Sürgősen meg kellett műteni Cserhalmi Györgyöt

Cserhalmi György interjú Budapesten 2014. november 20-án
Cserhalmi György
Vágólapra másolva!
A Nemzet Színésze nemrég súlyos térdműtéten esett át. Eközben fedeztek fel nála egy komoly gerincproblémát, amelyet szintén azonnal meg kellett operálni.
Vágólapra másolva!

A székesfehérvári Vörösmarty Színház közösségi oldalán jelent meg egy közlemény a népszerű színész állapotáról:

"Színházunk művésze, Cserhalmi György, az elmúlt időszakban

súlyos térdműtéten esett át, de sajnos a beavatkozás után egy komoly gerincprobléma is felmerült, így orvosai az azonnali műtét mellett döntöttek."

Cserhalmi György Fotó: Szabó Gábor - Origo

"A debreceni Kenézy Gyula Kórházban dr. Mikó László orvos-igazgató, idegsebész végezte a műtétet, és még aznap este sikerült Cserhalmi Györggyel beszélnem, aki biztosított róla, hogy

a műtét jól sikerült, és máris jobban érzi magát.

Felépülése azonban hosszú heteket vesz igénybe, ezért sajnálattal le kell mondania az április és május hónapra meghirdetett Cserhalmi Anzixest-eket" – közölte a színház igazgatója, Szikora János, aki egyben hozzátette, hogy a jegyeket a vásárlás helyén visszaválthatják az érdeklődők, és reméli, hogy a mindenki által szeretett, kedvelt színművész mihamarabb visszatér közéjük.