Vannak még furcsa élmények a Szigeten. Például amikor hétfő este egy ír-country-punk zenekar váltott egy technós DJ-t a blues sátorban. A sátor célközönségét alkotó, méltóságteljesen sörözgető-borozgató őszülő halántékú férfiak csak úgy kapkodták a fejüket. De kezdjük korábban.
Tíz perc múlva kezdődik a Paddy and the Rats, és alig van valaki a blues sátorban. Este 11 van, nem indokolt az alacsony népsűrűség.
Egy DJ-technót nyomatott, és 4 baseballsapkás fiatal táncolt a zenéjére.
Most már csukja össze a laptopját. A sátor hátulján a puffokon-középkorú férfiak iszogatnak.
Közben megjelenik 10 siheder, és a színpad előtti kordonba kapaszkodnak. Ők lesznek az első sor, ebben már senki sem akadályozhatja meg őket.
Azután valahogy mindenhonnal elkezdenek érkezni az emberek.
A legtöbbet persze a Nagyszínpad irányából sétálnak a sátorba, de bőven jönnek a másik irányból, sőt még a sátor mögötti fás ligetből is fel-felbukkannak. Főleg fiatalok, a Paddy elsődlegesen az ő zenéjük.
Kis késéssel el is kezdi a banda. Beindítják az úthengert, és le se állítják onnantól. A közönség meg ugrál, üvölt meg pogózik, ahogy kell. Intenzív a Paddy zenéje, főleg így este 11 fele. Az első sorokban szabályosan megőrülnek. De hátul az asztaloknál az öreg bluesrajongó rókák is elégedett arccal bólogatnak össze. A hangzás nem tökéletes, de
az irreálisan hangos lábdob csak jót tesz a bulinak.
„Nagyszínpad! Nagyszínpad" - skandálta többször is a lelkes közönség, de mi nem értettünk egyet velük.
A VOLT Fesztivál első napján is fellépett a Paddy and the Rats. Akkor övék lett a Nagyszínpad, de csak délután 4 körül. Jó kis koncert volt az is, de...
Azt kell mondjam, hogy a Paddynek a Nagyszínpadozás épp annyira nem való, mint a délután 4-es kezdés.
És ezt dicséretnek szánom.
Az este 11-et gondolom nem kell magyaráznom. Lehettek akármilyen derék alkoholhuszárok a VOLTOS közönségben, nem fognak akkorát bulizni, mint este 11-kor.
Ami pedig a színpadokat illeti.
A Paddynek az olyan helyek valók, mint a blues sátor.
Ahol nincsenek elválasztva a közönségüktől, ahol egy levegőt szívnak vele, ahol érzik egymás verejték szagát. Ahol le lehet pacsizni az első sorokban állókkal, sőt még pertut is lehet inni velük.
Gyakorlatilag együtt bulizott a Paddy and the Rats a közönségével, és nem lehetett eldönteni, melyikük élvezi jobban.
I drink until I'll be drunker than you"
énekelték ők is, és az emberek is, és mind a két oldal komolyan gondolta. Rettenet nagy buli volt.