Liget Projekt: jogszabályt sértenek az aktivisták

hungexpo romok
Vágólapra másolva!
A Városliget Zrt. közleményben jelentette ki: „maroknyi aktivista” nem tudja megakadályozni a liget felújítását.
Vágólapra másolva!

„Maroknyi aktivista nem gátolhatja a Liget megújítását” – írja közleményében a Városliget Zrt. „A Városliget szívében évtizedek óta elzárt területen lévő, használaton kívüli épületromokat védő aktivisták politikai motivációi egyértelműek, ám jogszabályokba ütköző akciójukkal a park teljes megújítását és a zöldfelület gyarapítását nem tudják megakadályozni” – teszik hozzá.

A Hungexpo romjai Forrás: Városliget Zrt.

A közlemény leszögezi: a Városliget megújítása már elkezdődött és tervek szerint halad, a tervek pedig akkor lesznek nyilvánosak, amikor májusban lezárul a tájépítészeti pályázat.

„A Liget Budapest Projektnek köszönhetően az egykori, ma már romos Hungexpo területének újbóli megnyitásával és a használaton kívüli irodaépületek bontásával hatalmas területet kaphat vissza a Városliget, ám a fejlesztést jelenleg akadályozzák a területen tartózkodó aktivisták” – írják.

Az épületeket elbontják Forrás: Városliget Zrt.

A romok és a bekerített terület több mint 10 ezer négyzetméternyi területet foglalnak el. Itt kilenc, használaton kívüli, romos épületet fognak elbontani a Liget Budapest Projekt részeként, itt lesz például a Magyar Zene Háza, valamint 7000 négyzetméter zöldfelület. „A területet elfoglaló maroknyi aktivista ezt a fejlesztést igyekszik jogszerűtlen eszközökkel gátolni” – zárul a közlemény.

Az aktivisták ugyanakkor szokatlan módszerrel terveznek tiltakozni a projekt ellen: vasárnap délutánra „Közös jóga a Városligetért” címmel rendeznek radikális sporteseményt a Kertem egykori területén.

A Liget Projekt közölte azt is: a fejlesztés keretében a régi, lepusztult elárusító pavilonok helyett ligethonos pavilonépületeket valósít meg a Városliget Zrt., melyhez rendelkezésre állnak Feszl Frigyes a Millennium idején, a Városligetbe készült tervei. A fejlesztéssel a megújuló parkhoz illeszkedő formába szeretnénk megőrizni a gasztronómiai-kereskedelmi funkciót a ligetben. A kivitelezés idén nyáron kezdődik, ősszel már találkozhat a nagyközönség az épületekkel az Állatkerti körúton.