Márpedig a nők is zaklatják a férfiakat

nők elleni erőszak
Agression. Paris, France VOISIN/PHANIE
Vágólapra másolva!
A Kérsz teát? című előadás olyan eseteket mutat meg viccesen és frappánsan, amikor a férfiak a zaklatók. Nemi erőszakról szó sincs, de nem kell ahhoz vér, lila foltok a szem alá és undorító perverz szatírok, hogy bántani lehessen a nőket.
Vágólapra másolva!

Vannak olyan normális férfiak, akik nem néznek ki viharkabátjuk alatt meztelenül dorongjukat lóbáló szatíroknak, akik soha nem tépnék le a ruhát üvöltve egy nőről, mégis napi szinten zaklatják a szerintük gyengébbik nemet.

Napi szinten zaklatják a szerintük gyengébbik nemet Forrás: Phanie/VOISIN/PHANIE/Voisin

A Kérsz teát? című, 45 perces, vállaltan kampánycélú színházi előadást a NANE egyetemeken szeretné játszani. Egyetemeken, ahol konkrét nemi erőszakra volt szükség ahhoz, hogy jó pár év, évtized után témává váljon, vajon teljesen rendben vannak-e a gólyatáborok feladatai: a lányok levetkőztetése, a lányok tapizása, a csokipuding lenyalása a lányok hasáról, a lányok megkefélésének imitálása és a többi hasonló.

A Kérsz teát?-ban az az izgalmas és az igazán jól eltalált, hogy szándékosan határterületeket feszeget: azokat a helyzeteket vizsgálja, amelyről a legtöbbeknek tényleg minden jó szándékuk ellenére sem jut eszébe, hogy probléma lehet velük. Például a jó fej tanár, akinek nyitva áll az ajtaja a tanulni vágyó diáklányok előtt, akikkel egyébként shoppingolni is szívesen elmegy, és ha a lány szomorú, még a térdét is megsimogatja, hogy ne érezze magát olyan rosszul.

A jó fej tanár, akinek nyitva áll az ajtaja a tanulni vágyó diáklányok előtt Forrás: Ajpek Orsi

Vagy az egy fokkal egyértelműbb, de még mindig elég sokak számára nem egyértelmű szituációk, mint amikor a barátnő már ezer éve nem akart szexelni, és a pasi nem igazán érti, miért nem lehet egy kis szívességet tenni, hogy legalább ne fájjanak annyira a heréi.

Ha a másik nem kér teát, nem tartjuk megjátszós szűzkurvának

Ebből a helyzetből született egyébként az előadás címe is: egy amerikai blogger találta ki a később nagy karriert befutott teaanalógiát. Miszerint ha egyszer mindenki belátja, hogy ha a másik fél nem kér teát, akkor nem kell felháborodni, attól még nem tartjuk megjátszós szűzkurvának, pláne nem erőszakoljuk le a torkán a csésze teát, sőt ha a másik mondjuk eszméletlen, részeg, vagy be van tépve, akkor sem érezzük jogosnak, hogy igenis megitassunk vele pár decit. Ha ez ennyire abszurdan hangzik, akkor miért érzik mégis olyan sokan indokoltnak mindezt, ha nem teáról, hanem egy péniszről van szó?

Nálunk a rendőrség „Tehetsz róla, tehetsz ellene” című kampányvideóval országszerte azt sulykolja, hogy nem a bűncselekményt elkövető erőszakolók lelkére kéne hatni, hanem a lányoknak kéne szkafanderben és tizenhat fős csoportokban baracklevet fogyasztania egy óvoda udvarán a pénteki bulizás helyett, ha nem akarják, hogy a srácok sajnos kénytelenek legyenek megerőszakolni őket.

Ezzel szemben az angol rendőrség a teaanalógiát felkapva készített kampányvideót a beleegyezés fontosságáról. A NANE pedig az Éden hotelben történt abúzus és a gólyatábori erőszak kapcsán felkért két színészt, Sipos Verát és Bánki Gergelyt, hogy készítsenek egy előadást a témáról.

Kampányszínház

A két színész a NANE ötletei és a vonatkozó segélyvonalak történetei alapján együtt írta és rendezte meg az előadást. Először a dolog lélektanát szerették volna megmutatni, de a rövid időtartam erre nem hagyott lehetőséget. Így a Kérsz teát? valóban kampányszínház lett, de abból a legjobb fajta. Hiszen

Ráadásul ehhez megvannak azok a lehetőségei, amelyek a közlést sokkal árnyaltabbá tehetik minden plakátnál, szórólapnál, rendőrségi videónál, figyelemfelhívó weboldalnál (amiből egyébként az előadás kapcsán indított is egyet a NANE). És mivel élő emberekről van szó, nem papírlapokról, minden egyetemi előadás után feldolgozó beszélgetésre is sor kerül – ezért a rövid játékidő.

