Különlegességek az idei könyvhétről

2016.06.10.
Ünnepi könyvhét Vörösnarty tér
Vágólapra másolva!
Versek, regények, novellák, pavilonok, dedikálások. A könyvhétről nagyjából ezek a kifejezések jutnak eszébe a legtöbb embernek. Kétségkívül idén is a klasszikus szépirodalmi műfajok, formák és ezek szerzői lesznek a könyvhét igazi főszereplői.
Vágólapra másolva!

Mi mégis körülnéztünk és igyekeztünk összegyűjteni öt olyan kiadványt, amelyek valamilyen szempontból különlegesek, és kilógnak a sorból. A válogatásunkba sci-fi-antológia, emberjogi novellacsokor, autogramgyűjtemény, postán feladható képeslapvers és irodalmi sörgyűjtemény került.

Könnyedség, lazaság, pillanatok alatti oldódás - InstaVers

Az InstaVers projekt eddigi virágzó, digitális élete nyílt ki, és az egész mozgalom belépett a fizikai világba az Athenaeum Kiadó jóvoltából. A 87. Ünnepi Könyvhétre időzítve jelent meg az InstaVers gyűjtemény. Így tehát az eddig csak lájkolt, megosztott és küldözgetett fotókon megjelenő InstaVersek már valóban kézzel foghatók, sőt, némelyiket fel is lehet adni postán. A projektet még 2014. április 11-én indította útjára Kele Dóra és Szabó Imola Julianna.

Alapvetően annyi volt a céljuk, hogy népszerűsítsék a költészetet. Kortárs magyar költőktől idézett részleteket nyomtatnak ki, majd a szöveg tartalmával összhangban lévő környezetben lefényképezik. Fontos, hogy könnyen emészthető, ahogy szokták mondani,

könnyen oldódó, tehát instant szövegrészleteket választanak, éppen azért, hogy minél több embert hozzanak közelebb a költészethez.

Szándékosan hangzatos, közérthető és populáris szövegeket keresnek, amelyek a látványos környezettel válhatnak olyan internetes tatalommá, amit elsősorban a fiatalok könnyen és szívesen osztanak meg egymással.

50 kortárs költő versét válogatták be a kiadványba Forrás: Mudra László - Origo

Az InstaVers az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg az idei Könyvhétre. A kiadó főszerkesztője, Szabó Tibor Benjámin azt mondta, hogy a kiadás ötletével nagyjából egyszerre találta meg egymást az Athenaeum és az InstaVers két gondozója, Kele Dóra költő és Szabó Imola Julianna grafikus és könyvtervező. A két fiatal tehetség már kiadót keresett, Szabó Tibor Benjámin pedig már kereste a kapcsolatot velük. Elmondta, hogy Kele Dóráéknak teljesen kidolgozott koncepciójuk volt arról, hogyan lehetne az addig kizárólag online felületen működő projektet papíron is megvalósítani.

A kötetbe így ötven kortárs költő verse és azok InstaVers-verziói kerültek.

Mindegyik mellé elhelyeztek egy QR-kódot is, amelyik az adott szerző további fontos munkáira vezeti az olvasót, ha okostelefonjával beolvassa a jelet.

Az InstaVersek lényege az online világban a megosztás, a megoszthatóság. Ezt Kele Dóráék úgy oldották meg a kötetben, hogy kiválasztották a tíz legerősebbnek gondolt verset, és a kötet végén azokat vastag papíron újra közölték. Ezek lényegében előre nyomtatott képeslapok, amelyek ráadásul perforáltak is, így a könyv tulajdonosa könnyedén kitépheti és postán feladhatja. Tehát megmarad a megosztás funkció is. Szabó Tibor Benjámin azt mondta,

Novellák az igazságért – Tíz igaz történet

A Tíz igaz történet második részét jelentette meg az idei könyvhétre az Amnesty International a Libri gondozásában. Ugyanaz a cím, ugyanaz a koncepció idén is. Tíz magyar szerző prózában dolgoz fel tíz valós nemzetközi jogsértő esetet. A novelláskötetek minden egyes darabja igaz, súlyos jogsértésről szóló történetet mesél el. A tavalyi válogatás nagy sikere után az Amnesty Internationalnél nem is volt kérdés, hogy idén is kiadnak egy válogatást.

A magyarországi szervezet igazgatója, Jeney Orsolya elmondta az Origónak, hogy a kezdeményezés, vagyis az emberi jogi aktivizmus és az irodalom ilyen szintű összekapcsolása jelenleg egyedülálló a világon. A "szépirodalmi akció” ötlete még 2014-ben merült fel, és 2015-ben már meg is jelent az első gyűjtemény. Elmondta, hogy az első kötet előtt még csak egy microsite-ot terveztek a novelláknak, végül pedig a Libri kiadta, így könyv lett belőle. (A microsite ettől függetlenül megszületett.) Az írókat akkor és legutóbb is az Amnesty International kérte fel - valamennyien boldogan igent mondtak, sőt, többen a honoráriumukról is lemondtak.

