Nem kell nagy komolyan és illedelmesen feszengeni
Molnár Tímea
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Bár a múzeumoknak a látogatottság az elsődleges, a galeristáknak pedig a bevétel, mégis sikerült rábeszélni a legfontosabb kiállítótereket és műtermeket egy szokatlan programsorozatra: a résztvevők bringával közelíthetik meg a kortárs művészetet, polifoamon fekve nézhetik a plafonon a freskókat, de még a kiállítás-megnyitó előtti őrületbe is beleszagolhatnak. A Budapest Art Week főszervezőit, Bérczi Lindát, Molnár Tímeát és Muladi Brigittát kérdeztük.
2016. április 19-én kezdődik és 24-éig tart a Budapest ArtWeek rendezvénysorozat. A világon már hagyománynak számító városspecifikus, egyhetes képzőművészeti eseményre – a Budapesti Tavaszi Fesztivál társprogramjaként – itthon először kerül sor. Több tucat galéria, múzeum és műteremház, többek között a Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum, a Várfok és Deák Erika Galéria, a Budapest Art Factory és az L Art Open Studios, továbbá számos kiegészítő program várja a képzőművészet iránt érdeklődőket. A helyszínek egy mindenhová érvényes karszalaggal látogathatók.
Mennyi ideje dolgoztok az Art Week megszervezésén?
Bérczi Linda, a program megálmodója és igazgatója: 2014 óta dédelgetem az ötletet. Némileg az az előzménye, hogy a Nyitott Műtermek Délutánja program keretében már négy éve visszük a látogatókat műteremházakba, ahol művészekkel találkozhatnak. Régi álmom volt, hogy hozzuk össze a szcéna összes szereplőjét, legyen egy nagy közös rendezvényünk is. Európában, Amerikában és Ázsiában is léteznek ilyen programok, ezeket vettük alapul. Az intézmények, a galériák és a műteremházak, alkotó terek nálunk eddig nem jelentek meg együtt. A Múzeumok Éjszakája nem csak kifejezetten a képzőművészetről szól, ami nekünk mániánk, a Gallery Weekend a kereskedelmi galériák hétvégi programja, a Nyitott Műtermek Délutánja az alkotókra összpontosít.
A Budapest Art Week az első olyan rendezvény, ahol a közönség a képzőművészeti szcéna minden szegmensét egy program keretében láthatja. Sokan nem tudják például, hogy
a kereskedelmi galériákban is vannak szuper kiállítások,
amiket bármikor meg lehet nézni. 2015-ben álltam elő azzal a koncepcióval, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválba építsünk be egy olyan eseménysorozatot, amely a város képzőművészeti keresztmetszetét adja. Bán Teodóra, a BTF igazgatója igent mondott rá, így a fesztivál albrand-jeként 53 helyszínen, 66 kiállításon körülbelül 80 programmal leszünk jelen. Hármunknak együtt szinte minden intézménnyel volt kapcsolatunk, és a felkeresett intézmények mindegyike pozitívan állt az ötlethez. Gördülékenyen, kellemes hangulatban zajlott a szervezés, ilyen értelemben könnyű dolgunk volt, de rengeteg munkát fektettünk bele, többek között abba, hogy időben elkészüljön a honlapunk, a programfüzet és minden más kisérő anyag.
A galériákat is könnyű volt megnyerni az ügynek?
B.L.: Velük annyiban más a helyzet, hogy profitorientált egységek, piaci alapokon működnek. Például a hétvégi nyitva tartáshoz külön embert kell alkalmazniuk, ami anyagi megterheléssel is jár. Míg
a múzeumoknak a látogatottság az elsődleges, addig a galeristáknak a bevétel.
Mivel ez az első ilyen rendezvény, jogos, hogy kicsit visszafogottabban álltak hozzá. Ha sikeresek leszünk, jövőre valószínűleg azok a galériák is csatlakoznak hozzánk, akik az idén nem vesznek részt.
Mekkora érdeklődés mutatkozik nálunk a kortárs képzőművészet iránt?
