Bocskor Bíborka: Mindig benne vagyok a játékban

Bocskor Bíboka - Magashegyi Underground ad interjút
Bocskor Bíboka - Magashegyi Underground ad interjút 2016 október 30-án
Vágólapra másolva!
Mozgalmas éve van a Magashegyi Undergroundnak: a zenekar tízéves jubileumát ünnepli, és ennek kapcsán több meglepetéssel is készültek a közönségnek. Számos fellépésen vannak túl, utolsó 2016-os budapesti nagykoncertjükre pedig újraálmodták az egész műsorukat. A Magashegyi a tagok szándéka szerint most lezár egy korszakot, és egyben útjára indít egy újat is – többek között erről beszélgettünk a frontemberrel, Bocskor Bíborkával. 
Vágólapra másolva!
Bocskor Bíborka Fotó: Szabó Gábor - Origo

Lassan vége a jubileumi évnek. Hogy érzi magát? Nagyon elfáradt?

Nem fáradtam el, a fáradtság megélése egy hazug luxus általában. Nem panaszkodhatok arra, hogy olyan dologban fáradok el, amit szeretek. Nagyon sok minden volt, de még nagyon sok minden lesz. Azt hittem, hogy az ősz elhozza a pihenést, de egyáltalán nem. Most a november 4-i koncertre készülünk, amit a fiúkkal közösen álmodtunk meg. Ez nagyon különleges lesz számomra, mert elindult egy gondolat, amit közösen bontottunk ki, csak rengeteg munka van vele.

Az új látványvilágra gondol, amelyet a napokban harangoztak be?

A látványvilágra is, és egyáltalán a koncert dramaturgiájára. Megtaláltam magamban egy viktoriánus nőt, aki mindenféle furcsa tulajdonságokkal rendelkezik, ez számomra abszolút szerethető. És ennek a világát bontottuk ki közösen, és nagyon örültem, hogy rácsatlakoztak a fiúk. Sőt, tovább is szőtték a szálakat.

Hogyan kell elképzelnünk ezt a karaktert, akinek létrehozásában – ha jól tudom –, Zsólyomi Norbert fotós és Sármán Nóra, valamint Kerényi Virág divattervező is segített?

Tőlem soha nem állt távol a jó értelemben vett teatralitás, hogy önmagamból építkezzek, külső segítőket behívva. Ez a nő, akit megpróbáltunk életre hívni, egyszerre tiszta, divinikus, ugyanakkor őrült és harcos, szóval ellentéteket tudnék mondani a személyiségében, de tulajdonképpen a szabadság köré írható le az egész karakter. Belőlem inspirálódott, és abból, ami tetszik nekem a világból, amit magamba építenék.

Azért kell vigyáznom, mert nagyon gyorsan azonosulok dolgokkal az empátia révén. Ezáltal nem is próbálok meg eljátszani semmit, ami tőlem idegen. Viszont a játékban mindig benne vagyok.

Miért fontos, hogy ilyen különleges világ idéződjön meg a színpadon?

Eléggé sekély tud lenni a popzenei élet Magyarországon, és ezt nem rosszindulatból mondom, hanem egyszerűen csak megvannak a saját körei. Tavasztól őszig fesztiválozol, ősztől télig meg klubokba jársz. Ez rendben is van így, de ha néha nem változtatsz, akkor belefásulsz te is, és a közönség is. Kísérletezőnek kell lenni, hogy valaki továbbmerészkedjen. Nehéz megtalálni azonban az egyensúlyt, a mi szakmánkban az emberek szeretik viszontlátni a megszokott, a már megszeretett dolgokat a színpadon. Az élet természetes folyama ellenben megköveteli a változást, ez a kettősség egy késélen táncolást okoz. Ezért keresünk világokat, hogy újat is tudjunk mutatni a régi mellé, természetesen szeretve és nem megtagadva azt.

Ha jól tudom, ezt a most megálmodott látványvilágot tovább szeretnék vinni a jövőben is.

Igen, mert a nyári forgatag után nem volt elég idő kidolgozni minden részletet. Szeretnénk profi előadásokat létrehozni, hogy a színpadon az élő jelenlétet egy virtuális jelenlét egészítse ki, és együtt tudjon mozogni az egész. Ehhez még idő kell, viszont nagyon jó szakemberekkel dolgozunk együtt. Úgy érzem, jövő nyárra csúcsosodik ki ez teljesen.

Térjünk vissza egy kicsit még a jubileumra. A Magashegyi Underground fennállásának 10. évfordulóját ünnepli, de valójában 2004-ben alapította a zenekart Fodor Máriusz és Kardos-Horváth János, aki nem sokkal később távozott az együttesből.

