Zúzott a metalcore a délutáni napsütésben

Parkway Drive koncert - Sziget 2016 utolsó nap 2016 augusztus 17-én
Parkway Drive koncert - Sziget 2016 utolsó nap 2016 augusztus 17-én
Vágólapra másolva!
Szerintünk ez volt a Sziget legkeményebb koncertje. Ausztrál hardcore, lelkes frontember, szálló por, topos lánykák, brutális hangzás - és még csak délután 4 volt. 
Vágólapra másolva!

„Ez már hácé b'zmeg" - mondta a karjaival csépelőgépként dolgozó izomtrikós srác két pumpálás közben. (Hácé alatt persze azt értette, hogy ez hardcore stílusú)

Kemény banda

Bűnösen korán, délután 4-kor lépett fel a Nagyszínpadra a Parkway Drive a Szigeten. Kánikula ugyan nem volt, de közelebb voltunk a 30 fokhoz mint a 20-hoz. Ilyenkor a tűző napon azért kihívás lehozni egy hardcore koncertet. A zenekarnak is, meg persze a közönségnek is.

Parkway Drive koncert az idei Sziget Fesztivál utolsó napján Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ehhez képest azért mindkét oldal kitett magáért.

Brutálisan szólt a Parkway,

amúgy remek zenészek, és még oda is tették maguknak. Sokat dobott a bulin, hogy baromi keményen és hangosan szóltak, és komolyan is vették a zúzást.

Egyszer konkrétan megálltak dal közben, mert szerintük nem pörgött eléggé a circle pit,

vagyis a pogózás körbe futkorászásos változata, Winston McCall pedig remek frontember. Végig együtt élt a közönséggel, üvöltött, zúzott, ugrált, és nem egy dalban annyira felpörgött, hogy utána meg kellett állnia szuszogni, meg pihegni. "Ez a mosoly nem kamu" - mutatott az arcára a koncert vége felé.

Kemény közönség

A közönség pedig..., hadd idézzük az énekest, Winston McCallt:

Vagyis magyarul, és sokkal finomabban, átkozottul szupernek érezte a bulizókat. És tényleg. Nem is pogo ment, hanem valóságos

death match.

Durva pogózás alakult ki a nézőközönségben Fotó: Szabó Gábor - Origo

És kb. a közönség első harmada benne volt. Az énekes háromszámonként megkérdezte, hogy mindenki él-e még? Amikor mindenki együtt ugrált,

szabályos porvihart kavartak.

Messze nem volt tele a sztyeppe, kb. a hangosítótoronyig tartott az embermassza. A mező túloldalán ücsörgők döbbenten nézték a kivetítőkön a zúzást, az egyik gigantikus hangfalat őrző biztonsági őr pedig majdnem végig befogta a fülét.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Rendben volt

Nem győztünk csodálkozni, hogy milyen populáris ez a hardcore zene. Messze nem csak kőrockerek álltak a színpad előtt. A közönség tele volt mindenféle fiatallal, és

egy rakás trendi topos lányka fújta kívülről a dalok szövegét.

Szóval rendben volt a hangulat. „Most először érzem a Szigeten, hogy valaki tényleg megmozgatta a közönséget" - mondta az egyik fotós a koncert után. Ezzel mondjuk nem értünk egyet, de tény, hogy rendben volt.

A Parkway Drive-é volt a Sziget legjobb koncertje? Ezt azért nem mondanánk. És a legkeményebbb? Ezt azért igen.

Forrás: Rockstar Photographers / Csudai Sándor