Leonard Cohen álmában halt meg

Leonard Cohen
2009. augusztus 20-án a dél-franciaországi Nimes-ben készített kép Leonard Cohen kanadai költőről és énekesről fellépés közben. Cohen 2014. szeptember 21-én ünnepli 80. szültésnapját. (MTI/EPA/Yoan Valat)
Vágólapra másolva!
Az énekes, dalszerző álmában halt meg azután, hogy az éjszaka közepén elesett Los Angeles-i otthonában – jelentette be menedzsere. Robert B. Kory közleménye szerint Leonard Cohen „halála hirtelen, váratlan és békés” volt.
Vágólapra másolva!

Amikor a 82 éves énekes halálát a múlt héten bejelentette a család, nem közölték annak okát, menedzsere csak szerdán számolt be a körülményekről.

Kory megerősítette azt is, hogy Leonard Cohen november 7-én, hétfőn halt meg, három nappal azelőtt, hogy a Facebookon közölték a halálhírt. Cohenről köztudott volt, hogy megromlott az egészsége, és daganatos betegséggel küzdött, egy interjúban pedig nemrég arról beszélt, hogy már a halálra készül.

Ennek ellenére

nagyon elfoglalt volt az utóbbi hónapokban:

szerette volna befejezni megkezdett projektjeit. Októberben megjelent You Want It Darker című albuma, de két másik zenei projekten és egy versesköteten is dolgozott.

Patrick Leonard producer és dalszerző szerint

érezte, hogy egyre kevesebb ideje van hátra, ezt pedig a lehető leghatékonyabban akarta kihasználni.

Amikor meghalt, Patrick Leonarddal egy olyan albumon dolgoztak együtt, amely Cohen dalai és más rhythm and blues inspirálta dalok vonós feldolgozását tartalmazza. A producer elmondta, hogy gyakran az éjszaka közepén kapott e-maileket dalszövegekkel Cohentől.

Leonard Cohent november 10-én temették el, a szertartáson csak a családja és néhány régi barátja vett részt, és fia, Adam Cohen beszámolója szerint minden apja kérésének megfelelően történt.

A tervek szerint később Los Angelesben is megemlékeznek Leonard Cohenről.