Meghirdették a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt

Marton Éva
Marton Éva a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre harmadszorra is megrendezik a Marton Éva Énekversenyt
Vágólapra másolva!
A Zeneakadémia harmadik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyre 2018. március 14-ig jelentkezhetnek a 18-32 éves nők, valamint a 18-35 év közötti férfiak. Az énekverseny sajtótájékoztatóján Marton Éva, világhírű operaénekes, a verseny névadója azt mondta: Magyarországnak, és az egész nemzetnek hasznos ez a nemzetközi verseny, hiszen viszi Magyarország hírét az egész világon. A szervezők ezúttal is a feltörekvő operaénekes-generáció legjobbjait várják Budapestre.
Vágólapra másolva!
Marton Éva a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre harmadszorra is megrendezik a Marton Éva Énekversenyt fotó: Talán Csaba

– ezt mondta Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár a Zeneakadémián tartott sajtótájékoztatón. Azt is kiemelte, hogy már 2014-ben az első Marton Éva énekverseny óriási siker volt, és hatalmas presztízs az országnak is – hiszen Marton Éva neve az egész világon elismert márka. Akkor több mint 37 országból 150-en jelentkeztek. A második énekversenyre, amelyet 2016-ban rendeztek, már öt kontinensről pályáztak az énekesek, és ugyanerre számítanak a harmadszorra megrendezett énekversenyen is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a hiánypótló megmérettetés kvalitását jelzi – a névadó, Marton Éva mellett – a díjazás mértéke.

A 15 ezer eurós Nagydíj mellett az első helyezett 12 ezer, a második 9 ezer, a harmadik 6 ezer euró díjazásban részesül. A Magyar Művészeti Akadémia 8 ezer euró különdíjat ajánlott fel.

A díjak között szerepel továbbá a Zeneakadémia Alapítvány díja, koncertfelkérések és ösztöndíjak is.

Hoppál Péter bejelentette: 100 millió forinttal támogatja a kormány a rendezvényt fotó: Talán Csaba

A nyilvános versenyfordulók, és a gála a Zeneakadémia épületében lesz 2018.szeptember 10. és 16. között. A döntőben és a gálán is a Magyar Állami Operaház kíséri az énekeseket Kocsár Balázs vezényletével.

A versenyre 2018. március 4-ig lehet jelentkezni.

Az énekeseknek egy barokk és egy más korszakból származó, szabadon választott áriát kell énekelniük, videóra felvenniük, és ezt feltölteniük a verseny honlapjára. A Marton Éva vezette előzsűri döntéséről 2018. április 15-ig kapnak tájékoztatást a jelentkezők.

A rendezvénynek a Zeneakadémia ad otthont fotó: Talán Csaba

Az őszi élő fordulókba továbbjutó énekesek egy Liszt-dal és hét ária előadásával állnak a zsűri elé. A darabokat kívülről, eredeti hangnemben, eredeti nyelven és a teljes verzióban kell előadni. A versenyt élő internetes közvetítésen követhetik majd az érdeklődők.

fotó: Talán Csaba

A Marton Éva vezette zsűribe az operavilág olyan magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást, mint Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera intendánsa; Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere; Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora; Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora; Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője; Eva Wagner-Pasquier, a Bayreuthi Fesztivál korábbi igazgatója; magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

fotó: Talán Csaba

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora kiemelte: a Zeneakadémia olyan minőséget képvisel, amely táptalajként járul hozzá a nemzetközi megmérettetések élményéhez, s olyan fantasztikus egyéniségeket, művészeket adott a világnak, akik azóta is a zene nagyköveteiként viszik Magyarország hírét. A Marton Éva Énekverseny is a világ prémium kategóriájába sorolandó rendezvény a szakmai tartalma és inspiráló hatása miatt.

A sajtótájékoztatón Marton Éva elmondta: a III. verseny után is tart mesterkurzust fotó: Talán Csaba

A Marton Éva Nemzetközi Énekverseny rendezőinek célja az, hogy a magas rangú esemény pozícióját a világ legjobb zenei versenyeinek elit ligájában tovább erősítsék. A 2014-es és a 2016-os verseny legjobb fiatal művészeinek karrierje felívelőben van, legtöbbjük a világ jelentős operaszínpadaira kaptak meghívást. Joggal lehet számítani arra, hogy a 2018-as verseny díjazottai is rövid időn belül a hazai és az európai operaélet rendszeres és méltán ünnepelt csillagai lesznek.
Az Origo készített egy hosszabb interjút Marton Évával, amellyel hamarosan jelentkezünk.