Kórházban kezelik a Piramis zenészét

Som Lajos
Budapest, 2011. szeptember 28. Benkő László billentyűs (b, Omega) és Som Lajos basszusgitáros (Tűzkerék, Neoton, Taurus, Piramis) részt vesz a Magyar Rocklegendák Vándorkiállítás megnyitóján, a csepeli Nagy Imre Általános Művelődési Központ Színháztermében. A mintegy száz magyar rockzenekar, előadó történetét bemutató gyűjtemény tablókon, korabeli fotókon, újságcikkeken, könyveken és a zenészek különböző relikviáin keresztül enged betekintést a magyar rockzene történetébe. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Lassan két hete van kórházban Som Lajos, mert képtelen volt ráállni jobb lábára, amely néhány éve sérült meg, mikor kirabolták.
Vágólapra másolva!

A Piramis basszusgitárosa 2012-ben sérült meg, mikor a józsefvárosi társasházban, ahol lakik, megtámadták és kirabolták. Ahogy földre rántották, kifordult a jobb lába, és azóta bottal kell járnia. A Blikknek most arról beszélt, hogy a támadás után szenved a lábával, de ilyen rossz állapotban még nem volt.

- mondta Som Lajos, aki végül kénytelen volt orvoshoz menni, mert az ágyból is alig bírt felkelni, és a lakását sem tudta már elhagyni.

Som Lajos Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az állapotfelmérés után radikális gyógytornát írtak elő a zenésznek, aki egyedül is szokta végezni a gyakorlatokat.

- mondta.

Arról is beszélt, hogy a józsefvárosi polgármester-helyettes szerint van remény arra, hogy harmadik emeleti önkormányzati lakása helyett kapjon egy földszintit, vagy egy olyan emeletit, ahol a társasházban lift is van, hogy ne kelljen lépcsőznie.

A Piramis örökségét jelenleg két zenekar viszi tovább: a Piramis évek névre hallgató formációban az eredeti felállást Révész Sándor és Závodi János képviseli, a továbbra is Piramis néven fellépő együttesben pedig Závodi mellett Gallai Péter és Köves Miklós játszik a klasszikus formációból. Az alapító, Som Lajos egészségi állapota miatt nem tud fellépni zenésztársaival.