A csajos finomkodás és a sötét lassulás is előkerül végre

Balaton Sound "első" nap - 2016 július 7-én
Balaton Sound "első" nap - 2016 július 7-én
Vágólapra másolva!
Elfáradt a negyedik napra? Az baj, ugyanis a Balaton Sound szervezői nem a lazításra gondoltak, amikor a programtáblát összeállították. A veretővonaton ugyanis nincsen fék, hiába is könyörögne a rutintalan egyszeri veretőherceg. A tó szerelem áztatta partján nem a gépzene napközijét, hanem a buli parlamentjét alakították ki. Ennek megfelelően a mai napra számos finom sötét szettet ajánlunk, megspékelve némi bolondos ugrabugrával meg nőies lágy futamokkal.
Vágólapra másolva!

Az eddigiekkel ellentétben mára nyugodtan javasoljuk azt, hogy tessenek kifáradni már a délelőtt folyamán az elektroverkli helyszínére. A fiatal kora ellenére is őspartihuligánnak számító, újabban inkább számítógépes játékzeneszerzőként és elektronikusgyerekkönyv-startuperként hódító Karányi Dani a cimboráival már jó ideje nyomja Budapesten a Girly névre keresztelt partisorozatát. Amit most elhoznak az Akvárium Beachre is.

Garantált lazulás, minőségi, lágy dallamok. Full Ibiza-feeling, ezt megígérjük. Ha valahol érdemes lesz chillezni és lötyögni, akkor az ez a helyszín.

A Nagyszínpad programja első ránézésre olyan, mintha valami rossz orosz nyelvlecke lenne, vagy mássalhangzók egyszerű felsorolása. Igazából ennél nem is feltétlenül mélyebb az, ami ott készül, de nem is ez a cél.

Késő estig szimpla veretés-varázslat-drop-veretés virágfüzérre lehet számítani.

Mind DVBBS, mind pedig W&W ezt ígéri. Hogy kinek ajánljuk? Azoknak, akik nemcsak a hétköznapi gondjaikat szeretnék elfelejteni néhány önfeledt óra erejéig, hanem az egész létezésüket újraformáznák.

Bár a mássalhangzó halmozókat követő világmindenségsztár, a holland Armin van Buuren már valamicskét lágyít majd a tempón, szóval rá jó szívvel hívjuk fel a figyelmet. Rutinos magyar földre látogatóról van szó, valószínűsíthetjük, hogy a Balatont nem fogja Budapestnek nézni, Magyarországot pedig nem hívja majd Budapestországnak. A trance-főnemes 5 éven át zsinórban volt a legjobb DJ ezen a sárgolyón, csillaga oly fényesen ragyog, hogy díjai külön Wikipédia-oldalért kiáltanak.

Nah, de ahogyan már utaltunk rá, a mai nap a finomságok napja. Is. Rögtön ott van például a svéd Adam Beyer. A fickó nyilván nem döngölőországból érkezik a Telekom Arénába, már csak korára való tekintettel sem:

40 fölött már nem droppol úgy az ember, mint egy szemtelen huszonéves. Meg nem is állna jól neki.

Szóval a technozene ABBA-ja jóval sötétebb és intelligensebb, mint a nagyszínpadi zúzda versenyzői. Beyer úr azokért látogat a Balaton-partra, akiknek már elegük van az agyatlan veretésből, és inkább az okos szeletelésre éhezik inkább. Igazi szuper ipari gépzenét hoz a mindig csodákat tartogató hűs északról.

Európai létére tökéletesen hozza a detroiti techno minden rezdülését és annak kvintesszenciáját a legendás Kruder & Dorfmeister duó egyik fele, Peter Kruder. A bécsi downtempó-fenegyerek valódi mélységeket hoz közénk. Egészen pontosan a Heineken Beachre.

Idén aztán nagyon mennek a maszkok és a jelmezek. Ennyire. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szintén felhívnánk a figyelmet Alan Fitzpatrickra is, aki nem akárhonnan keveredett a füstgépek árnyékába. Adam Beyer rántotta őt elő mágikus gépzenei bűvészkalapjából. Vagyis Alan is a svéd kiadó, a Drumcode Records művésze. Mentora előtt pörget, ugyanott.

Nincsen valódi fesztivál Kalkbrenner név nélkül. Ez a kijelentés úgy meg aztán pláne nem megterhelő, hogy konkrétan kettő darab van belőlük. Egyikőjük csak ráér, nem? Paul a berlini underground legmélyebb bugyraiból nőtt ki, idén a VOLT-ra ment el, míg a Heinken Beachre látogató öccse Fritz Kalkbrenner pedig az újságírók táborát nemesítette. Aztán rájött, hogy a tollforgatásnál több gógyija van a négynegyedeléshez. Milyen jól tette, hogy rájött!

Baromi kellemes, finom kis szetteket varázsol, amelyeket csak úgy a német föld tisztelete kedvéért szór meg néha pici berlini sötétséggel.

Ja, és hát ne felejtsük el, hogy tök jó hangja van, amelyet tök jól is használ. Általában élőben ő maga énekelgeti végig a dalait.

Lehet ennél felszabadítóbb a tekergetőcibálás?