A legjobbkor jött minden szerep

Baráth Emőke
Baráth Emőke operaénekes
Vágólapra másolva!
Napjaink egyik nemzetközileg is legsikeresebb magyar énekesét, Baráth Emőkét az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon kétszer is hallhatjuk: Mozart Idomeneójában Iliaként, illetve Cesti Oronteájának címszerepében. Interjú.
Vágólapra másolva!
  • A zongora mellett a kóruséneklés foglalt el fontos helyet az életében.
  • Másodéves zeneakadémistaként volt először alkalma Vashegyi Györggyel dolgozni.
  • A jövő évada már most tele van külföldi fölkérésekkel.
  • Repertoárja zömét a barokk művek teszik ki.
  • Távol áll a személyiségétől, hogy bármely társulat tagja legyen.
  • Nem volt egyszerű elfogadnia, hogy a zene is csak biznisz.

Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével? Mik voltak az előzmények, mikortól és honnan tudtad, hogy az életed az éneklésről fog szólni?

Amióta csak megszülettem, a zene az életem része volt. A szüleim ugyan nem muzsikusok, de a nálam nyolc évvel idősebb nővérem igen. A köztünk lévő korkülönbség ilyen szempontból nagyon jót tett: több hangszeren játszott, én meg persze utánoztam őt. Ráadásul komolyan foglalkozott is velem: ő tanította meg a hangközöket, akkordokat, és négykezeseztünk. Ő fedezte föl, hogy abszolút hallásom van.

Amint fölvettek a Zeneakadémia énekszakára, tudtam: ez az én utam Forrás: Raffay Zsófia / Baráth Emőke

Mindig is imádtam énekelni, a zongora mellett a kóruséneklés foglalt el fontos helyet az életemben. Sokáig azonban nem tudtam lehorgonyozni semmi mellett, mert minden egyéb is érdekelt, és akkor még nem voltam elég szorgalmas sem. Ez a Szent István Konzervatóriumban megváltozott, ahol szolfézs-, hárfa- és énekszakon végeztem. Akkorra már megvolt bennem a szorgalom és az elhivatottság. Amint fölvettek a Zeneakadémia énekszakára, tudtam: ez az én utam.

Tanulmányaid során kik hatottak rád a leginkább, és miért?

A gödöllői zeneiskolában volt egy fantasztikus zongoratanárnőm: Barta Katalin. A mai napig tanít Gödöllőn, már-már legenda a szakmában, rendkívüli pedagógus; fáradhatatlan és mindig lelkes. Ő tanított meg, hogyan kell szép legatót játszani, hogyan kell frazeálni. Ő volt a testvérem mellett az egyetlen, aki támogatott abban, hogy fölvételizzem a konzi ének szakára. Ezt sosem felejtem el, mindig hálás leszek neki.

Később, a zeneakadémiai évek alatt sok mesterkurzusra jutottam el, így tudtam dolgozni Barbara Bonneyval, Deborah Yorkkal (ő terelgetett a barokk zene fele), főtárgy tanárom pedig Pászthy Júlia volt, aki türelemmel segítette amúgy lassú kibontakozásomat. Másodéves zeneakadémistaként volt először alkalmam Vashegyi Györggyel dolgozni, aki attól kezdve folyamatosan hívott szóló föllépésekre. Évről évre fokozatosan terhelt, egyre nehezebb feladatokat adva. Rengeteget köszönhetek neki.

Eddigi pályafutásod során kik hatottak, illetve hatnak rád a leginkább, és miért?

Sokan hatottak és hatnak rám, régi nagyságok és néhányan a fiatalabb generációból. Az utóbbi időben lehetőségem volt igen jelentős énekeseket is közelről megfigyelni: hogyan dolgoznak, milyenek a valóságban. Azok hatnak rám a leginkább, akik alázattal fordulnak a zene felé: mindig fölkészültek, és mégis szerények maradnak.

Baráth Emőke a Cosi fan tutte-ban Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál

Engem olyanok inspirálnak, mint Arleen Auger, Lorraine Hunt, Dawn Upshaw, Cecilia Bartoli, Peter Mattei, Rosemary Joshua, Karina Gauvin, vagy – a fiatalok közül – a fantasztikus brit szoprán, Lucy Crowe. Különösen fontos számomra a magyar énekesek egyike: Kolonits Klára, aki azon túl, hogy inspirál a művészetével, időnként dolgozik is velem a szerepeimen.

Melyek voltak eddigi pályád kiemelkedő állomásai?

Ki kell emelnem a 2011-es innsburcki barokkének-versenyen elért első helyezésemet. Ekkor ismerkedtem meg a zsűriben helyet foglaló (a közelmúltban sajnos elhunyt) Alan Curtisszel, akinek a jóvoltából három hónap múlva már lemezfelvételen, majd pedig a Theater an der Wien színpadán találtam magamat.

