Harry Potter világhírűvé tett egy ronda faszéket

rowling
Vágólapra másolva!
J. K. Rowling ezen a tölgyfaszéken ülve írta az első Harry Potter-könyveket, közben súlyos anyagi gondokkal küzdött. A széket később dedikálta, és ráírt egy jó nagy igazságot is.
Vágólapra másolva!

Elárverezik J. K. Rowling székét, melyen ülve a Harry Potter-regényfolyam első két részét írta. A Heritage aukciósház New Yorkban, április 6-án tartja az árverést, melyen erre a hétköznapi külsejű székre is licitálni lehet, a kikiáltási ár 45 ezer dollár, vagyis mintegy 12,7 millió forint.

Rowling maga dekorálta ki a tölgyfaszéket Forrás: Haritage Auctions

A bútordarab annak a négy régi, össze nem illő széknek az egyike, amely az akkor súlyos anyagi gondokkal küszködő írónő edinburghi lakásában állt.

Ezen ülve írta Rowling a Harry Potter és a bölcsek kövé-t, valamint a Harry Potter és a Titkok Kamrájá-t írta.

Rowling akkoriban súlyos anyagi gondokkal küzdött Forrás: AFP/Jens Nřrgaard Larsen

A széket nem most teszik először pénzzé: először maga a szerző árverezte el egy 2002-es jótékonysági aukción 21 ezer dollárért. 2009-ben aztán feltűnt az eBay-en, és 29 ezer dollárért kelt el. Mielőtt Rowling a Chair-rish a Child elnevezésű gyermekvédelmi célú jótékonysági aukcióra felajánlotta a széket, felírta a támlára:

Arannyal és rózsaszínnel dedikálta is a támla vízszintes lécét, az ülésre körbe pedig ezt írta:

A keresztléceken Hermione Granger és Ron Weasley, valamint a Hogwarts (Roxfort) varázslóiskolabeli házuk, a Griffindor (Griffendél) neve is kibetűzhető.

Rowling szomorú, de a háta örül

A székhez egy levél is jár, melyet Rowling gépelt és írt alá a legelső árverés előtt.

Ez áll benne: "Kedves új széktulajdonos! Kaptam négy különböző széket 1995-ben, ez volt közülük a legkényelmesebb, ezért lett állandó helye az írógépem előtt, amelyen a Harry Potter és a bölcsek kövét és a Harry Potter és a Titkok Kamráját írtam. Nosztalgikus énem szomorúan int búcsút neki, a hátam azonban nem. J. K. Rowling".

A jelenlegi eladó egy angol gyűjtő, aki nem szeretné kilétét felfedni.