Rockosított történelmi tabló az Arénában

Vikidál Gyula címlapi
Tatabánya, 2011. szeptember 27. Vikidál Gyula Pósalaky úr szerepében Móricz Zsigmond-Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig című musicaljének próbáján, a tatabányai Jászai Mari Színházban. A darabot október 1-jén mutatják be Pesty-Nagy Kati rendezésében. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Újra látható lesz Budapesten az Itt élned, halnod kell című rockmusical december 15-én a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az Esztrád Színház produkcióját 2016-ban mutatták be a Hősök terén. 2017 nyarán és őszén pedig hat előadásból álló országos turnén vett részt az előadás. A zenemű rockzenei alapokra épülő, folkzenei motívumokat is felhasználó, szimfonikus hangszerelésű alkotás.

Tatabánya, 2011. szeptember 27. Vikidál Gyula Pósalaky úr szerepében Móricz Zsigmond-Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig című musicaljének próbáján, a tatabányai Jászai Mari Színházban. A darabot október 1-jén mutatják be Pesty-Nagy Kati rendezésében. MTI Fotó: Kollányi Péter Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az "Itt élned, halnod kell" dalok, megzenésített klasszikus versek, instrumentális zenék, történelmi szövegek összefüggő kompozíciójával idézi fel a magyar történelem sorsfordító korszakait és eseményeit. Többek között a honfoglalás, tatárjárás, Dózsa-féle parasztháború, mohácsi csatavesztés és Mátyás király korát, a Rákóczi-szabadságharcot, az első- és második világháború időszakát, az 1956-os forradalom és szabadságharcot, valamint a rendszerváltozást.

A művet Koltay Gábor rendezte, a zenét Koltay Gergely és Szűts István szerezték.

A történelmi játék főszereplője Vikidál Gyula,

de szerepel az előadásban Bodnár Vivien, Deák Bill Gyula, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Laklóth Aladár, Makrai Pál, Sipos Imre, Varga Miklós, valamint Varga Vivien és Varga Szabolcs is.

Kisebb szerepekben a Vizeli Csaba vezette komáromi Magyarock Dalszínház tagjai, a látvány megvalósításában az Udovecz György és Zombori Mihály vezette hagyományőrzők, valamint artisták és lovasok működnek közre. A darab koreográfusa Doktor László.