A Tíz igaz történet első és második része Forrás: Mudra László - Origo

Jeney Orsolya azt mondta, hogy azóta is lúdbőrzik a háta, mikor eszébe jut Moses Akatukba története, akiről Maros András írt novellát még a tavalyi kötetbe. A nigériai fiú 16 évesen lopott el három mobiltelefont, amiért brutálisan megkínozták, és végül halálra ítélték. Maros András Moses című novellájában azt írja:

A fiút, miután nyolc éven át várt ítéletére a börtönben, halálbüntetéssel sújtották. Akasztás. A siralomházban várja az ítélet végrehajtását. Vagy a csodát?

Az első kötet is a könyvhétre készült, és amikor már készen állt a válogatás, június 2-án jelent meg a hír, hogy Moses Akatukbát szabadon engedték. (Azóta egyébként aktivistaként dolgozik az Amnesty Internationalnél.)

Hírességek kézjegyei - Autogramok könyve

Kérik, adják, gyűjtik, megőrzik, olykor gazdát cserél. A legrövidebben talán így lehetne összefoglalni egy autogram életútját. Ezenkívül azonban sokkal többről van szó egy-egy híres ember aláírása esetében. Erről a többről szól Kolozs András és Podonyi Hedvig közös műve, az Autogramok könyve. Több mint 200 aláírást mutatnak be a kiadványban, és mindegyikhez rengeteg érdekes információt közölnek. A könyv nem csupán bemutatja az adott híresség aláírását és azt, hogy melyiket milyen módon szerezte be Kolozs András közgazdász, aki egyébként több mint 20 éve gyűjtő. Az Autogramok könyve még számos további érdekességgel szolgál egy-egy autogramról, ugyanis a társszerző, Podonyi Hedvig amellett, hogy újságíró és több könyv szerzője, még írásanalitikus szaktanácsadó és grafológus is.

Már az idegen nyelvű kiadáson is gondolkodnak a szerzők Forrás: Mudra László - Origo

Podonyi Hedvig elmondta, hogy az írásszakértői érdekességek leginkább kiegészítő jellegűek, a könyv elsősorban az autogramgyűjtésről szól, mindent meg lehet tudni belőle erről a hobbiról. Írnak a hamisításról, a tárolásról és arról is, hogyan érdemes belefogni a gyűjtésbe. Mivel Magyarországon kívül talán még elterjedtebb ez a hobbi, a szerzők már abban gondolkodnak, hogy esetleg idegen nyelven is kiadják a könyvet. Ebben az esetben némileg át kell dolgozni, hiszen számos magyar híresség kézjegye is szerepel a mostani kiadványban. Ezek cseréje viszont egy percig sem okozhat gondot, mivel Kolozs Andrásnak több ezer aláírásból álló gyűjteménye van. Podonyi Hedvig szerint

Így kell benépesíteni egy galaxist - Távoli kolóniák

Az Ad Astra Kiadó sorban a harmadik könyvhétre megjelentetett sci-fi antológiája a Távoli kolóniák címet kapta. A tavalyi a 2045 – Harminc év múlva volt, és ez a téma elsősorban időbeli keretek közé szorította a szerzőket, mégis szinte kivétel nélkül Magyarországról írtak. Idén ennél valamivel tágabb témát határozott meg a kiadó és a szerkesztő: ez lett a távoli kolóniák. Így tehát mindegy volt, hol és mikor játszódik a novella. Szélesi Sándor szerkesztő erről azt mondta, hogy

16 sci-fi író novellája került a gyűjteménybe Forrás: Mudra László - Origo

Azt is mondta, hogy a tavalyi kiadvánnyal sem volt baj, hogy egy időben játszódott mindegyik, és szinte mindegyik Magyarországon, hiszen a szerzők határtalan fantáziája miatt mégis sokszínű lett a kötet. Idén mégis lazítottak a témán, ennek megfelelően még színesebb lett a 16 novellából álló gyűjtemény. Mivel idén is rengeteg szöveg érkezett a kiadóhoz, Szélesi Sándornak nehéz dolga volt, hogy a kiválasztottak mégis valami egységet alkossanak a kötetben. Erről azt mondta,

Fenékig - Óda a sörhöz

Egy üdítő antológiát adott ki a Corvina Kiadó az idei könyvhétre. Ősidők óta a bor dicséretétől hangos az irodalom, a sörrel viszonylag keveset foglalkoztak, legalábbis keveset tudni róla. A kézműves mozgalom hazai gömböcszerű duzzadása valószínűleg sokat segített azon, hogy a téma eljusson a könyvkiadásig az Óda a sörhöz jóvoltából. A kötet tartalma pedig bizonyíték arra, hogy a sör igenis jelen volt az irodalomban. Az Óda a sörhöz válogatás szerzői között rengeteg ismert író és költő van.

Sokan eddig csak itták, most már olvashatnak is róla Forrás: Mudra László - Origo

A magyarok közül főleg Ady, Jókai, Mikszáth, Móricz, József Attila emelték a söröspoharukat. A válogatásból nem maradhatott ki a cseh Hrabal vagy Hašek sem, ahogy ott a helye a magyarok közül Krúdynak is. A szerzők között van még többek között Goethe, Bulgakov, Ibsen, Hemingway és Joyce is.