Az utóbbi évek egyik legdühösebb rappere megint formába lendült

tyler the creator
Vágólapra másolva!
Az amerikai rapper a régi lendülettel küldi el azokat a fenébe, akik a régi lendületet hiányolják belőle.
Vágólapra másolva!
Tyler, The Creator szemléltet Forrás: Facebook

A Twitteren mutatta legújabb számát Tyler, The Creator. Ez a rapper első száma az áprilisban bemutatott harmadik stúdióalbuma, a Cherry Bomb óta. A számot állítólag két hete írta, és

eddig nem talált ki neki semmilyen címet, úgyhogy elnevezte simán csak Fuck Itnek.

A dal király kattogása végig jól húz, és bár a szintihangok többnyire nyomasztóak, néha mégis úgy szól, amire cápákkal is versenyt lehetne úszni, Tyler pedig megint olyan dühös, ahogy sokan megszerették. A Cherry Bombon ugyanis egymást követték az Paulo Coelhót idéző életbölcsességek és az idióta partidöngölés. Most a régi lendülettel küldi el azokat is, akik a régi Tylert hiányolják.

Az idei Szigeten nehezen értékelhető koncertet adó Tyler nem örül, hogy a Cherry Bombot rosszul fogadták, holott ő mindent beletett, imádott rajta dolgozni, beszól többek között azoknak, akik nőgyűlölőnek tartják, azoknak, akik homofóbnak, bosszankodik azon, hogy bár Eminemet is támadták az erőszakos szövegei miatt, végül semmilyen következménye nem lett azoknak.

A rappert ugyanis nemrég

legkevesebb három évre kitiltották az Egyesült Királyságból

a korábbi erőszakos szövegei miatt. Ahogy a Guardiannak fogalmazott, terroristaként kezelték a határon, amikor augusztus végén néhány fesztiválbuli miatt megpróbált belépni az országba pedig néhány hete még semmi gond nem volt.