Azóta van egy közös időszámítás, amióta 2006-ban együtt kezdtem dolgozni a fiúkkal. Akkor öltött igazán testet a zenekar. Addig egy fiókprojekt volt, és egy nagyszerű gondolat.

2006-ban kezdődött a közös időszámítás Fotó: Szabó Gábor - Origo

Milyen zenei utat járt be a Magashegyi az elmúlt tíz évben?

Ebben nagyon sok szándékolt dolog volt: szándékosan próbáltuk meg levetkőzni azokat a karaktereket, amiket gegként építettünk be a zenénkbe. Mondok egy példát: a Hőemelkedés című dalban próbálkoztunk például egy keserédes, mulatós ízzel átadni egy antiglobalista üzenetet. De később el akartuk hagyni ezeket az idézőjeleket, illetve ezt a fajta iróniát, és

A fiúk nagyon sokat fejlődtek az utóbbi időben, és nekem is formálódott a zenei ízlésem, így szerettük volna a saját ízlésünket és a saját életünket belepakolni a zenénkbe. Ez nekem így kedves, olyan, mint egy családban, amikor visszanézed a képeket.

A zenei család, az együttműködések nagyon fontosak a Magashegyiben. Miért?

Úgy érzem, hogy a legőszintébben a saját környezetéből tud valaki építkezni. Nekünk pedig van egy nagyon jó környezetünk. Egyre inkább szeretném azt, hogy a Magashegyi életében a barátságokat be lehessen vonni a közös alkotásba. Jó példaként a 30Y-t és Beck Zolit tudnám említeni.

A Magashegyi több tagjának is vannak más zenekarai. Ön nem tervez ilyen saját projekteket?

De nagyon gondolkodtam, és most is van ilyesmi a fejemben, viszont most időm sincs rá. Nemrég a Four Bones Quartet fúvós kvartettel dolgoztam együtt, ami nagyon izgalmas kirándulás volt a számomra. Velük nagyon jó volt a munka, viszont az utóbbi időben rengeteg dolgot vállaltam a Magashegyi frontján is. Illetve eldöntöttem, hogy társadalmi kérdésekben is megpróbálok aktív lenni. Politikai összefüggésekben egyáltalán nem szeretnék gondolkozni, ezért úgy gondoltam, hogy minden olyan energiámat, amit megmozgatnak a társadalmi témák, szociális projektekbe öntöm. Fővédnöke voltam a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes akciónak, illetve még sok más segítségnyújtással kapcsolatos dologban foglalatoskodtam én is, meg a zenekar is.

De akkor zeneileg a Magashegyi teljesen leköti az energiáit?

Igen, főként most, hogy elkezdtünk képszínházi dolgokkal is foglalkozni. Majd amikor azt érzem, hogy tovább kell kísérletezni, és lesz olyan, amit nem ad meg a Magashegyi, akkor belevágok az egyéb elképzeléseimbe. Illetve, amikor úgy érzem, hogy tényleg van erre minőségi időm.

Marosvásárhelyen a színművészetire járt, de nem fejezte be a tanulmányait. A színház nem hiányzik?

Mint művészeti formát nagyon tisztelem a színészetet, és közel is áll hozzám. De magát a színészi létformát egyáltalán nem kívánom.

És azt mondhatjuk, hogy megtalálta a helyét itt, Budapesten?

Bennem nincsenek végleg eldöntött dolgok. Most anélkül, hogy akarnám, ideköt minden. Nagyon örülök, és nagyon hálás vagyok az embereknek, hogy fenntartják bennem ezt, eljönnek a koncertekre a Magashegyi miatt, vagy akár miattam is. Ez nagyon nagy ajándék, és tudom, hogy nem feltétlenül tart örökké. Ennek tudatában dolgozom itt, de nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Azt sem döntöttem el, hogy eljövök Erdélyből, és itt maradok. Nincsenek ilyen döntések bennem, engedem, hogy együtt tudjak mozogni azzal az élettel, ami körülvesz. Most ez vesz körül.

Érdekes, hogy azt mondja, a Magashegyi iránti szeretet nem feltétlenül tart örökké. Mit gondol, milyen lehetőségei vannak egy alternatív popzenét játszó zenekarnak ma, Magyarországon?

