Elfelejtett barokk operát mutatnak be

vashegyi györgy
Vágólapra másolva!
Elfelejtett francia barokk operát mutatnak be a Müpában a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködésben a Régizene Fesztiválon.
Vágólapra másolva!

A világszenzációnak ígérkező Mondonville-felfedezés mellett francia–lengyel koprodukcióban megszólaló istendicsérő himnuszok is elhangoznak a fesztiválon, lesz francia táncház és „trubadúr-kori popzene” Az angol beteg világhírű énekesnője, Sebestyén Márta tolmácsolásában.

Judit Andrejszki és Sebestyén Márta Forrás: Perger László

A március 2. és 6. között megrendezendő Régizene Fesztivál második alkalommal várja világhírű művészekkel, autentikus előadásokkal a régizene elkötelezett híveit.

A fesztivál középpontjában idén a francia barokk zene áll, de a 2016. március 2. és 6. között rendezett hét nagykoncerten Bach és Haydn művei is felhangzanak.

A nagykoncertek közül az elsőn – március 2-án – a világhírű Poème Harmonique és a Capella Cracoviensis két nagyszabású Te Deumot ad elő, az egyik Charpentier, a másik Lully alkotása. Másnap Magyarország leghosszabb ideje működő régizenei együttese, a Capella Savaria adja elő Bach hat Brandenburgi versenyét, melyek a barokk zeneirodalom legcsodálatosabb művei közé tartoznak.

Újkori ősbemutató

Március 4-én kerül sor két fiatal, ígéretes tehetség, Baráth Emőke szopránénekesnő és Valer Barna-Sabadus kontratenor Barokk áriaestjére, melyen kevésbé ismert szerzők gyönyörű művei hangzanak el, az olasz Il Pomo d’Oro zenekar kíséretével.

Barát Emőke Forrás: Raffay Zsófia

A Régizene Fesztivál talán legnagyobb szenzációja Mondonville Isbé című oprájának koncertszerű előadása lesz az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus közreműködésével, Vashegyi György vezényletével március 6-án.

Vashegyi György Forrás: Zeneakadémia

Az esemény újkori ősbemutatónak számít, hiszen ezt az operát keletkezése, 1742 óta még soha nem tűzték műsorra!

Egészen más oldalról közelít a régizenéhez Sebestyén Márta, akinek Csalogány – Rossignol című koncertjén reneszánsz és barokk, provance-i és magyar dallamok találkoznak spontán, közvetlen előadásban.

Az Üvegteremben március 2-án a Budapesti Vonósok koncertjén francia szerzők művei mellett Haydn B-dúr („A királyné”) szimfóniája is műsorra kerül. Ugyanitt két nappal később a Mélange Baroque című koncert különleges műsort kínál: a ritkán játszott francia barokk komponisták műveinek részletei „megkeverve”, egymásba ékelődve állnak össze új zenei élménnyé.