Pár tipp azoknak, akik nem a Szigetről álmodnak

Csontváry Kosztka Tivadar életmű-kiállítás a volt Honvéd Főparancsnokágon 2015 július 6-án

Ez a hét sokak számára a Szigetről szól, de azoknak sem kell kétségbeesniük, akiknek nincs kedvük a tömeghez, a porhoz, vagy egyszerűen túl drágának tartják a napijegyet. Íme, pár rebellis ötlet, amivel bizonyíthatjuk, hogy a Szigeten kívül is van élet, és akár még a nappalinkban is teremthetünk fesztiválhangulatot. De pótolhatja-e a Magányos cédrus Robbie Williamst?

Flesseljünk rá Csontváryra!

Meglepőnek tűnhet, hogy épp egy festészeti kiállítást ajánlunk elsőnek a Sziget alternatívájaként, pedig véresen komolyan gondoljuk, hogy még egy Kings of Leon vagy Asaf Avidan-koncerten sem könnyű akkorát flesselni, mint Csontváry hatalmas, rikító vásznait nézve.

Mintha az ecsetvonásoknak önfényük lenne Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ez a módosult tudatállapot már a megnyitóról írt tudósításunkból is átjön: „Azok a bizonyos utánozhatatlan színek így ragyogni kezdenek,

mintha az ecsetvonásoknak önfényük lenne, és tényleg a saját szemünkkel figyelhetnénk a taorminai naplementét vagy az akropoliszra ereszkedő éjszakát”

- írtuk elragadtatva, és még a protokollbeszédek sem tudták letörni lelkesedésünket. Akinek pedig a különcök és extravagáns arcok hiányoznak, annak garantáljuk, hogy ennél jobb helyen nem is járhatna. A Csontváry magával ragadóan őrült elméjében tett színes körutazás után a Sziget legkeményebb arcai is konformista kispolgároknak tűnnek majd.

Közös hullámhossz, igazi örömzene

Na jó, de hol marad a zene és a spontaneitás? – vethetné a szemünkre valaki jogosan. Én pedig csak annyit felelnék: Song-óra. Ez egy zenészeket tömörítő csoport neve, amely minden héten őrületes jam sessiont tart a bulinegyed valamelyik romkocsmájában. „Az első alkalmakon határozottan kijelentettem, hogy senki nem játszhat olyan számokat, amiket otthon kigyakorolt. Ott helyben kell rácsatlakozni az áramlatokra.

Együttlét van, közös hullámhossz, igazi örömzene..”

– mondta el a lényeget az alapító Songoro Fatime a vele készült interjúnkban. Itt nem vagyunk a puszta befogadásra kárhoztatva, mint a hagyományos koncerteken. Ha kedvet kapunk, be is szállhatunk a jammelésbe. Kedd este a Kék Lóban lesz jam, csütörtökön pedig a Budapest Jazz Clubban adnak koncertet a csoport tagjai.

Fatime Songoro, a jam sessionök házigazdája Fotó: Szabó Gábor - Origo

Quimby, nyakkendő nélkül

A Quimby-rajongóknak sem kell szomorkodniuk. Igaz, hogy Kiss Tibiék idén is a Nagyszínpadon nyomják, de Varga Líviusz másik bandája a Kobuci kertben csap hatalmas bulit a héten. Ha valaki nem ismerné: A kutya vacsorája olyan,

mintha a Quimby punk kistestvére lenne, aki nem hajlandó fésülködni és nyakkendőt húzni, de mindig az arcodba üvölti az őszintét.

Őrült ritmusban és elvont szövegekben tehát nincs hiány, és mindehhez garantáltan nem kell végigasszisztálnunk a Most múlik pontosan-t öngyújtóval a kezünkben.

Varga Líviusz és Kiss Tibi csinálják a hangulatot Forrás: MTI/Kollányi Péter

Ibsent a nappalimba!

Ha ennyit sem akarunk fáradozni az élményért, akkor is van megoldás, hisz ma már nemcsak a pizzát, hanem színházat is rendelhetünk házhoz. A Dollár Papa Gyermekei nevű minitársulat több mint 140 alkalommal adta elő az Ibsent a nappalimba! című előadását, amihez mindig felhasználják a megrendelő lakásának adottságait is.

Meghívhatjuk barátainkat is az előadásra, vagy élvezhetjük Ibsent egyedül – az élmény garantáltan exkluzív lesz.

Képzeljünk magunknak fesztivált!

Ha Déry Tibornak sikerült, nekünk miért ne sikerülne? Csak egy kis fantázia kell hozzá, és máris elképzelhetünk magunknak egy jó kis popfesztivált, tele emberrel és koncertekkel, és mégis riportot is írhatunk róla.

Gondoljunk csak bele, mennyi előnye van annak, ha pusztán fejben járjuk be a Szigetet: kapásból megspórolhatjuk a zötyögést a HÉV-en, kihagyhatjuk a hosszú sorokat, és a drága büféket is.

Ha pedig ihletre volna szükségünk, nyugodtan fordulhatunk Déry kultikus, Presser Gábor által meg is zenésített regényéhez, bár a könyv vége felé ránk zúdított kérdésektől nem feltétlenül kerülünk partihangulatba:

Minden újrakezdésünk döghalálra ítélve?

Minden jó csíránk lefojtva, minden épkézláb gondolatunk megnyúzva, minden ifjú reményünk, amelynek oly boldogító volt első csecsemőmosolya, aggastyánkorára elvesztené fogát, haját, eszét? És szájunkkal, mely fogcsikorgatva szünetlen vészkiáltását hallatja, már csak saját süket fülünkbe haraphatunk, mert más fül nem fülel ránk az egyetemes csendben?”