Ez vezetett el a másik fontos állomáshoz: a 2013-as Aix- en-Provence-i fesztiválon Cavalli Elenájához. Ebből a produkcióból DVD is született, amely ismertséget hozott nekem, legalábbis régizenei körökben. Fontos föllépésem volt még 2013-ban a Magyar Állami Operaház Falstaffjában (Verdi) Nannettaként. Ez azóta is az egyik legkedvesebb produkcióm.

Ebben végre szabadjára engedhettem a valódi énemet Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál

Legutóbbi meghatározó élményemet viszont Emmanuelle Haïmnak köszönhetem: vezényletével egy másik Cavalli-operában, a Xersében énekelhettem Romildát, amely szerep – barokk léptékkel mérve – igen drámai. Ebben végre szabadjára engedhettem a valódi énemet.

Hogyan érzed: jól használja ki a hazai zenei élet a tehetségedet?

A mostani évad különleges kihívás a számomra, mivel sok az énekelnivalóm, és ezek nagyobb része új, tehát folyamatosan kell előre tanulnom. A jövő évadom pedig már most tele van külföldi fölkérésekkel, aminek ugyan nagyon örülök, viszont rendszerint mire itthonról megkeresnek, már nem érek rá, sajnos. Repertoárom zömét a barokk művek teszik ki, de azért akadnak későbbi szerzők is, akiknek körét tudatosan tágítom. Az elmúlt egy évben elkezdődött nálam egy érési folyamat, aminek következtében a hangom is változik; ezzel harmóniában bővítem a szerepeim sorát.

Mi volt eddigi legnagyobb művészi csalódásod – akár önmagadban is?

Ez a pálya elejétől kezdve tele van csalódásokkal. Csalódás a rossz főtárgy-vizsga; csalódás, ha nem úgy sikerül valami a színpadon, ahogy szeretném; csalódás, ha nem érünk el helyezést egy versenyen, vagy ha elmegyek egy meghallgatásra, és nem engem választanak. Volt ilyen, nem is egy. Perfekcionista vagyok: mindig csalódáskent élem meg, ha valami nem úgy végződik, ahogy terveztem. Persze, ha az adott helyzetben a legtöbbet hoztam ki magamból, akkor a hibák ellenére is igyekszem gyorsan továbblépni és levonni a tanulságot. Ez a pálya nagyon stresszes , ezért létfontosságú a kudarc utáni gyors regenerálódás, a pozitív hozzáállás.

Szabadúszóként én határozom meg, mennyi fölkérésnek teszek eleget Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál

Szabadúszóként nem vágysz valamely operatársulatba?

Távol áll a személyiségemtől, hogy bármely társulat tagja legyek. Nem tudnám elfogadni, hogy szakmai életem mások döntéseitől függjön, márpedig a társulatokban ez folyamatosan így történik. Szabadúszóként én határozom meg, mennyi fölkérésnek teszek eleget és milyen szerepeket vállalok, valamint én döntöm el azt is, mikor és mennyit pihenek. Mehettem volna a Zürichi Operaház és a Theater an der Wien stúdiójába is, de féltem, hogy szenvedni fogok, mert majd olyan feladatokat adnak, amelyek nem szereznek örömet vagy túl koraiak a számomra. Merészség volt a részemről 25 évesen az ingoványosabb utat választani, de most már látom, hogy megérte.

Hogyan látod a nemzetközi zenei élet mechanizmusait – „farkastörvényeit”?

Találó kifejezés a "farkastörvény"! Elég érzékeny természettel vagyok „megáldva”,

nem volt egyszerű elfogadnom, hogy a zene is csak biznisz.

Akik eldöntik, hogy ki vagy mi kerüljön színpadra, azokat nem feltétlenül a művészi szempontok vezérlik; sokkal inkább az, hogy ki vagy mi eladható. A dolgok itt is, mint az élet egyéb területein, sokszor attól függenek, ki kinek a mije. Igyekszem tenni a dolgomat és csak annyira foglalkozni mindezzel, amennyire föltétlenül szükséges. Szerintem sokkal nehezebb a sztárénekesek helyzete – ők vannak csak igazán kitéve e törvényeknek...

Mik lesznek a belátható jövő legfontosabb művészi állomásai?

