Így készülnek a tánc világnapjára

Óvodások a Budapesti Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola táncelőkészítő gimnasztika óráján 2017. április 25-én
Vágólapra másolva!
Április 29-én tartják a nemzetközi táncnapot avagy a tánc világnapját. Az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontjául a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapját jelölték ki. A nemzetközi táncnap céljai közé tartozik a tánc általános népszerűsítése, illetve a kormányok ösztönzése, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig. Idén díjátadóval egybekötött nagyszabású gálaesttel ünnepli a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége a Müpában, míg a Góbi Rita Társulat jóvoltából a nap folyamán táncos villámcsődület is várja az érdeklődőket a Margit hídnál.
Vágólapra másolva!
Óvodások a Budapesti Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola táncelőkészítő gimnasztika óráján 2017. április 25-én Forrás: MTI/Kallos Bea

A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége hosszú évek óta gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén. A gála keretében adják át a szövetség szakmai elismeréseit, valamint az Imre Zoltán-díjat, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait és a Fülöp Viktor ösztöndíjakat is.
A szombati műsorban közreműködik majd

a Bozsik Yvette Társulat, a Győri Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem, Maurer Milán, a Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, valamint Pirók Zsófia.

A gálát Velekei László, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője rendezi.

A tánc világnapja jegyében szombat délelőtt tíz órakor tízperces táncakcióra készül a Góbi Rita Társulat és a Nemzeti Táncszínház a Margit híd déli járdáján. A Pas-De-Bridge -Táncolj hídon! elnevezésű

látványos villámcsődületben

a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola, a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola, valamint a Bailart TáncStúdió diákjai vesznek részt, akik tavalyi flashmobjukkal arra hívták fel a figyelmet, hogy

a kortárs tánc nemcsak egy művészi önkifejezési eszköz,

hanem egy olyan testmozgásforma, amely nemtől és kortól függetlenül formában tart, és a közérzetre is jó hatással lehet.

Hip-hop és break táncosok a Lehel téri aluljáróban Budapesten Forrás: MTI/Kallos Bea

A Közép-Európa Táncszínház (KET) a K-Arcok sorozat újabb bemutatójával készül a táncművészet legnagyobb ünnepére. Ezúttal Molnár Csaba és Mészáros Máté készített koreográfiát a társulat két művészének, Jakab Zsanettnek és Mádi Lászlónak Lilith, valamint InSoundOut címmel. A szólóprodukciók

pénteken, a tánc világnapja előestéjén

mutatkoznak be a Bethlen Téri Színházban.

A K-Arcok sorozat kivételes szakmai kezdeményezés, amelynek célja, hogy leképezze a magyarországi kortárstánc esszenciáját olyan kivételes alkotói egyéniségek segítségével, mint Réti Anna, Hód Adrienn, Halász Gábor és Kun Attila, vagy az idei évadra felkért koreográfusok.

Ezen felül

Guinness-rekordkísérlet is készül a tánc világnapján,

méghozzá tömegsport szenior kategóriában, Óbudán. A rendező No.1 Mini és Motoros Team Sportegyesület szombaton 8 órakor sorra kerülő rekordkísérletben 35 évnél idősebbek vehetnek részt: a csúcsot az életkorok összege adja majd, a hivatalos cél ugyanis „a legnagyobb létszámú, szenior korosztályba sorolható párok által bemutatott közös tánc" hazai csúcsának felállítása. Tavaly ugyanezen az eseményen egyébként több rekord is megdőlt:

a 100 éves Hőbe József és a 103 éves Gombos Sándorné felállította a világ legidősebb táncospárjának rekordját 203 évvel,

a 932 táncos átlagéletkora pedig 67,3 év volt. A szervezők idén szeretnék elérni, hogy 1000 résztvevő táncoljon egyszerre.

Hetedik évfolyamos lányok klasszikusbalett-órája a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola szakmai épületében 2017. április 26-án Forrás: MTI/Kallos Bea

Az idei világnap nemzetközi üzenetét a posztmodern tánc első, meghatározó generációjához tartozó elismert koreográfus és táncos, a múlt hónapban meghalt Trisha Brown közeli munkatársa, Susan Rosenberg állította össze a koreográfus írásaiból.

- olvasható a néhai művész üzenetében.

A világnap magyarországi üzenetében Szögi Csaba Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója úgy fogalmazott: "a tánc energiát termel, áraszt és közvetít, önismeretre tanít, önfegyelemre nevel, egymásra figyelést és toleranciát igényel, csapatszellemet ad és közösséget teremt, megteremti a test és a lélek harmóniáját, egyszerre kapcsol össze másokkal és önmagunkkal, és mivel a szavak előtti világban született, a táncolók megértik egymást, bármilyen nyelven is beszélnek.