Különleges technikával forgatta legújabb klipjét a feltörekvő zenekar

Köpönyegforgatók: popzene nem hülyéknek
Vágólapra másolva!
A gyerekkori barátokból álló Köpönyegforgatók, még csak bő fél éve zenél együtt, de máris nagy port kavartak a hazai pop palettán. Hét tehetségkutatóban is remekeltek, ezekből kettőt meg is nyertek. Ennek köszönhetik, hogy legújabb klipjüket egy igazán különlegese technkával készítehették el.
Vágólapra másolva!

A szigetszentmiklósi, a tatabányai, a kecskeméti és a hajdúszoboszlói Öröm a Zene tehetségkutató, valamint a budapesti Soundcheck és a Müpa Garázsband tehetségkutató döntőjébe is bejutott a Köpönyegforgyatók együttes. Ráadásul két megmérettetésen Barkóczi Bence lett a legjobb a gitáros, egy versenyen pedig Zakar Viktor a legjobb dobos.

Köpönyegforgatók: popzene nem hülyéknek Forrás: Rosta Márk

Megnyertek két tehetségkutatót

Két alkalommal a fiú banda bizonyult a legjobbnak, a hajdúszoboszlói Szobrockot, illetve Soundcheck Országos Zenei Tehetségkutatót is megnyerték. A Soundcheck szakmai zsűrije az első díjjal nekik ítélték egy klip készítésének lehetőségét is.

A Bőségszarú című számukhoz 360 fokos kamerával rögzítették a felvételek nagy részét.

A fő motívum a kevés-sok ellentét, illetve annak végletei, továbbá az ezzel kapcsolatos közhelyek kiforgatása és kifigurázása. Közben persze arról is szól, hogy

A klip sztorija is ezt mutatja be – mondta a számról Peres Gergő énekes-basszusgitáros.

A gyerekkori barátokból álló Köpönyegforgatók igyekszik kitágítani a popzene határait. Beck Zoli szerint játékos dekadencia jellemzi őket, de

megkapták már a „popzene nem hülyéknek" jelzőt is.

A zenekar nem csak különleges klipeket forgat, hanem sokat koncerteznek az egész országban.