Vágólapra másolva!
24 nap, 109 helyszín és 187 program, köztük kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek - ez a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál mérlege, amely Kodály Zoltán Háry János című művének bemutatójával ért véget. A gazdag fesztiválprogramot hatalmas érdeklődés kísérte. A hazai és nemzetközi közönség Budapest legfontosabb előadóművészeti helyszínein, koncerttermeiben, színházaiban, kiállítótereiben, múzeumaiban, de rendhagyó helyszíneken, utcán és köztereken is találkozhatott a fesztivál művészeivel, programjaival. A szervezők pedig már most arra készülnek, hogy 338 nap múlva, 2018. március 30-án kezdődik a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Vágólapra másolva!
A Háry János előadása volt az idei BTF záróakkordja. Forrás: BTF / Posztós János

Az idei fesztivál színes programkínálatában

komoly- és kortárs zene, opera, jazz, könnyű- és világzene, táncművészet, újcirkusz, színház és képzőművészet, design és divat

is helyet kapott. A programokat a várakozásokat felülmúló érdeklődés kísérte: számos eseményre már a fesztivál kezdete előtt elfogyott az összes belépő.

Immár hagyománynak számít, hogy a programban szereplő produkciók közül sok a Budapesti Tavaszi Fesztiválon látható először: 2017-ben a Magyar Állami Népi Együttesnek, a Recirquel Újcirkusz Társulatnak, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek és Barta Dóra társulatának köszönhetően

négy ősbemutatót ünnepelt a fesztivál, és hét magyarországi bemutatóra, valamint kilenc színházi premierre is sor került.

Az új produkciók zöme a bemutatót követően is műsoron marad majd.

A fesztivál három és fél hetében többek között olyan kiváló művészek és világsztárok látogattak Budapestre, mint

Bertrand de Billy és a Lausanne-i Kamarazenekar, Pascal Rogé, Goran Bregovic, a Prágai Filharmónia Kórusa, Edward Clug rendező-koreográfus és a Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttese,

de koncertet adott

Ivo Pogorelich és Gyenyisz Macujev, a fesztiválon ünnepelte a húsvétot René Jacobs és az Akademie für Alte Musik Berlin, valamint a RIAS Kammerchor is.

John Malkovich a diktátor szerepében Michael Sturminger Just Call Me God - A diktátor utolsó beszéde című drámájának előadásán a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2017. április 4-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Hatalmas várakozás övezte a világpremier után alig néhány héttel Magyarországra érkező Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című produkciót.

A telt házas előadást a magyar művészeti szcéna számos illusztris képviselője követte a nézőtérről: John Malkovich és Kulka János színművész közös fotója a sajtót és a közösségi médiát is bejárta.

A kiegyezés évfordulójáról megemlékezve Liszt Koronázási misé-jével állt színpadra az Osztrák–Magyar Haydn Filharmónia és a Bécsi Állami Opera Kórusa: az eseményen részt vett a kenti hercegné, a brit uralkodói család egyetlen magyar származású́ tagja is férjével, a kenti herceggel. A pár később nemcsak a koncertről és Bogányi Gergely zongorajátékáról beszélt lenyűgözve, de Zoób Kati különleges ruhakölteményeiről is. A koncertre érkezők ezeket a kiegyezés kori divat motívumaiból inspirációt merítő kreációkat a Müpa tereiben egy rendhagyó divatbemutató keretében láthatták.

Maguk a fellépő művészek is elismerően nyilatkoztak a Budapesten töltött időszakról,

kiemelve a közönség odaadását és figyelmét. A többszörös Grammy-díjas Snarky Puppy zenekar például a koncert után, a szokásoktól eltérően teljes létszámban dedikált. A dél-afrikai operaénekesnő, Pumeza Matshikiza pedig arról beszélt áriakoncertje előtt az újságíróknak, hogy mennyire szeret magyar művészekkel együttműködni.

Nánási Henrik, a Komische Oper Berlin főzeneigazgatója elmondta, milyen fontos számára, hogy a fesztivál keretében Budapesten állhat színpadra világszerte turnézó együttesével. Vittorio Storaro, a filmművészet élő legendája, a háromszoros Oscar-díjas operatőr pedig személyesen vezette körbe a sajtó képviselőit Writing with Light című fotókiállításának megnyitóján.

Vittorio Storaro személyesen vezeti körbe az újságírókat Writing with Light (Fénnyel írni) című kiállításán a Robert Capa Kortárs Fotográfia központban. Fotó: Mudra László - Origo

A meghosszabbított, három és fél hetes időtartam lehetővé tette, hogy több műfajban is különleges,

„fesztivál a fesztiválban" élménnyel

bővüljön az eseménysorozat: több mint tízezer ember látogatott el a Budapest Art Week programjaira, rengetegen voltak kíváncsiak a III. Fotóutca Fesztivál kiállításaira és workshopjaira, a Pont Fesztivál családi programjaira és rendhagyó koncertjeire, valamint a Mercedes-Benz Fashion Week Budapest bemutatóira. Számos izgalmas, ingyenes produkcióval találkozhattak a nézők a Budapest utcáin felállított hatalmas, piros BTF-kockákban, valamint az idén debütáló Akvárium Tavasz Terasz eseményein.

A média különböző orgánumaiban megjelent kritikák és beszámolók is elismerően szóltak a programok minőségéről és a fesztivál egyedülálló hangulatáról.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál az elmúlt közel négy évtizedben Európa egyik legfontosabb, legnagyobb presztízsű összművészeti programsorozatává vált.

Mindez folytatódik a következő évben is: a szervezők – a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség – idén a fesztivál zárásával egy időben jelentették be a következő évi eseménysorozat dátumát és első neveit.

A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál 2018. március 30-án indul és április 22-ig tart,

és olyan világsztárokat hoz majd a magyar fővárosba, mint Rudolf Buchbinder és a City of Birmingham Symphony Orchestra - a kiváló zenekart Mirga Gražinytė-Tyla vezényli. A fesztivál vendégeként lép jövőre színpadra a világ egyik legfényesebb zongoracsillaga, a Grammy-díjas izraeli–amerikai művész, Yefim Bronfman és a Bécsi Filharmonikusok. Április 7-én és 8-án Ákos 50 címmel rendhagyó, ünnepi estre készül a Kossuth-díjas énekes és dalszerző, Kovács Ákos. 2018. április 19-én pedig először koncertezik hazánkban a kitűnő francia koloratúrszoprán énekesnő, Natalie Dessay.

A kulturális tavasz tehát 2018-ban is a Budapesti Tavaszi Fesztivállal kezdődik majd: a visszaszámlálás ezennel elindult, sőt, az elsőként bejelentett programokra már lehet is jegyet venni a www.btf.hu weboldalon.

Az idei fesztivál legemlékezetesebb pillanatait pedig az alábbi videó foglalja össze: