Húsvéttól húsvétig Parsifal

Ókovács szerint az opera – 2/22. levélária

Kedves Néném!

A nagyhét után jó darabig nem alszom ki a Parsifal szelíd szépségét, nem múló modernitását, ősztől pedig elkezdem várni, mikor hallhatnám megint. Persze, fel lehet tenni a lemezt, némely színház bármikor adja, de úgy szép és akkor szorzódik össze az élmény, ha nagyhéten kerül színre – de a belső Parsifal Húsvéttól Húsvétig tart.

Parsifalos válaszokat ígértem a legutóbb, mert nagyon sokat kérdezett.

1983. február 13-án, az Erkelben mutatták be – az Operaház még másfél évig zárva tartott a felújítás miatt. Önmagának utat törő sorsvonal, hogy jövőre, 2018 nagyhetében megint az Erkel színpadán láthatjuk, és itt is búcsúzunk el tőle. Mikó András rendezése a hetvenes évek minimalizmusában készült, időről időre hallani a plágium vádját, de én például soha nem láttam az állítólagos „mintát". Az, hogy Wieland Wagner Új-Bayreuthja köszönne vissza, nem lopás, hanem formanyelv kérdése. Semmi köze egy mai értelemben vett látványos produkcióhoz, nincs vetítés, forgószínpad, nagyszámú statisztéria vagy feltűnő színváltás. Nem is ez volt a lényeg akkor. Ferencsik János már annyival sem élte túl a bemutatót, hogy elvihessék az Operaház újranyitására. Ő sürgette, és a fáma szerint Aczél Györgynél érte el végül, hogy a kommunizmus évtizedei alatt tiltott keresztény darab ekkor színre kerülhessen. Még élt Brezsnyev, amikor a darabot a Mihály András-vezette Opera kitűzte, Néném erre jól emlékezhet. Nem volt semmilyen moszkvai olvadás, itt Ferencsik tekintélye és halálos betegsége ért célt, semmi más. Meg a pályakezdő Molnár András, aki utóbb három évtizeden át énekelte a címszerepet...

A Magyar Állami Operaház épülete Budapesten Forrás: AFP/Hemis.fr

2013-ban Nina Dudek játékmesterrel felfrissíttettük a produkciót, egyéb kisebb változások mellett (pl. vegyeskar a nézőtér harmadik emeletére) ekkor tűnt el/húzódott vissza) az egyetemleges, állandóan felgyűrődő zöld kelme, amely stilizált fű gyanánt fedte a színpadot, és okozott a mozgásban és (óhatatlan porfogó jellege miatt) az éneklésben is problémákat. Nehezen tudnám titkolni, hogy monopóliuma miatt nekem is ez az előadás „a" Parsifal, ehhez szoktunk, ennek változatlansága éppúgy időtlenné tette az idő szárnyalását, mint a Bohéméleté, a Diótörőé, a Trubadúré, a Nabuccóé vagy a Don Carlosé. Csakhogy egy operaházban nem maradhat minden mindig ugyanolyan.

A mi Parsifalunk – amely Wagner szándéka szerint is fennkölt színpadi ünnep, nem tőről metszett operaelőadás, és partitúrájában ott van a megértésre időt adó, szellős szerkesztés alap-gyakorlata –, a Mikó-előadásban ugyanezt a meditatív esélyt hordozza. Wagner saját szavai szerint is a Szent Grál a legmélyebb, a tökéletes szimbólum, amely a „vallás szellemi magjaként" mindent hordoz és megmutatni képes. Az ehhez írott szöveg emelkedett, nehéz, veretes – ma is idő kell a magunkban forgatásához. „A részvét bölcse, a balga szent – várj rá, küldöm, eljövend." A vissza-visszatérő jóslat felfejtéséhez is idő kell, és a többi sorhoz is.

Néném kérdezi, miért törték meg Wagner végrendeletét őseink? Szerintem könnyen érthető. Wagner a zenetörténet egyik legnagyobbja. Kevés, ámbár viszonylag hosszú művet írt, ha a Ring négy darabját, a Nürnbergit, a Trisztánt és a romantikus korai darabokat (Rienzi, Bolygó, Tannhäuser, Lohengrin) is ideveszem, ez „mindössze" 10 alkotás. (Igen, a Szerelmi tilalmat mi is játszottuk, de azt inkább nulladikként érteném.) Egyszerűen ki voltak éhezve eleink is az idős Wagner kvázi utolsó művére, annak misztikus kereszténysége pedig négyzetre emelte a kíváncsiságot. Hát hogy is lehetett volna az idők végezetéig tartani, hogy nyaranta Bayreuthban esténként ezer ember láthassa azt, amit legalábbis minden európainak kellene?

Ókovács Szilveszter Fotó: Polyák Attila - Origo

Reiner Frigyes, egy zsidónak született nagy magyar karmester volt az első, a gyerekcipőben járó Népoperában, a mai Erkel színpadán, a 30 esztendős moratórium lejárta utáni napon azonnal bemutatta a Parsifalt. 1914. január elseje volt, és még senki sem sejtette, hogy az utolsó békeév letelte után másodpercekkel indul az örök szeretet és szemlélődés áhítata. Egy év múlva tehát ott búcsúzunk az Új Bayreuth szellemében fogant produkciótól, ahol született, s ahol a világon először játszották az e célra épült bajor szentélyen kívül. Érdemes lesz nem kihagyni: a következő, 2019-es évben Parsifal nélkül leszünk, igazán nagy böjtben. De mindennek értelme van: 2020 nagyhetében vadonatúj, a mai kor emberéhez szóló Bühnenweihfestspielre készülünk, amelynek éppúgy híveket kell szereznie a mű és az Opera számára, ahogy minket anno a 35 éven át futott produkció elbűvölt...

Várom Néném újabb levelét, kák szálávej létá!

Szilveszter

2017. április 29.