Vágólapra másolva!
Alig több mint egy hét múlva lesz a Harry Potter és a bölcsek köve című film élőzenével kísért előadása a Papp László Budapest Sportarénában. Ez egyébként egy világ körüli koncertsorozat egyik stációja lesz, az elkövetkező évek során pedig az összes Harry Potter-film is ugyanerre a sorsra jut.
Vágólapra másolva!

Az előadás során a Magyar Viruózok Zenekar élő háttérzenét biztosít a film eredeti nyelven, magyar felirattal történő vetítése alatt. Egy nagy felbontású, 12 méter átmérőjű vásznon kel újra életre a történet, miközben a zenekar John Williams zenéjét játssza.

A Harry Potter-filmzene-koncertet Budapesten is Justin Freer fogja vezényelni,

aki olyan világhírű zenekarokkal lépett már fel többek között, mint például a Chicagói és a San Franciscó-i Szimfonikusok, illetve a Londoni és a New York-i Filharmonikusok.

Harry Potter és a bölcsek köve, Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson Forrás: InterCom

Justin Freer emellett a CineConcerts egyik vezetője; a cég a szórakoztató élőzenei produkciókra specializálódott. Egyaránt szervez egész estés, zenével kísért filmvetítést, zenés interaktív sporteseményeket és 3D-s ünnepi programokat.

Január 21-én az Arénában

a Magyar Virtuózok Zenekar 90 zenésszel és egy 24 fős kórussal lép színpadra,

pont annyian lesznek, mint ahányan az eredeti filmzenét a stúdióban feljátszották John Williamsszel 16 évvel ezelőtt Los Angelesben.

A várható kapunyitás 18.30-kor lesz, 19.15-től egy rövidfilmet lehet majd látni, amelyből a közönség megismerheti a koncert hátterét és az előadás létrejöttének körülményeit. 19.30-kor kezdődik maga az előadás, ami egy 20 perces szünettel 22.30-ig fog tartani. A film teljes hosszában, eredeti angol nyelven, magyar felirattal lesz látható.