Az American Music Awards is Trumpról szólt

2016 American Music Awards - Show GettyImageRank2 AMA Arts Culture and Entertainment Celebrities FASHION Awards Ceremony MUSIC
LOS ANGELES, CA - NOVEMBER 20: Rapper Drake accepts Favorite Rap/Hip-Hop Album for 'Views' onstage during the 2016 American Music Awards at Microsoft Theater on November 20, 2016 in Los Angeles, California. Kevin Winter/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Két kanadai előadó, Drake és Justin Bieber tarolt a vasárnap Los Angelesben megrendezett American Music Awards (AMA) ceremónián, ahol az elnökválasztás eredménye mellett sem mentek el szó nélkül a sztárok.
Vágólapra másolva!

Az AMA esetében a zeneipar másik fontos díjátadóval, a Grammyvel ellentétben nem szakemberek, hanem a nézők szavazatai alapján osztják a trófeákat, így jól le lehet mérni, hogy kik a legnépszerűbb előadók.

Idén a rapper Drake volt a díjátadó egyik nagy nyertese, aki már a jelöléskor történelmet írt, hiszen Michael Jackson korábbi rekordját megdöntve 13 kategóriában volt esélyes. Végül a 30 éves sztár négy díjat vehetett át: ő lett a legnépszerűbb hiphopelőadó, de a kategóriában díjazták Hotline Bling című számát és Views című albumát is. Work című, Rihannával közösen készített dala pedig soul-r'n'b kategóriában nyert.

Drake most kapta első AMA trófeáit Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

Honfitársra, Justin Bieber is négy díjat kapott. Pop-rock kategóriában Purpose című albumával és Love Yourself című számával is nyert, illetve ő lett a kategória legnépszerűbb férfi előadója is. Justin Bieber nem tudott részt venni a díjátadón, mert Svájcban koncertezik, de élőben jelentkezett be a show-ba.

Az év legjobb előadója Ariana Grande lett.

Selena Gomez, aki ugyancsak esélyes volt ebben a kategóriában, végül a kedvenc női pop-rock előadók mezőnyében győzött. A 24 éves énekesnő most tért vissza a nyilvánosság elé, miután saját bevallása szerint nehéz időszakon ment keresztül. Erről érzelmes beszédben vallott a rajongóknak, megköszönve a támogatásukat. Selena Gomez azoknak is üzent, akik hozzá hasonlóan szorongással és depresszióval küzdenek.

A ceremónián a Green Day, Bruno Mars, The Weeknd, Lady Gaga, Sting, John Legend és a The Chainsmokers is zenélt. Stingnek az AMA nívódíját Robert Downey Jr. adta át. A brit zenész arról beszélt, hogy fiatalon az amerikai zene indította el az útján.

- mondta.

A Green Day a színpadon Forrás: AFP/2016 Getty Images/Kevin Winter

Az amerikai elnökválasztás is többször szóba került a színpadon,

hiszen a sztárok körében rendkívül népszerűtlen republikánus jelölt, Donald Trump győzött. A Green Day frontembere, Billie Joe Armstrong az együttes Bang Bang című számának előadása közben Trump mellett a Ku Klux Klan és a fasizmus ellen szólalt fel.

Sting pedig "zenei migránsnak" nevezte magát, utalva a megválasztott elnök bevándorlókkal szembeni álláspontjára. Jay Pharoah műsorvezető parodizálta is Donald Trumpot, míg társa, Gigi Hadid a leendő first ladyt, Melania Trumpot próbálta megidézni.