Sipos és Bánki tesznek róla, hogy színházi értelemben kihozzák a maximumot a blogos példa miatt végig a valós és metaforikus teaivásra épülő előadásból. A játék kerete egy Muppet Show-san karikatúraszerű, idős, fehér parókás házaspár beszélgetése; az utolsó jelenetben kiderül, hogy a kicsit butácska keretre tényleg szükség van. Egyetlen olyan szituáció került be a prevenciós előadásba, ahol a férfi nem bántó módon közeledik a nőhöz, és mint a végén, egy kicsit meghatóan kiderül, ő az, aki így férjévé és élethosszig párjává is válhatott a nőnek.

A játék kerete egy Muppet Show-san karikatúraszerű, idős, fehér parókás házaspár beszélgetése Forrás: Ajpek Orsi

De a többi jelenet is túlmutat a puszta edukációs tréning keretein. Némelyik azért, mert árnyalt, összetett esetekről van szó, ahol még a művelt, jól nevelt réteg számára sem egyértelmű, meddig tart a kedvesség, és hol kezdődik a zaklatás – mint a titkárnő és a főnök, a diáklány és a fiatal tanár vagy az excsaj és a vele újra összemelegedni szándékozó expasi esete.

Az elrajzoltabb helyzetek pedig épp azért emelkednek el a propaganda színvonalától, mert az abszurdot hívják eszközül. Mint abban a szkeccsben, amelyikben a szaki nemcsak az autó alá feküdne be, de a szoknya alá is, vagy amelyikben az extrémen kicsi dolgokon dugni szerető audis fuvart ajánlgat a buszmegállóban:

egyre inkább a rémálomszerűség felé megy el az egész.

A színházszerűségért persze a legkülönfélébb szerepekbe is abszolút magabiztos átéléssel belemerülő színészek is felelősek. Sipos Vera soha nem enged az egyszerű sztereotípiák csábításának: soha nem játszik buta csitrit. És ettől izgalmasabb minden jelenet, hiszen így épp azt mutatják meg, hogy a zaklatást nemcsak a bugyuta fruskáknak nehéz kivédeni, hiszen az sokkal körmönfontabb jelenség annál, mint amit reflexből fel lehet ismerni és el lehet hárítani.

Bánki Gergely hasonlóan összetett karaktereket hoz. Nem nyálcsorgató perverzeket, hanem

olyan férfiakat, akik amúgy kifejezetten kedvesek, csak nem mindig tudják, hol a határ.

Ahogyan azt talán a közönségben sem mindenki tudja, legalábbis ha az előadás tényleg el tud jutni azokhoz, akik egy-egy egyetemi rendezvényen, pár vodkanarancs után magukra ismerhetnek.

Mert „nem kell ahhoz gonosz, elvetemült pszichopatának lenni, hogy ne tudjuk, mit jelent az elutasítás. Elég, ha olyan közegben nevelkedtünk” – mondja az előadás utáni beszélgetésen Gyulai Katalin, a NANE munkatársa. Hozzáteszi: egy felmérés szerint a férfiak egyharmada megerőszakolna egy nőt, ha biztos lehetne benne, hogy annak rá nézve semmilyen rossz következménye nem lesz.

Az elrajzoltabb helyzetek elemelkednek a propaganda színvonalától Forrás: Ajpek Orsi

Viszont ha már egyértelműbben, nyíltabban fogalmazva teszik fel nekik a kérdést, sokkal kevesebben mondanak igent – ezért fontos egyrészt, hogy igenis legyen következménye minden erőszaknak, másrészt hogy mindenki tudja, nemcsak az számít erőszaknak, ami vérrel és verekedéssel jár, de például az elutasítás lesöprése is.

Bánki Gergely Hadas Miklós szociológust idézve elmondja: mindenütt más annak a megítélése, ha egy férfi nyilvános helyen, egyértelműen kihívóan tetőtől talpig végigmér egy nőt. „Ez Belgrádban fasza, Pesten elmegy, Stockholmban lenéznek, New Yorkban feljelentenek érte” – sorolja a színész.

Még bennem is csak az előadást készítve tudatosult ez a sokféleség” – teszi hozzá.

A nők elleni erőszaknak sok fajtája létezik Forrás: Thinkstock

Persze az előadás és azt követő beszélgetés után a legelső nézői kérdésen senki nem lepődik meg: „Miért nem szólt arról is az előadás, hogy a nők is zaklatják a férfiakat?”. Sajnos a kérdés feltevője hamarosan távozik, így már nem hallja, amikor a szakember elmondja, ilyen esetek valóban vannak, de egyrészt a NANE speciel megalakulásakor úgy döntött, ők éppen nem ezzel szeretnének foglalkozni, másrészt statisztikailag elhanyagolható mennyiségben történik ilyesmi. Talán amúgy sem hatotta volna meg a válasz az illetőt. Valószínűleg azokat se fogja, akik ehhez a cikkhez fognak hozzászólni.