Őket birkózták Florence Welchék

Sziget Fesztivál nulladik nap, 2015. augusztus 11. Sziget fesztivál 2015, sziget,
Sziget Fesztivál nulladik nap, 2015. augusztus 11. Sziget fesztivál 2015, sziget,
Vágólapra másolva!
Egy dolgom lett volna, hogy a Florence and the Machine koncertről időben átérjek a Future Islands koncertre, de az annyira király volt, hogy sokáig képtelen voltam otthagyni. A Future Islands koncert kábé felére értem végül oda. Egy olyan szám szólt éppen, ami a Depeche Mode Everything counts-ját idézte: lassabb, dallamos szám, ami időnként egészen álomszerűvé vált. Samuel Herring énekes hol guggolt, hol térdepelt a színpadon, és úgy tett, mintha éppen kiszakítanák a mellkasából.
Vágólapra másolva!

Az együttes Herring hihetetlen előadása miatt vált ismertté. A zenekar megragadta az egyetlen kínálkozó lehetőséget, hogy kitörjön. A David Letterman Show-ban léptek fel, Herring pedig olyan műsort csinált, olyan átéléssel adta elő a Seasons című számukat, hogy másnapra rögtön az internet hősévé vált. Ebből a színpadi jelenlétből itt sem volt hiány, de mire én átértem, Herring már valamivel szelídebben mozgott, elmaradtak a tévében látott bohókás mozdulatai.

Úgy tűnt, a fesztivál szinte teljes közönségét beszívta Florence Welchék koncertje, ugyanis kifejezetten kevesen voltak a sátorban. Azok viszont, akik mégis itt álltak, szemlátomást egészen elkötelezettek voltak, bár a buli többnyire kimerült az ácsorgásban és bámulásban. A hangulat viszont így is rendben volt. A Future Islands zenéje az egyik legszebb, legelegánsabb tisztelgésnek tűnik a szintipop nyolcvanas-kilencvenes évek eleji hőskora előtt.

Fotó: M. Schmidt János

Bár a Seasons (Waiting on You) úgy kezdődik, mint a Born Slippy, a koncertről mégis azok az órák jutottak eszembe, amikor a tojáshéj színű Daciával lerohadtunk nyaranta a telekről hazafelé menet, kazettáról talán, vagy a rádióból viszont a Pet Shop Boys It's a Sin-je szólt. Az pedig, hogy ebbe a zenébe Herring helyenként még hörgést is tudott csempészni, külön csodálatossá tette a dolgot. Ha nem a Florence and the Machine-nal ütközött volna, most úgy beszélnének róla, hogy a keddi Sziget legjobb koncertje volt.

Az A38 másik keddi nagy dobása a Jungle volt, ami 2014 egyik legjobb albumával mutatkozott be. Az együttesre a modern soul címként aggatták, ami egészen félrevezető. A Jungle ugyanis helyenként úgy szólt, mintha az Earth, Wind and Fire-t keverték volna a !!!-vel. A koncert vége felé előkerülő számokra különösen jellemző volt, hogy határozott lüktetéssel indultak, amiből aztán kibontakozott valami már-már himnikus zárás.

Azzal az egyszerű különbséggel, hogy ha lehet, akkor jungle zenéje még a !!!-nél is sokkal lazábbnak és önfeledtebbnek tűnik élőben. A drámázásra hajlamos Florence Welch, és a merevebb Future Islands utána a legjobb zárás volt a fesztivál messze legerősebb napján még úgy is, hogy igazán tényleg csak az utolsó számokkal tudták berántani a közönséget. A végén aztán elmondták, hogy a Sziget Európa legjobb fesztiválja, és léptek is le.