B.L.: Kicsit tartanak tőle az emberek, de ha eljönnek egy-egy rendezvényre, látják, hogy a kortárs képzőművészet közösségi esemény, gondolkodásra késztet, és egy kimeríthetetlen élményforrás. Mi azért szervezzük a tárlatvezetéseket, sétákat, beszélgetéseket, hogy mankót adjunk a közönségnek. A legtöbb látogatótóban rengeteg kérdés merül fel, ha megnéz egy kiállítást, de nem meri feltenni őket, ezért nem jut pluszinformációkhoz. Míg ha elkezdünk közösen gondolkodni, beszélgetni, jó élménnyel távozik. Rájön, hogy nem is olyan emészthetetlen a kortárs képzőművészet.
Molnár Tímea, a biciklis galériatúrák és az ArtHeart ötletgazdája: Mind a kortárs galériáknál, mind a múzeumoknál az a tendencia, hogy nagy hangsúlyt fektetnek kapcsoló programok szervezésébe. Összekötik más művészeti ágakkal, tánccal, irodalommal, zenével, mert ezek olyan aspektusok, amelyek alapján könnyebb feldolgozni a képzőművészeti alkotásokat.
A művészeket többnyire elefántcsonttoronyban élő csodabogaraknak képzeli el a közönség. Változik a kép a műterem-látogatások során?
B.L.: Amíg nem ebben a közegben mozogtam, én is idegenkedtem, de aztán végül mindig pozitív tapasztalatokkal távoztam. Egy-egy műterem-látogatás oda-vissza nagy élmény a közönségnek és a művészeknek. A művészek a rácsodálkozó látogatóktól rengeteg olyan kérdést kapnak, amilyeneket addig sosem, és nagyon lelkesen mesélnek a munkájukról. A találkozók után hetekig téma köztük, hogy mi mindenről esett szó. A látogatónak pedig folyamatos „aha” élmény a közvetlen tapasztalat:
tényleg festékszag van,
látják, hogyan alkot a művész, el is mondja a saját szavaival, hogy mit miért és hogyan tesz, helyükre kerülnek a dolgok. Nem véletlen, hogy sok a műtermekbe visszajáró vendég, mindig jó hangulatban, feszélyezetlenül lehet beszélgetni.
Muladi Brigitta, a galériatúrák szervezője és egyik vezetője: A művészek lazábban kezelik a hétköznapi életet, mint a többség, viszont a szabadságukhoz sokkal nagyobb bátorság kell. Életvitelt, életszemléletet lehet tőlük tanulni. A mai ember számára nagyon fontos kérdés, hogy hogyan vállalja fel önmagát. Ezt egyénenként kell megtanulnunk, de sokat meríthetünk a művészek példájából, akik ezt nap mint nap gyakorolják, magasabb szinten, mint mások, hiszen ők nagyobb létbizonytalanságban élnek. Nincs tervezhető bevételük, nem tudják, mit hoz a holnap, mégis pozitív szemlélettel kell fogadniuk a világot, mindig energikusnak, tetterősnek kell lenniük. A művészekkel való találkozás, a közelükben megtapasztalható légkör olyan impulzus lehet az ember életében, ami kihozza a hétköznapi rutinból, és közelebb viszi önmagához.
Keresettek a közösségi programok? Hogy jutott eszetekbe a biciklis túra például?
M.T.: A Nyitott Műtermek Délutánját idén már nyolcadik alkalommal rendezzük meg. Most kapcsolódik a Budapest Art Weekhez, és egy szélesebb közönségréteget is megszólít. Jómagam rendszeresen biciklizem, és azt gondolom, hogy egy napsütötte délutánon kötetlenül,
kerékpáron tekerve bejárni a helyszíneket,
egészen különleges közösségi élmény. Lesz olyan túra, amely csak galériákat fog végigjárni, és lesz olyan, amely műteremházakat és múzeumokat. A másik szívügyem az ArtHeart, az, hogy az emberek fogyasszanak naponta művészetet. Mivel engem érdekel, hogy milyen kortárs kiállítások nyílnak, egy héten több alkalommal nekiindulok, hogy megnézzem őket, van, hogy egy este kettőt, hármat is.
