Morricone reméli, hogy Oscar-díjat kap a zenéje

ennio morricone
Ennio Morricone
Vágólapra másolva!
Ennio Morricone olasz zeneszerző reméli, hogy Oscar-díjat kap Quentin Tarantino Aljas nyolcas című westernjéhez írt filmzenéje.
Vágólapra másolva!

"Ha nekem adják az Oscart, természetesen elfogadom" - viccelődött a 87 éves Morricone. A római zeneszerző 2007-ben életművéért kapott Oscar-díjat.

A Volt egyszer egy vadnyugat óta eltelt negyven évben Morricone nem írt zenét westernfilmhez. Tarantinónak azonban sikerült őt meggyőznie arról, hogy ismét ehhez a műfajhoz nyúljon. A filmzenét december 18-án mutatják be először.

Ennio Morricone: "Szabad kezet kaptam Tarantinótól". Forrás: Origo

"Tarantino már 2009-ben felvetette, hogy írjam meg a Becstelen Brigantyk filmzenéjét, akkoriban azonban nem volt rá időm. Ezúttal ismét megpróbálta, de épp Guiseppe Tornatore filmjét készültem befejezni, és ismét nemet mondtam neki. Júniusban aztán meglátogatott római otthonomban, csak egyetlen zenei témát adott nekem, nem többet. Beleegyeztem, végül az egész partitúrát én írtam" - mesélte el Morricone a La Repubblica című napilapnak adott, pénteken megjelent interjújában.

"Szabad kezet kaptam Tarantinótól. Prágai találkozásunkig, a felvételekig egyetlen hangot sem akart hallani. Végül annyira elégedett volt, hogy azt mondta, már a következő filmje is megvan, amellyel dolgozhatnék" - árulta el a zeneszerző, aki hozzátette: "minden rendező más. Tarantino egy erőteljesen szimfonikus, több hangszerre írt zenét kapott tőlem".