Vágólapra másolva!
Részegek a címe annak az előadásnak, amelyet Viktor Rizsakov rendezett a Nemzeti Színházban. A részegség egy metafora a darabban – ahogy az orosz rendező mondta a Origónak: az ember ittas, mámoros állapotban olyan dolgokat mond el, fecseg ki, amelyeket józanul nem tenne. A darabban a fesztiváligazgató, a prostituált, a menedzser, az építőipari alkalmazott, a banki tisztségviselő, a házaspár és a baráti társaság beszélget életről, halálról, betegségről, Istenről, szeretetről, de úgy, ahogy csak a részegek tudnak beszélni egymással – őszintén, mélyen, bátran. 
Vágólapra másolva!

A világhírű rendező, Viktor Rizsakov különleges látványvilágot varázsolt a színpadra – a néző olykor úgy érezheti, hogy maga is ittas. A darab főszerepében láthatjuk Trill Zsoltot, Szűcs Nellit, Kristán Attilát, ifj. Vidnyánszky Attilát, Tóth Lászlót és Nagy Marit. Az előadás fotóspróbáján jártunk – nézzen egy rövid ízelítőt a Részegek című darabból.