Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Thomas Ostermeier, a mai német színház meghatározó alakja, 1968-ban született a németországi Soltau-ban. Először 1990-ben dolgozott színházban, akkor még színészként: egy berlini művészeti iskola egy éven át tartó Faust-projektjében vett részt. Rendezést ezután kezdett tanulni a berlini Ernst Buch Színiakadémián.
Pályakezdő rendezőként hamar felhívta magára a figyelmet azzal, hogy kevésbé a rendezői koncepcióra koncentrált, és inkább a színészvezetésre helyezte a hangsúlyt, a látványos külsőségek helyett – szavai szerint – az „intim és heves lélektani realizmust” pártolta. Thomas Langhoff, a Deutsches Theater vezetője 1996-ban felkérte az intézmény kisszínháza, a Barracke művészeti vezetésére.
Ötéves igazgatói programját kortárs problémák és kortárs szerzők bemutatására tette fel:
a szex, a drogok, a bűnözés témáit
olyan mai drámaírók művei révén vizsgálta, mint Sarah Kane vagy Mark Ravenhill (akinek Shopping and Fucking című darabját itthon is hatalmas sikerrel mutatta be Alföldi Róbert).
Hasonlóan direkt és „vad” drámák írására ösztönözte a fiatal német szerzőket, köztük az azóta szintén világhírűvé vált Marius von Mayenburgot. A szélesebb körű elismertséget a Shopping and Fucking megrendezése hozta el számára: az előadást meghívták a német nyelvterület legfontosabb fesztiváljára, a berlini Theatertreffenre, Ostermeiert pedig kikiáltottak a német színház fenegyerekének.
Előadásai gyakran a modern európai értékeket és a kapitalizmust bírálják. Jellemzően a színpadon megjelenő durvaságot, erőszakot is a rendszer, a mai európai társadalom rossz működéséből eredezteti.
Ostermeier idő közben elkezdett klasszikusokat is rendezni. Ibsen általa színre vitt Nórája és Hedda Gablere, valamint Hamlet-rendezése végigturnézták Európa fontos fesztiváljait, és nem egy díjat hoztak az alkotónak, Németország egyik legfontosabb rendezőjévé téve őt. Ostermeier sosem a „remény színházát” képviselte: előadásai az utópiák kudarcáról és elvesztéséről adtak számot.
Már 1999-ben – alig több mint harmincévesen – kinevezték Németország egyik legnevesebb színháza, a berlini Schaubühne élére, művészeti vezetőként. A fiatalon elért sikernek ugyanakkor nem csak pozitív hatása volt: a bécsi Festwochenen 2001-ben úgy nyilatkozott, a negyven fölötti rendezők már elszakadtak a kultúra fejlődésétől, ezért abba kéne hagyniuk a rendezést. Luc Bondy, a fesztivál 53 éves vezetője nem örült kimondottan a megjegyzésnek, és a két művész közötti nyilvános szóváltás végül odáig vezetett, hogy Bondy többet nem hívta meg Ostermeiert a seregszemlére.
A rendező mindazonáltal talán felülbírálta fiatal önmagát, mivel negyven fölött is folytatta a rendezést. „Bár Ostermeier még mindig színészközpontú rendezőnek vallja magát, színészvezető módszere a színészek helyett a koncepciót és a hatást szolgálja. Realista rendezéseiben a színészek olyan természetesen léteznek a színpadon, hogy néha egészen megszűnni látszik a színész és a szerep közti távolság. (…)
Ostermeier végeredményben mindig hatásszínházat csinál;
minden előadása erősen vezeti a néző figyelmét, és minden a figyelemvezetés eszközéül szolgál: a látvány, a hang, a színész. Így az öncélúság és külsőségesség veszélye folyamatosan fennáll – a színész feladata, hogy megtartsa az egyensúlyt hatás és igazság között. Ezt pedig csakis az őszinteség révén teheti meg” – írja róla a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezőhallgatója, Varsányi Péter.
A Schaubühnét 2005-ig vezette, de azóta is többször fordult meg a színházban. Előadásaival rendszeresen vesz részt az Avignoni Fesztiválon, amelynek 2004-ben társművésze is volt. 2011-ben eddigi pályafutásáért elnyerte a Velencei Biennálé Aranyoroszlán díját.
A MITEM fesztiválra csütörtökön este Csehov Sirályával érkezik, amelyet a svájci Théâtre Vidy-Lausanne számára rendezett meg.
Ostermeier másodszor dolgozik a társulattal. Előző rendezése, Ibsen Kísértetek című darabjának adaptációja nagy sikert aratott. Főszereplője, Valérie Dréville – aki a Sirályban Arkagyinát alakítja – az alakításért 2014-ben Molière-díjat kapott.
