Átadták Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat

Vágólapra másolva!
Az év múzeuma a gyöngyösi Szent Bertalan-templom Kincstára lett, Az év kiállítása pedig a József Attila Emlékhely Eszmélet című kiállítás. A díjak a múlt évre vonatkoznak, tehát a szombaton kiosztott díj hivatalos neve Az év múzeuma 2015 és Az év kiállítása 2005.
Vágólapra másolva!

A díjakat szombaton, a múzeumok majálisán adta át a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület. Idén huszadszor hirdették meg a múzeumi díjat, a legjobb kiállításért járót pedig hatodszor. Az év múzeuma díjra összesen hat intézmény jelentkezett. A társaság elnöke, Deme Péter azt mondta, hogy az idei a kis muzeális intézmények, tájházak éve volt. Az akár csak egyetlen munkatárssal dolgozó intézmények is lehetőséget kaphattak. Deme Péter azt mondta,

A Szent Bertalan-tempom Kincstára elsősorban azért kapta, mert példaadóan alakított ki sokoldalú kiállítást a helyreállított templom épületében. Emellett pedig folyamatosan sikeres múzeumpedagógiai programokat szerveznek. A múzeum fenntartója a Gyöngyös-Felsővárosi Római Katolikus Egyházközség, és ez azért is érdekes, mert

Az év múzeuma díj történetében először nyert egyházi fenntartású intézmény.

Amellett, hogy a múzeum fenntartója és dolgozói minőségi munkát végeznek, páratlan jelentőségű értéket is őriznek. A gyűjtemény nagy része azért tudott megmaradni, mert az ott élő emberek a háborús időkben bátran rejtegették a kincseket.

A Szent Bertalan-templom főhajója és az oltár. Forrás: Wikimedia Commons

A múzeumpedagógiai munkájukról azt mondta Deme Péter elnök, hogy a templom teljes felújítása és a kiállítás átrendezése lehetővé tette, hogy valóban értékes bemutatóprogramokkal és múzeumpedagógiai rendezvényekkel várják a látogatókat. A Pulszky Társaság elnöke azt mondta, az intézmény ténylegesen

A díjat nyerő Szent Bertalan-templom mellett különdíjat kapott a Csornai Muzeális Kiállítóhely a gyűjtemény elkötelezett fejlesztéséért, új célcsoportok, főleg a fogyatékkal élők életminőségének javításáért.

A gyöngyösi Szent Bertalan-templom. Forrás: Wikimedia Commons

Elismerő oklevelet kapott az Algyői Tájház, mert újszerű kiállítástechnológiai megoldásokat használtak. Oklevelet kapott a paksi Atomenergetikai Múzeum az oktatásban és a társadalmi vélemény formálásában játszott szerepéért és a cigándi Bodrogközi Múzeumporta is a közösségi szerepéért, a példaértékű, hosszú távú fejlesztésért, a Bodrogköz egészét bemutató látványos, korszerű állandó kiállításáért. Szintén oklevelet kapott a Paksi Képtár a következetes szakmai munkájáért, az óvodások és kisiskolások körében a művészeti nevelés terén végzett múzeumpedagógiai tevékenységéért.

A pályázat bíráló bizottságát ebben az évben is a Pulszky Társaság és a kiírásban résztvevő más szakmai szervezetek - az ICOM, a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa Magyar Nemzeti Bizottsága, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztálya és a Magyar Nemzeti Múzeum - képviselői alkották.

Az év kiállítása pályázatot idén hatodik alkalommal hirdették meg, és tizennégy intézmény jelentkezett tárlatával. A pályázat célja, hogy kiemelje a legeredetibb, magas színvonalú állandó vagy időszaki kiállítást. Cél még az is, hogy a díjjal

jó példákat mutassanak a hatékony, korszerű kiállítási kommunikációra, és javítsák a magyarországi múzeumok közötti szakmai kapcsolatokat és együttműködést.

Az év kiállítása díjat a Budapest IX. kerületében lévő József Attila Emlékhely Eszmélet című kiállítása nyerte el. Az egyik erénye a kiállításnak, hogy viszonylag kis területen egy egész élettörténetet tömörít igényesen, szellősen, átláthatóan. Emellett pedig újszerű, interaktív multimédiás eszközöket használ. A biziottság ezekkel indokolta döntését.

Deme Péter szerint a kevés szöveggel is érthető, világos és élvezetes kiállítást létrehozó József Attila Emlékhely rengeteg invenciójával, számtalan programjával központi helyszíne a József Attila-emlékezéseknek, szerepe fontos a költő emlékezetének, az életmű hatásának fenntartásában.

A nevezett kiállítások közül különdíjat kapott a cigándi Bodrogközi Múzeumporta a Sőregi-ház állandó kiállításáért, mely

Deme Péter azt is mondta, hogy a cigándi egy folyamatos fejlődésben lévő intézmény. Szerinte csak néhány év kell ahhoz, hogy az egész terület, a város és a Bodrogköz kulturális központjává váljon.

Elismerő oklevelet kapott további négy pályázó: a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeuma a Wellness az ókorban - Fürdőkultúra Aquincumban című időszaki kiállításáért, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeuma az Erdőjárók kalauza - Zempléni tájak természeti értékei című állandó kiállításáért, a Kecskeméti Katona József Múzeum A beszélő köntös című kiállításáért, valamint a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Képek egy eltűnt világból. Gróf Batthyány Gyula gyűjteményes kiállítása című időszaki tárlatáért.