Gyógyíthatatlan beteg kislány kórházi ágyánál énekelt Ed Sheeran

Ed Sheeran
Ed Sheeran rajongójával
Vágólapra másolva!
Ed Sheeran szokatlan koncertet adott a napokban: gyógyíthatatlanul beteg, kilencéves rajongójának énekelt.
Vágólapra másolva!

Melody Discroll a Rett-szindrómának nevezett fejlődési rendellenességben szenved, és a betegség miatt életének 80 százalékát a kórházban töltötte. Képtelen járni vagy beszélni, és már 40 operáción van túl. Édesanyja szerint az orvosok azt jósolták, hogy csak néhány évet fog élni, ehhez képest decemberben már 10 éves lesz. "Élő csoda" – mondta róla édesanyja a Billboard beszámolója szerint.

A kislány most is egy angliai kórházban van, de hétvégén különleges látogatója akadt: nagy kedvence, Ed Sheeran személyes ment el hozzá, hogy minikoncerttel kedveskedjen neki. A popzene egyik legfelkapottabb sztárja Melody ágyára telepedett, és egy ukulelén kísérte magát, miközben előadta legnagyobb slágereit.

A meglepetésről készült videót a Melody in Mind című Facebook-oldalon tették közzé, melyet a kislány édesanyja hozott létre. A nő nemrég egy érzelmes posztban köszönte meg Ed Sheerannak, hogy meglátogatta Melodyt.

- írta az édesanya.

Arról is beszámolt, hogy Melody azóta imádja Sheerant, hogy először hallotta a tévében Thinking Out Loud című számát. Amikor meglátja a sztárt a tévében, le sem tudja venni a szemét róla, viszont rajta kívül senki sem vált ki belőle hasonló reakciót. A nő végül Melody őrangyalának nevezte Sheerant.

A kislány még egy különleges ajándékot kapott: Ed Sheeran dedikált neki egy pólót, amelyet maga az énekes-dalszerző viselt korábban. Viszont nem ő adta Melodynak, hanem egy ismeretlen nő akart kedveskedni a pólóval a súlyosan beteg kislánynak, akinek Facebook-oldalát több ezren követik.

Ed Sheeran egyébként tavaly decemberben jelentette be, hogy

egy évig visszavonul a digitális világból,

hogy újra kapcsolatot teremthessen a valódival. Rájött, hogy a világot már csak képernyőkön keresztül látja, amin változtatni szeretne. Azóta nem posztolt semmit a Facebookra, a Twitterre vagy az Instagramra sem, de sokak szerint mostani akciója már a visszatérést jelenti.