A VígMajálison debütál a Vígszínház fiúzenekara és új sorozata is

Vígszínház, 2016.09.02. Budapest, Szent István krt. 14, színtársulat, előadás, kultúra,
A többéves hagyományoknak megfelelően a jótékonysági előadás idén is a Vígszínházban lesz.
Vágólapra másolva!
A Vígszínház idén is különleges programokkal ünnepli születésnapját. Május 1-én 15 órára várják a közönséget a VígMajálison, amelyre a vígszínházi kisfilmek premierje és A GRUND - vígszínházi fiúzenekar bemutatkozó koncertje mellett is számos meglepetéssel készülnek a társulat művészei. A belépés díjtalan lesz.
Vágólapra másolva!
A Vígszínház Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Vígszínház társulata nagy fába vágta a fejszéjét: kisfilmeket forgattak.

A rendhagyó sorozat hét epizódja a színészek és a színházi dolgozók örömeit és kínlódásait tárja a közönség elé, görbe tükrön keresztül.

A rendező Hartung Attila, a producer pedig Eszenyi Enikő.

Emellett megalakult és a VígMajálison lép fel először A GRUND - vígszínházi fiúzenekar. A Pál utcai fiúk című zenés játékot őszi bemutatója óta több mint 65 ezren látták a Vígszínházban, és az előadás dalaiból a Tom-Tom Records gondozásában készült kiadvány azóta aranylemez lett.

Az előadás főszereplői közül néhányan pedig úgy döntöttek, hogy zenekart alapítanak,

és mostantól együtt zenélnek. Wunderlich József, Zoltán Áron, Ember Márk, Medveczky Balázs és Fesztbaum Béla a VígMajálison élőben adnak elő dalokat A Pál utcai fiúk-ból, sok egyéb meglepetés mellett.

A filmvetítések és a koncert mellett nagy titkokra is fény derül:

azt is megtudhatják a nézők, milyen előadásokkal várja a közönséget a Vígszínház a 122. évadban.

A délután folyamán 5% kedvezménnyel lehet megvásárolni a következő évadra szóló bérletet, jegyeket pedig 10%-kal olcsóbban lehet váltani. A Víg hivatalos Facebook-oldalán 15 órától élőben is lehet majd követni a társulat különleges műsorát.