Dupla koncerttel mutatja be új lemezét az Európa Kiadó

Menyhárt Jenő énekes FOTÓ ÁLTALÁNOS koncert Közéleti személyiség foglalkozása művész SZEMÉLY zenész
Budapest, 2013. június 22. Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó tagja az együttes koncertjén a Világveleje Fesztiválon 2013. június 21-én este. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A ...Valahol lenni... című lemezbemutató koncertjét kétszer is előadja az A38-on a magyar underground legendás zenekara, az Európa Kiadó. 
Vágólapra másolva!

Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere az MTI-nek azt mondta, "ami az elmúlt három-négy évben az Európa Kiadóban történt, az hosszú idő után ismét

Ennek ellenére úgy gondolom, néhány év múlva megint más helyzet és történet lesz, így lényegében nem változott az, hogy az együttes periodikusan tevékenykedik".

Azt is elmondta, hogy 1994-től több mint tíz évet élt Amerikában, és akkor megszűnt a magyar nyelvvel az a viszonya,

ami elengedhetetlen a szövegíráshoz.

Menyhárt Jenő egy 2013-as Európa Kiadó-koncerten Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Még a visszaköltözése után is kellett neki néhány év, hogy ez a dolog változzon. Az Európa Kiadó 2013-ban húsz év szünet után jelentetett meg új dalokat Annak is kell címmel, és most itt van a folytatás. A ...Valahol lenni... című anyag ugyanakkor hibrid, mivel a négy új dal (Feri, A tánc, Megmondtam neked, Vágódj be) mellett a négy másik (Annak is kell, Smirgli és Virsli, Ki tudja, hol van Nórika, Ennek a szobának) a három évvel ezelőtti lemezről ismerős.

Menyhárt Jenő azt mondta, "2013-ban valahogy behergelődött a helyzet abba, hogy a vadonatúj felállással gyorsan adjuk ki az új dalokat CD-n, miközben húsz év kimaradt, amit

Az anyagról a megjelenés után számomra egyértelműen kiderült, hogy még menet közben van, így mostanra jelentősen csiszoltunk rajta, a szöveg is változott itt-ott. Ha úgy tetszik, a mostanit nevezném a számok adekvát megjelenítésének".

Menyhárt Jenő azt is elmondta, hogy a korábbitól eltérő módszerrel írták az új dalokat. Ugyanis régebben rövidebb szövegeket írt hagyományosabb, sűrűbb dalformákban. Az újabb szerzeményekben pedig

több a szöveg, és kicsit elbeszélőbb jellegű, szemlélődőbb a mondanivaló.

Erről azt mondta Menyhárt, hogy "ez nyilván nem függetleníthető az Amerikában ért hatásoktól, hiszen ott ez markánsan jelen van".

Az Európa Kiadót övezi egyfajta nosztalgiahullám, de Menyhárték igyekeznek ettől távolságot tartani. Ettől függetlenül még tananyag is lehet a zenekar történetéből, hiszen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem gondozásában kezdetét vette az együttes teljes történetét bemutató online, interaktív, digitális tér kialakítására irányuló projekt.

Állítólag

több mint tizennégyezer fénykép, két és fél napi videoanyag, audiofelvételek tömkelege

és rengeteg minden más gyűlt már össze hozzá, de többek között pénz hiányában egyelőre nem tudott igazán beindulni a dolog.

Ugyanaz a koncert - Kirschner Péter, Gyenge Lajos, Fülöp Bence (helyette 2015 óta Winterverber Csaba basszusgitározik már), Menyhárt Jenő és Másik János Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Menyhárt Jenő azt is elmondta, hogy bár 2009 óta ismét Magyarországon lakik, a jövőben újra sűrűbben utazik majd Amerikába. Fia, a 16 éves Eli is kint született, bár most vele él Budapesten. A fiú is próbálkozik a zenéléssel; idősebb fia, Leó pedig több zenekarban is megfordult az elmúlt években Magyarországon.

A mai Európa Kiadóban Menyhárt Jenő mellett Másik János (billentyűk), Kirschner Péter (gitár), Gyenge Lajos (dob), Darvas Benedek (billentyűk, hegedű, trombita, ütősök) és Winterverber Csaba (basszusgitár) szerepel.

A lemezbemutató koncerten az A38-on december 2-án és 3-án két teljesen eltérő műsort fog eljátszani az Európa Kiadó. Az újak mellett minden repertoáron tartott régi számot igyekeznek előadni. A zenekar 2017-ben valószínűleg

tavasszal és a nyári fesztiválszezonban is aktív lesz.

Az Európa Kiadó a feloszlott URH három tagjából, Menyhárt Jenőből, Kiss Lászlóból és Salamon Andrásból alakult 1981-ben. Sok tagcserén ment át, játszott itt két kultikus, azóta elhunyt gitáros, Dénes József (Dönci) és Gasner János is. Erőteljes zenéjük, szókimondó szövegeik, albumaik – elsősorban a Popzene (1987) és a Szavazz rám (1989) –, valamint koncertjeik

óriási hatással voltak a nyolcvanas-kilencvenes évek magyarországi zenekaraira.

Dalaik ma már rockzenei klasszikusok, köztük a Küldj egy jelet, az Igazi hős, a Popzene, a Szabadíts meg vagy a Romolj meg.