Létrehoztam egy a Facebook-csoportot Gyere velem kiállításra! címmel, és sokan csatlakoztak. Ebből született az ötlet, hogy a Budapest Art Weeken is legyen ilyen program. Túrákat ajánlunk azoknak, akik nem tudják, merre induljanak el egy adott délutánon, melyik programot válasszák a sok közül. Találkozunk mondjuk a Nemzeti Galéria előtt, megnézzük az orosz avantgárd kiállítást, utána átmegyünk egy másik kiállítótér tárlatmegnyitójára, aztán még bepillantunk egy harmadik helyszínre is. Attól, hogy van egy kísérő, lehet valakihez csatlakozni, szívesebben indulnak el az emberek. Két képzőművész, Győrffy László és Cseke Szilárd is elfogadta a felkérésünket. Rájuk bíztuk a döntést, olyan kiállításokra visznek csoportokat, amelyek személy szerint a legjobban érdeklik őket.
M.B.: Már régóta ismerem a galériák életét, és úgy látom, a galériák olyan zárt egységet képviselnek a képzőművészeten belül, amely a közönség számára még mindig feltáratlan terület. Ha az utcára nyílik is egy kortárs galéria, akkor is egy csengővel közelíthető meg, ami már önmagában is visszatartja egy kicsit az embereket, és nem tudják, hogy bent szívélyes légkör várja az érdeklődőket. Ha látják, hogy ott is ugyanolyan emberek dolgoznak, mint ők, a művészetkedvelők, akkor rendszeresen visszajárnak, és mindig újabb élménnyel gazdagodnak. Úgy állítottuk össze a galériatúrákat, hogy az összes olyan helyszín szerepeljen benne, amelyet érdemes megismernie a közönségnek. Szombati napra időzítettük a programot. Elindulunk délelőtt 10-kor, és este egy finisszázs zárja a túrát. Azt hiszem,
sűrített élményt kaphatnak a látogatók,
ráadásul még egy zárópartin is részt vehetnek, amelyre egyedül valószínűleg nem jutnának el. A program egyébként nem merül ki ebben az egy hétben; szeretnénk, ha olyan impulzust kapnának a résztvevők, ami tovább viszi őket.
Nálunk a képzőművészet mint úgynevezett magas kultúra, valahol a legfelső polcon van, ahová ritkán nyúlnak. Nem része a hétköznapoknak, nem emberarcú. Nincs happening jellegük a kiállításoknak, holott lehetne.
B.L.: Éppen ezért külön kértem az intézményektől, hogy ne klasszikus tárlatvezetést szervezzenek. Találkozott az elképzelésünk: hihetetlenül lelkesen és kreatívan álltak hozzá. A Néprajzi Múzeumban például nem volt képzőművészeti kiállítás, így azzal nem tudtuk őket bevenni az Art Weekbe, de mivel nagyon szeretnének részt venni benne, kitalálták a „freskónézést”. Tulajdonképpen az épületet adják a programhoz: mindenki leveti a cipőjét, és egy polifoamon fekve nézi a freskókat, hallgatja a történetüket.
Ez nagyon laza program.
A Műcsarnok sem akármilyen módon csatlakozik az Art Weekhez: beengednek minket egy kiállítás megnyitója előtt. Aki már épített kiállítást, tudja, hogy az utolsó három nap maga az őrület, a stressz, hogy mi minden jön közbe. Ők ezt mutatják meg a közönségnek. A Nemzeti Galériában arra kértem a kurátort, hogy arról meséljen, hogy, hány évig dolgozott az aktuális kiállításon, mert az emberek el sem tudják képzelni, micsoda előkészítő munka előzi meg egy-egy nagy tárlat megnyitását.
M.T.: Az egész Art Weekben az a legfontosabb, hogy összefogja és testközelbe hozza mind a klasszikus, mind pedig a kortárs képzőművészetet. Olyan programokat kínálunk, amelyek bepillantást engednek a kulisszatitkokba, megmutatják a hátteret, és mindezt úgy, hogy nem kell közben nagy komolyan és illedelmesen feszengeni. Az itt élő külföldiekre és a turistákra is gondoltunk, ezért angol nyelvű programjaink is vannak.
Hagyományt szeretnének teremteni a Budapest Art Weekből?
Mindhárman: Abszolút! Reméljük, hogy mostantól minden évben lesz Art Week!
Az interjút L. Horváth Katalin készítette