Vágólapra másolva!
Inspiráció, szakmai fejlődés, bepillantás a titkos alkotói folyamatokba – ezt ajánlja résztvevőinek a Zeitgeist, a kreatív szakmának szervezett ingyenes, mégis exkluzív mesterkurzus-sorozat. De mit lehet eltanulni egy néhány órás beszélgetés alatt Nemes Jeles Lászlótól, Parti Nagy Lajostól vagy Alföldi Róberttől? Többek között erről kérdeztük Ott Annát, a Zeitgeist alapítóját, szerkesztőjét.
Vágólapra másolva!

Miért jött létre a Zeitgeist?

Nincs fóruma a szakmai önképzésnek. Csak körbe kell néznünk, hogy lássuk, mennyi hazai alkotó van, aki itthon - de sokszor külföldön még inkább -, hatalmas sikereket ér el. A Republic Group Kreatív Ügynökség meg szerette volna mutatni ezeket az embereket, és megkérni őket, hogy adjanak át szakmai tudásukból a közönségnek, mutassák meg, hogyan gondolkodnak. A Zeitgeist a korszellemet éri tetten. Érdekes, hogy a korszellemet éppen mi hajtja és befolyásolja: kik, miért és főleg milyen felületeken.

Mi a szervezőelv a tematikát és az előadókat illetően?

Trialógusoknak neveztük el a beszélgetéseket, hiszen minden alkalommal három vendéget hívunk meg. Ezek a vendégek a közgondolkodás és a közízlés meghatározó alakjai, és képesek, sőt hajlandóak a társadalom szellemi fejlődését befolyásolni. Fontosnak tartjuk a kurátori munkát, hogy kit kivel, és milyen téma mentén párosítunk, így a szervezőelv maga az üzenet. Eddig ez nagyon jól sikerült, hiszen Závada Péter és Simon Márton mellé nagyon kellett a mesterük, Parti Nagy Lajos, hogy teljes képet kapjunk a magyar irodalom, az írói szakma jelenjéről és múltjáról, a nyelvi kreativitásról. Dragomán György, aki meglehetősen filmszerűen ír meglepően jól egészítette ki az összeszokott Nemes Jeles László-Erdély Mátyás párost, és egy izgalmas trialógus kerekedett vizualitásról, képben gondolkodásról. A dokumentumfilmekről Tillával és Hörcher Gáborral beszélgettünk, a harmadik vendég, Kolosi Péter pedig a valóság mediális ábrázolásáról beszélt. Június 16-án a BRKLN-ban a stílus erejéről lesz szó: a három vendég Alföldi Róbert, Nanushka és Oltai Kata, akik mindhárman stílusteremtőek a maguk területén.

Szerkesztő-műsorvezetőként vesz részt a beszélgetéseken. Mit jelent ez?

Előkészítem a témákat, amelyekről úgy érzem aktuálisak a társadalom jelenlegi állapotában, felépítem a beszélgetések ívét és megpróbálom minél jobban összefogni az élő beszélgetések menetét, ami sok esetben nem könnyű és mindig reménykedem, hogy sikerül.

Ott Anna a Zeitgeist szerkesztő-műsrovezetője Forrás: Zeitgeist

Kinek szól a Zeitgeist?

Mindenkinek, aki a kreatív szakmában és rokonszakmákban tevékenykedik. Budapesten szinte minden nap vannak beszélgetések, amelyek a nagyközönségnek szólnak, de nem tudok róla, hogy a szakmai beszélgetésnek lenne más platformja. Az előző alkalom résztvevői között volt fotóművész, irodalmi kiadó szerkesztője, újságíró, operatőr, reklámügynökség vezetője, kereskedelmi televízió szerkesztője, szóval valóban mindenki, aki számít a szakmában. Az alkalmak ingyenesek, bár külföldön több száz euro is lehetne az áruk. A harmadik alkalomtól kezdve pedig mindig más szórakozóhelyen tartjuk meg a mesterkurzusokat, így teremtve lehetőséget a beszélgetés utáni networkingre.

Mitől számítanak mesterkurzusnak ezek a szellemi háromszögeknek nevezett beszélgetések?

Mi is a mesterkurzus? Egy olyan alkalom, amikor alapkérdéseket nem tisztázunk, és abból indulunk ki, hogy a résztvevők ugyanolyan fontos összetevői a beszélgetésnek és a szakmának, mint maguk az előadók. Egy ilyen előadást kezdő szakmai tudással nem lehet érteni, ahogy ez a visszajelzésekből is kiderült. Akik nagyon élvezik a Zeitgeistot, azok, akik valóban értik is, miről van szó. Nekünk ez elég, nem a mennyiségben látjuk a célt, bár alkalmanként 300-400 fő elég sok szerintem.

Simon Márton, Závada Péter, Ott Anna és Parti Nagy Lajos beszélgetése Forrás: Zeitgeist

Milyenek a visszajelzések? Valóban úgy érzik a résztvevők, hogy fejlődtek szakmailag egy-egy beszélgetés után?

A fejlődés egy szubjektív érzet, amit mindenki mond, hogy nagyon izgalmas egymásra hatások alakulnak ki a beszélgetők között - olyan emberek között, akik korábban nem beszélgettek, mintha egy házibuli konyhájában csípnének el mély, szakmai beszélgetéseket. Azt gondoljuk, ez megtermékenyítően hat a kreatív szakmában dolgozókra.

Mik a jövőbeli tervek?

Szeretnénk bekapcsolni az alkotókat a nemzetközi véráramba is, ezért azon dolgozunk, hogy külföldiek is részt vegyenek a Zeitgeiston. Több nagykövetség kulturális intézete jelezte már eddig, hogy szeretne kapcsolódni a Zeitgeist-sorozathoz, csak úgy, mint nemzetközi fesztiválok. Hamarosan ezek a kapcsolódások publikusak lesznek.