Elszabadul a pokol a halloweeni balhéban

windhand
Vágólapra másolva!
Elszabadul a pokol két banda közti halloweeni balhéban. Itt az első klip az év egyik legjobb metálalbumához.
Vágólapra másolva!
Egy részlet a plakátból Forrás: Origo

Kihozták az első klipet az év egyik legjobban várt metálalbuma, a Windhand Gief's Infernal Flowerja mellé. A Two Urns megjelenését egy kisebb játékkal és a vele járó hájppal vezették fel, több zenével és horrorfilmekkel és plakátokkal foglalkozó oldallal is összeállt az együttes és a kiadó, hogy

egy szerencsés rajongó plakátot készíthessen a videójukhoz.

A Two Urnsben két fiatalokból álló banda csap össze. Az egyiket kertvárosi bmxesek alkotják, látszólak ők a békésebbek, a másikat pedig keményebb huligánok, akik kocsival keringenek a városban, és baseballütőt lóbálva vadásznak rájuk, de a balhéjuk végül váratlan fordulatot vesz.

A zenéhez kiválóan passzol a 70-es 80-as évek filmjeit idéző hangulat.

Ahogy korábban írtuk, az amerikai metálzenekar előző albuma 2013 egyik legjobban fogadott lemeze volt, és a szeptember második felében kiadott Grief's Infernal Flowert is imádta a kritika, úgyhogy jó esélyük van arra, hogy idén is az első háromban végezzenk a legjobb metálalbumokat összegző listákon, bár

pechjükre megint a Deafheavennel kell megvívniuk.