Vasárnaptól interaktív tárlat mutatja be a székesfehérvári koronázó bazilika történetét

Vágólapra másolva!
A Koronázó Bazilika története című kiállítás jóvoltából megismerhetővé válik a koronázó- és a temetkezési templomnak a középkori magyar történelemben betöltött szerepe, a Romkert kialakításának története. A tárlat megnyitóján politikusok, történészek és más közéleti szereplők vettek részt.
Vágólapra másolva!

Vargha Tamás, honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a tárlat az Árpád-ház Program egyik kicsi, ám fontos része. Emlékeztetett arra, hogy

egy korábbi kormánydöntés értelmében a koronázó bazilika fennmaradt köveinek biztonságos elhelyezése lehetővé válik.

„A Bazilika köveinek elhelyezését biztosító döntéssel kiállítóhely valósul meg a korábbi Köztársaság Mozi épületében, így a Bazilika kövei végre méltó helyen lesznek és megmentünk egy épületet is, ami évek óta üresen áll. A másik, nyári döntés az Árpád-ház és az Árpádok művét megmutató nagyszabású kiállításról szól, amelyet eredetileg Budapesten terveztek megvalósítani a Nemzeti Múzeumban. A kormány végül úgy döntött, hogy a tárlat Székesfehérváron valósuljon meg a Nemzeti Múzeum és a Szent István Király Múzeum együttműködésében" - mondta el Vargha. Közölte továbbá, hogy hamarosan a kiállítás koncepcióját a kormány elé viszik. Hozzátette, hogy a grandiózus kiállítás létrehozásához a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületén komoly felújításokra, átépítésekre lesz szükség.

2017. szeptember 17-én délelőtt a Nemzeti Emlékhelyen nyílt meg a Koronázó Bazilika története címet viselő kiállítás Forrás: szekesfehervar.hu

Cser-Palkovics András, a város polgármestere szerint a „nemzet számára kiemelten fontos helyszínen" egy szakmailag értékes és látványos kiállítás jött létre. Úgy vélte, hogy az Árpád-ház Program több évtizedes problémákat oldhat meg és gondolkodást indíthat el a nemzeti emlékhely további sorsa felől.

Szabados György, a Szent István Király Múzeum történésze pedig beszédében úgy fogalmazott, hogy "a romok mellett élő gondolatok, újraértelmezések vannak, hirdetve azt, hogy a múlt velünk él és a jövőbe vihető". Hozzátette, hogy ezt a "sétát" segítik a kiállítás darabjai.

A tárlaton a történeti adatok mellett oklevél- és krónikarészletek kaptak helyet, melyek ásatási fényképekkel, tárgyfotókkal, középkori és kora újkori képi ábrázolásokkal egészültek ki. Az interaktív kiállítás elsősorban gazdag látványelemekkel, világító képekkel, forgatható táblákkal, kijelzőkkel igyekszik különleges élményt.