Már csak egy hónapot kell várniuk a Manson-rajongóknak

Marilyn Manson
3164013 07/31/2017 American singer and musician Marilyn Manson performs at a concert in Moscow's Stadium Live. Vladimir Astapkovich/Sputnik
Vágólapra másolva!
Két éve kezdtek dolgozni rajta, és egy napja derült ki, hogy október elején érkezik. Marilyn Manson rajongói örülhetnek, mert október 6-án jön az új album. 
Vágólapra másolva!

Marilin Manson a Beats 1 rádió egyik hétfői műsorában jelentette be, hogy október 6-án jön ki tizedik stúdióalbumával, a Heaven Upside Down-nal. A lemez készítését még 2015-ben, az előző album megjelenési évében jelentette be, de akkor még Say10 munkacímmel futott a dolog, és az akkori tervek szerint

tavaly jött volna ki.

A hétfői rádióműsorban le is adták az album egyik dalát, a We Know Where You FuckinLive-et, a következő pedig szeptember 20-án jön ki, majd két héttel később a teljes album. A rádióban azt mondta Manson, hogy új zenei ambíciói vannak, és ezeknek egyfajta nyitánya volt már a 2015-ös The Pale Emperor című album is.

Manson idén ősszel indul turnéra az új lemezzel, először Nagy-Britanniában portyázik, aztán indul tovább a többi európai országba. Ha valakinek nem volt elég az idén júliusi budapesti koncert, és nagyon kíváncsi az új lemezre, annak legalább Bécsig kell majd mennie, ugyanis ott játszanak Magyarországhoz legközelebb. Az a koncert november 20-án lesz.