másolva!
Melyik az az együttes, amelyik 1998 óta működik, látványos, népszerű, korábban fellépett a Szigeten is, és hétfőn teltházas koncertet adott a Papp László Budapest Sportarénában? A Gorillaz Humanz című lemezével indult turnézni, és Budapesten is nagy bulit csaptak. 
Vágólapra másolva!

A Gorillaz idén egyszer már járt Magyarországon, a Telekom Electronic Beats fesztiválra egy rövidebb lemezbemutatóval készültek, de már akkor lehetett tudni, hogy a nagy bulira őszig kell várni. Hétfőn a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel a virtuális együttes. Először nem gondoltam, hogy meg fog telni a Sportaréna, de végül tévedtem: a tényleges kezdésre a küzdőtéren tömeg volt, és a szektorok ülőhelyei sem maradtak hézagosak. A frontember Damon Albarn jól tette, hogy megváratta a magyar közönséget, óriási ovációval fogadták.

Füstbe borult az Aréna, a színpadon zöld fény, a közönség soraiban pedig világító telefonok:

fotóztak, videóztak a rajongók, de akadt olyan is, aki élőben közvetítette a koncertet Facebook-barátainak.

A képre kattintva fotógaléria nyílik! Fotó: Polyák Attila - Origo

A Gorillaz egy virtuális zenekar, nemsokára húsz éve, hogy Damon Albarn és a képregényrajzoló Jamie Hewlett megálmodták a bandát. Első lemezük

7 millió példányban kelt el,

ezzel bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe legnépszerűbb virtuális együttes kategóriában. Damon Albarn az egyetlen állandó tag, a koncertre is érkezett vele több vendégfellépő, például De La Soul, Zebra Katz, és Peven Everett. A budapesti koncert pörgős számai alatt

az ülőhelyekről is felálltak a rajongók táncolni.

Damon Albarn még a koncert első felében a közönség közé ugrott, a bodysurfnek a rajongók nagyon örültek, míg a biztonságiak kevésbé. Az együttes jellegzetessége a képregényszerű rajzok az együttes „tagjairól”, ez természetesen a koncerten sem maradt el:

a kivetítőn ritmusra váltakoztak a képek, a történetek, részletek a videoklippekből.

Bár eredetileg a Gorillaz új lemezével indult turnézni, a régi kedvenc számok is felcsendültek, például a Clint Eastwood, vagy a Superfast Jellyfish.