Zenekart alapítottak a szír menekültek

szír zenekar
Vágólapra másolva!
Zenekart alapítottak a polgárháború miatt Szíriából elmenekült zenészek, első koncertjüket szeptember 22-én a németországi Brémában adják.
Vágólapra másolva!

A menekült muzsikusokat a Brémában élő Raed Jazbeh nagybőgős gyűjtötte egybe a Facebookon. A kezdeményezés célja, hogy az embereknek ne csak a háború borzalmas képei jussanak eszükbe Szíriáról, amely gazdag kulturális és zenei élettel is rendelkezik.

A menekült muzsikusokat a Brémában élő Raed Jazbeh nagybőgős gyűjtötte egybe a Facebookon Forrás: bz-berlin.de

A Syrian Expat Philharmonic Orchestra egyelőre harminc zenészből áll, de a cél egy ötvenfős társulat létrehozása. Amíg nem találnak szíriai zenészt minden hangszerre, német zenészek pótolják őket.

Az alapító Raed Jazbeh elmondta a dpa-nak, hogy

Az új zenekar tagjai szerte Európában élnek, ezért csak pár nappal a brémai koncert előtt, szombaton kezdhetik meg a próbákat teljes létszámban.

A Sendesaal nevű brémai koncertteremben - a brémai rádió egykori zenei stúdiójában - tartandó keddi hangversenyen klasszikus európai műveket, dzsesszt és szíriai darabokat adnak elő a művészek. Október 3-án Lüneburgban lépnek fel.

Egyelőre adományokra vannak utalva, de remélik, hogy idővel saját bevételeik is lesznek.