Úgy érzem, hogy a lehetőségek korlátozottak. Külföldön a szubkulturális zene abszolút fenn tudja tartani magát, mert még elég nagy tömegeket tud megmozdítani. Persze nem mintha ez lenne a végső cél, de sajnos így működik a világ: ahhoz, hogy jó időpontot, jó helyet, jó színpadot kapjunk, a klubok és fesztiválok elvárják, hogy sok embert mozgassunk meg. Amíg külföldön a kísérleti zene a popzenei színtéren is megállja a helyét, addig Magyarországon a közönség inkább a mainstreamet tartja fönn. Igaz, hogy mostanában nehéz elkülöníteni, hogy mi a mainstream, és mi az alter, mert a kettő kezd összemosódni, ami nem baj. Hiszen mindig ez történik divatban és zenében is: amikor egy-egy stílus több befogadót mozgat meg, akkor mainstream lesz belőle. Itt a zenekarokon van a felelősség, hogy ennek ellenére önazonosak tudjanak maradni. Ne csupán a közönség ízlését próbálják kiszolgálni, hanem továbbra is egy közösségként egymást tudják inspirálni.

Szerencsére nálunk teljes mértékben alkotói közösségről van szó, akik önállóan és egy zenekarban is megállják a helyüket, zenészként, dalszerzőként és producerként is, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen tehetséges emberekkel dolgozom együtt, mint Fodor Máriusz, Fűrész Gábor, Toldi Miklós és Szepesi Mátyás.

„Én mindig a saját tempómban, a saját törvényeim és elképzeléseim szerint éltem” Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ehhez a megasztáros múlt is kellett. Manapság viszont mintha nehezebb lenne elképzelni egy olyan forgatókönyvet, hogy valaki egy tehetségkutatóból egy alternatív zenekarban találja magát.

A fordított irány az elterjedtebb, de én soha nem gondolkoztam ilyen szempontból konvencionálisan, és nem is vagyok egy törtető típus. Mindig azt teszem, amit érzek, és úgy éreztem, hogy nem szeretnék nagy cégekkel együtt dolgozni és olyan producerekkel, akik olyan sztárt csinálnak belőlem, amilyent éppen akarnak, és még azt is megmondják, hogy mit egyek. Ez nem állt volna közel hozzám, viszont a Magashegyivel szépen összetapadtam. Én mindig a saját tempómban, a saját törvényeim és elképzeléseim szerint éltem, de ezt nem találom erénynek vagy hibának, hanem egyszerűen így van.

Akkor miért jelentkezett egyáltalán a műsorba?

Azért jelentkeztem, mert eszméletlenül unatkoztam, és semmilyen munkát nem kaptam, ráadásul nagyon sok színész ismerősöm ajánlotta, hogy menjek el erre a castingra. De én magam nem ismertem a műsort, úgyhogy úgy mentem oda, hogy igazából fel sem tudtam fogni az egész helyzetet. Én egy feszengő, szorongó emberi masszából néztem ki, aki lassan oldódik fel. Aztán meg azt vettem észre, hogy ott vagyok az első tizenkettőben, és éreztem, hogy most már kicsit komolyabb a dolog.

Összességében inkább jó vagy rossz tapasztalat volt a tehetségkutatózás?

Szükséges volt. Nem tudom bekategorizálni jelenleg, hogy jó vagy rossz volt. Megtörtént.

A most futó versenyekről mi a véleménye?

Nagyon sokáig egyáltalán nem néztem őket, azért, mert a Megasztár utáni években egyszerűen feszélyezett, mert beleéltem magam a versenyzők helyzetébe. Utána meg elutasítottam a tévét mint olyat. Olyan ez az egész, mint mindennek az iparága, hogy ha egy dolog elkezd működni, akkor mindenki azt akarja csinálni. Valószínűleg az lehet a probléma, hogy egyből elkezdtek ezek a műsorok sorban gyártódni. De másrészről nagyon fontosnak tartom a tehetségkutatást, úgy érzem, hogy nagyon sokat köszönhetek a műsornak, mert lehet, hogy egy életre megszerettek miatta az emberek.

Utána kaptam mindenfélét azért, mert szerepeltem benne, de szerintem az fontos, hogy egy zenekar vagy egy előadó segítséget kapjon az induláskor. Nekem egész életemben jelen volt a segítség: Erdélyben volt egy Keresztény Segítség Alapítvány, ahol lehetővé tették, hogy falusi gyerekként elkezdjek zeneiskolába járni, és nemcsak nekem, hanem sok másik gyereknek, akiknek nélkülük elképzelhetetlen lett volna a tehetségüknek a gondozása. Ezért nagyon tisztelem azoknak az embereknek a munkáját, akik összegyűjtik és támogatják az induló tehetségeket. Remélem, hogy egyszer majd én is ilyen leszek, aki szépen szétszórja a többi embernek, amit kapott, vagy hozott, vagy magába szívott!