Ha megtöltjük az életüket művészettel, nincs esélyük drogozni

Lélekzuhany Gospel Kórus
Vágólapra másolva!
Művészettel küzdenek a bűnözés, a drogozás ellen. A Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium tavaly kapta meg az Európai Tehetségpont elismerést, többek között a Lélekzuhany Gospel Kórus létrehozása és életben tartása miatt.
Vágólapra másolva!

A Lélekzuhany Gospel Kórus otthona a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium, ami tavaly megkapta az Európai Tehetségpont kitüntetést. A kollégiumban működik a Lélekzuhany kórus, amelynek Magyarországon egyedülálló módon

kizárólag állami gondozott gyerekek és nevelőik a tagjai.

Az intézmény azzal vívta ki az elismerést, hogy rengeteg programot szerveznek az állami gondozott és kollégista gyerekeknek. Fazekas, bio-art és egyéb kézműves foglalkozásokat szerveznek, de újságírást és lapszerkesztést is tanulhatnak ott a gyerekek. Van labdarúgócsapatuk, és ott van a gospel kórus is, a Lélekzuhany.

Lélekzuhany Gospel Kórus Forrás: Origo

Az énekkart Havasi Tibor, az intézmény igazgatója hozta létre, és körülbelül 30 tagja van. Különböző iskolákból jönnek össze a diákok és nevelőik minden csütörtökön, hogy énekeljenek. Tavaly jelent meg első lemezük Egyszer találkozunk címmel. A lemez létrehozásában Pély Barnabás, Cséry Zoltán, Jamie Winchester, Bolyki Balázs, Veres Mónika Nika, Csányi István és Frey György is segítette a kórust.

Havasi Tibor azt mondta, hogy "a művészetekkel, köztük az énekléssel az a célunk, hogy a gyerekeket még 30 percre se hagyjuk magukra. Ha programokat csinálunk nekik,

Az előző gyermekotthonban, ahol 14 évet dolgoztam, volt olyan diákom, aki 6 évesen cigizett először, 8 évesen szívta az első füves cigit, 12 évesen drogelvonón járt. És ekkor már két lányt futtatott. De van olyan tanítványom is, aki azért nem jár már énekelni hozzánk, mert nem ér rá, nagyon sokat kell tanulnia az orvosi egyetemen."

A kórus tagja, és többek szerint a lelke Gyémánt Lacika, aki egyébként színészkedik is. Ő volt az egyik főszereplője A nagy füzet című filmnek, amelyik

2013-ban megkapta a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját.

A Lélekzuhany Gospel Kórus március 14-én 18 órakor koncertet ad a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A fellépést nagy összefogás előzte meg, a II. kerületi polgármesteri hivatal ingyen biztosította a színháztermet. Sok népszerű zenész vállalta a közreműködést, köztük Szakcsi Lakatos Béla, Pákai Petra énekesnő, Veres Mónika Nika énekesnő, Csányi István szaxofonos és Laukó Tibor perkás is.