Sok szép feladat vár rám: Händel Alcinájában Sonya Yoncheva és Philippe Jaroussky oldalán éneklem Morgana szerepét, márciusban pedig életemben először dolgozom majd Jordi Savall-lal. A Magyar Állami Operaházban a The Fairy Queen címszerepét, a Verbier Fesztiválon Mozart c-moll miséjének 1. szoprán szólóját énekelem. Itthon még Debussy-dalestet is adok a Magyar Rádióban Virág Emese zongorakíséretével, illetve közreműködője leszek az idei Kaposfestnek. A következő évad fontos állomása Cavalli Ipermestra című operájának címszerepe a Glyndebourne-i Fesztiválon, William Christie vezényletével, Graham Vick rendezésében.

Melyik az a szerep vagy szólam, amelyet nagyon szeretnél elénekelni, de még nem talált meg, vagy megtalált, de még túl korainak érezted?

Több olyan szerep is van, amelyet nagyon szeretnék elénekelni. Ami már nagyon időszerű volna, de még nem nyílt rá lehetőségem, az A varázsfuvola Paminája, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan az is megtalál. Minden attól függ, hogyan változik a hangom a következő években. Kedvenc szerepeim a The Rake’s Progress Anne Truelove-ja és a Pelléas és Mélisande főhősnője, a barokk repertoárból pedig Monteverdi Poppeája és Händel Alcinája. Mozarttól gyakorlatilag mindent szeretek, nem is tudnék választani. Eddig minden szerep a lehető legjobbkor jött, úgyhogy nem aggódom.

Manapság nem elég, ha tehetséges és szorgalmas vagy – szépnek, fotogénnek is kell lenned! Te ennek a követelménynek is maradéktalanul megfelelsz, aminek nyilván sok előnyét élvezed. Mégis: vannak-e a pályádon olyan helyzetek, amelyekben inkább terhesnek érzed, hogy szép vagy?

Természetesen örülök, ha mások attraktívnak találnak, ám ez teljesen szubjektív dolog. Egy énekest a hangja, az éneklése, a színpadi jelenléte alapján kell megítélni, a külső nem kerekedhetik felül ezeken a szempontokon. Azt szeretném, hogy mindig a tudásom alapján kérjenek föl egy-egy szerepre.

A szépségért folyamatosan kell tenni, egy nő sohasem hanyagolhatja el magát Forrás: Raffay Zsófia / Baráth Emőke

Kell-e tenned is valamit a szépségedért? Miként tartod magadat kondícióban?

A szépségért folyamatosan kell tenni, egy nő sohasem hanyagolhatja el magát. Rendszeresen sportolok (ideális esetben heti 5 alkalommal), valamint nagyon fegyelmezetten étkezem. Alkoholt gyakorlatilag alig iszom, és igyekszem eleget aludni. Ez utóbbit a legnehezebb megvalósítanom.

Hogyan „rekreálod” magadat? Miként kapcsolsz ki a fellépéssorozatok stresszéből? Mik a hobbijaid?

Mostanában nincs túl sok szabadidőm, de ha mégis akad, akkor is aktívan kapcsolódom ki. Ha kicsit hosszabb idő áll rendelkezésre, elutazom, ugyanis imádok új helyeket fölfedezni. Ha fellépéssorozaton szerepelek, akkor a szabad napokon irány a múzeum, vagy csak az adott várost barangolom be. Nyelveket is folyamatosan tanulok, most épp a franciát, illetve érdekel a pszichológia s az önismeret, sokat olvasok ebben a témában.

Barátod – Tobias Greenhalgh – fiatal, jóképű, amerikai bariton, aki Hozzád hasonlóan sikeres. Hogyan érzed: a közös szakma inkább előny vagy inkább hátrány egy kapcsolatban?

Számomra egyáltalán nem probléma, hogy a párom énekes, sőt! Jó, hogy mindent meg tudunk beszélni és tanácsot adhatunk egymásnak. Megnyugtató érzés, hogy van mellettem valaki, aki ha meghallgat, objektív véleményt alkot, és – éppen, mert jót akar nekem – az igazat mondja. Hátrány, hogy nem tudunk elég időt együtttölteni, mert folyamatosan úton vagyunk. Esetünkben ráadásul Európát es Amerikát kell összehangolni, ami nem egyszerű dolog. A jövő évünket már ebből a szempontból is tudatosan tervezzük. És ez tulajdonképpen jó, mert így egy évre előre tudom: mikor hol leszek.

Mit gondolsz: 10 év múlva hogyan fog kinézni az életed?

Hogy 10 év múlva mi lesz, nem merem megjósolni, de biztos, hogy a karrier mellett családra is vágyom. Nem tudom, mely színpadokra vezet el az utam, de biztos, hogy mindig a legtöbbet fogom kihozni magamból. Egyszer majd tanítani is szeretnék, ám ez a távoli jövő. Addig még rengeteg tapasztalatot és tudást kell gyűjtenem.