Tagadja a prostitúciós vádat a lánybanda

Pussycat Dolls
SYDNEY, AUSTRALIA - MAY 22: Nicole Scherzinger (C) of the Pussycat Dolls performs on stage at the Acer Arena on on May 22, 2009 in Sydney, Australia. (Photo by Don Arnold/WireImage)
Vágólapra másolva!
Az egykori The Pussycat Dolls egyik, csupán az első években aktív tagja néhány napja  prostitúciós körnek nevezte az együttest. Jones állításaira szép lassan érkeztek a reakciók. Egyértelműen tagadják a vádakat.
Vágólapra másolva!

Kaya Jones 2005-ben hagyta ott a The Pussycat Dolls lánybandát, mert – ahogy mondta, – elege lett abból, hogy a zeneipar befolyásos alakjai kihasználták őket. Azt mondta, a bevételük nagy része is náluk maradt, emellett pedig többször volt olyan, hogy le kellett valakivel feküdni a hírnévért.

Egymásnak esett a Pussycat Dolls két sztárja, Nicole Scherzinger és Kaya Jones Forrás: AFP

A The Pussycat Dolls és persze a vezető énekes, Nicole Scherzinger azóta már reagált a vádakra, és egyértelműen tagadják Jones vádjait.

A Pussycat Dolls azt nyilatkozta, hogy szolidaritást vállalnak minden nővel, aki szexuális zaklatásnak és visszaélésnek volt és van kitéve. Közben pedig felháborodtak azon, hogy pont az a Kaya Jones tett panaszt, aki

a legkevesebb időt töltötte a popszakmában.

Jones egyébként azóta is énekel, de tény, hogy az első két év után, 2005-ben kiszállt az együttesből. Az együttes nyilatkozatában azt írták, hogy ha valaki prostitúciós körhöz hasonlítani a The Pussycat Dollsban nyújtott teljesítményüket, az egyrészt aláássa mindazt, amiért éveken át küzdöttek, másrészt pedig elveszi a figyelmet a szexuális zaklatás és erőszak több millió áldozatáról - írja a BBC.